19.-20. Fejezet

 

TIZENKILENCEDIK

FEJEZET

 

 

Carter

Fordította: Zsuzsa

 

 

ITT az ideje, hogy megbirkózzak azzal, amit tettem. Legalábbis egyféleképpen, ezért vagyok újra a szüleim házában. A másik probléma Lunával? Nem tudom, mi a fenét kezdjek vele.

Szándékosan a nappaliba vezetem Apát a beszélgetésünkhöz, ezúttal el akarom kerülni az irodáját és a vele járó hatalmi játszmát. A kanapén ülve, a térdeim között összekulcsolt kezekkel könyörgök neki, hogy értse meg. – Nem így kellett volna lennie. Mondtam neked, hogy az egész családi vacsora, dal és tánc túlzás volt.

– Szerinted a családi vacsora volt a probléma? Az volt a túlzás? – ugat, előre dőlve a fotelben, a szemei belém fúródnak. – Nem a hazugság volt a lényeg? – Belenyomja az ujját a dohányzóasztalba. – Vagy az, hogy nem mondtad el nekünk vacsora előtt? – Újabb ujjnyomás.

Láthatóan frusztráltan rázza a fejét. – Mi a fasz van, Carter? Mi nem így szoktunk üzletelni. Ezt te is tudod.

A csalódottság a szemében mélyen megvág. Bármennyire is utálom beismerni, valamilyen szinten én még mindig az a fiú vagyok, aki az apja elismerését próbálja elnyerni. Lenézek a cipőmre, majd a köztük lévő szőnyeget tanulmányozom. Perzsa, kacskaringós mintákkal, a kék különböző árnyalataiban. Azt hiszem, anya vette, amikor legutóbb átrendezte, vagy talán még azelőtt. De a választ nem az alattam lévő szálak adják meg.

Apa szemébe nézek, készen arra, hogy elviseljem a pofonokat. – Én akartam az üzletet. Elenáért, a Blue Lake-ért, és főleg magamért. Én magam is tudok ügyfeleket hozni, a saját számláimat kezelni. Már évek óta ezt csinálom. De ez? Tudtam, hogy ez egy nagy üzlet, és akartam. Hajlandó voltam... hajlandó voltam megtenni bármit, amit kell. Beleértve azt is, hogy tanuljak a művészetről, vagy hogy felhúzzak egy gyűrűt, csakhogy megpecsételjem az üzletet.

Apa hallgat, bár elkeseredetten szuszog, mielőtt gúnyosan válaszol: – Azt hiszed, így mutathatod meg, mire vagy képes?

Széttárva a karjaimat, felkiáltok: – Nem csak erről volt szó. De most, hogy említed, nos, semmi más nem működött!

– Ez sem! – kiabál vissza.

Egymásra meredünk, egymáshoz hasonlóan, összeszorított fogakkal, megfeszült állkapcsokkal. Én adom meg magam előbb. – Nem értek egyet. Jól kézben volt a dolog. De most mit akarsz csinálni?

Lehunyja a szemét, majd megcsípi az orrnyergét, és most először látom rajta, hogy a kora megviseli. Apa sok évet töltött a Blue Lake Assets élén. Talán ez a mutatvány volt az utolsó csepp a pohárban?

– Nem tudom – motyogja. – Ez a te szemeted. Hajlok rá, hogy hagyjam, hogy rendbe hozd, csakhogy te a Blue Lake-et és a családot is belerángattad.

Lenyelek egy gúnyos megjegyzést, hogy gyakorlatilag ő rángatta bele a családot azzal, hogy rájuk kényszerítette a vacsorát. Ha kimaradtak volna, ahogy kértem, akkor ez csak az én problémám lenne.

– Helyre tudom hozni, bár jelenleg nincs mit helyrehozni, ha belegondolsz. – Kételkedve néz rám, én pedig elmagyarázom, hogy mire gondoltam. – A vacsora rendben volt, és Elena azt hiszi, hogy Luna a feleségem. Kedvel minket, és nyitott arra, hogy a Blue Lake-et használja a portfóliókezelésre. Találkozom Elenával és a jelenlegi pénzügyesével, és onnan folytatjuk. Nincs szükség semmire. Rosszul érzem magam miatta, mert kedves hölgynek tűnik, és talán nem kellett volna mindezt megtennem, de abban a pillanatban ez tűnt a járható útnak. Egyelőre ez van.

– Komolyan? Úgy gondolod, hogy ennek a színjátéknak a folytatása a helyes út?

– Szerinted jobb, ha elmondom neki, hogy hazudtam? – válaszolom. – Akkor az egész a semmiért lett volna.

Apa felkel a fotelből, és a másodperc töredéke alatt azon tűnődöm, hogy vajon megint odakint fogjuk-e folytatni ezt az egészet. Szerencsére az ablakhoz lép, és inkább a kertet bámulja. Gondolkodó arcot vág, és ez sosem jó dolog.

– Nézd, sajnálom. Olyan gyorsan kicsúszott a kezemből az egész. – Próbálom lebeszélni, és megállítani azt a mentális utazást, amin éppen jár, mert ez számomra nem jelenthet semmi jót.

Még mindig az ablakon bámulva kijelenti: – Elmondod Elenának az igazat.Ha ez az üzletünkbe kerül, hát legyen.

– Mi van? – Megmakacsolom magam. – Ezt nem tehetem!

Megpördül, és rám mered. – De megteheted, és meg is fogod! Még ha sikerülne is, előbb-utóbb kiderül, és az még rosszabb lesz. Vagy te kamu válást is terveztél?

Nevetségesen hangzik, és lehet, hogy még nem gondolkodtam ennyire előre, de nem kell elhamarkodottan dönteni most, ma. De Apa már eldöntötte...

– Ez az egész hazugság mindig egy bomba lesz, ami arra vár, hogy felrobbanjon a kapcsolat közepén, amit Elenával próbálsz felépíteni. Nem hagyom, hogy bemocskold a hírnevünket. Mi nem így működünk. Megbízhatok benned, hogy rendbe hozod az elbaszott dolgaidat? Vagy nekem kell ezt megtennem helyetted?

Felpattanok, és dühösen szembefordulok vele. Megköti a kezem. És bárhogy is alakuljon, rosszabbra változtattam a rólam alkotott véleményét,pont az ellenkezőjére annak, amit kétségbeesetten próbáltam elérni.

Mereven kibököm: – Majd én elintézem.

 

 

Nem tudom, miért megyek Lunához. Nem akar látni, de nincs senki más, aki megértene, és sok szerencsét kívánt mindenhez, szóval talán kíváncsi lesz, mi történt. Ez csak egy kifogás, tudom, de ez sem akadályoz meg abban, hogy bekopogjak az ajtaján.

– Carter? – nyitja ki az ajtót, zavartan néz rám, amikor meglát engem. – Mit keresel itt?

Bugyos, lila melegítőnadrágot visel, aminek a bal lábszárán csillagok vannak elszórtan. Egy gyors pillantás után látom, hogy az van ráírva: Rewrite The Stars. Azelvágott pólója lelóg az egyik válláról, és eszembe jut az első alkalom, amikor egyszerű korrepetálásért jöttem az ajtajához. Olyan régen történt.

– A legnagyobb showman? – mondom, a lábára mutatva.

Végigsimít a kezével a lenyomaton, mielőtt megigazítaná a derekát, és felhúzná. Azt hiszem, el akarja rejteni, de ez csak kihangsúlyozza a csípője lejtős ívét a kisebb dereka alatt.

– Igen.

Elsétálok mellette anélkül, hogy megvárnám a behívást, tudva, hogy nem fog megállítani. – Beszélnünk kellene.

– Carter... Nem hiszem... – dadogja.

Leülök a kanapéjára, a szavai – vagy a próbálkozásuk – a legkevésbé sem ingatnak meg. – Legalább hallgass meg, kérlek!

– Rendben. – Becsukja az ajtót, és odajön a kanapéhoz, de a lehető legtávolabb ül tőlem. – Mi az?

– Beszéltem ma az apámmal. – Ez felkelti a figyelmét, bár nem kérdezősködik. – Mérges, természetesen, és aggódik amiatt, hogy mi lesz a továbbiakban. Hogy mi lesz a következménye, ha kiderül, vagy ha nemmondunk semmit, és Elena a Blue Lake-et választja, akkor örökké fennáll a veszélye annak, hogy rájön.

– Ennek van értelme. – A lány megvonja a vállát, nem tűnik különösebben aggódónak egyik irányban sem.

– Ami azt is befolyásolná, hogy érdekelné-e Thomas gyűjteményének a bemutatója a múzeumban – emlékeztetem.

– Ó – mondja fásultan. – Szóval, mit fogsz csinálni?

Átcsúszok a kanapén, oldalra ülök, hogy a térdünk összeérjen. – Alapvetően arra utasított, hogy mondjam el az igazat. Azt mondta, ez az egyetlen módja.

A szememet kutatja, én pedig állom a tekintetét, nem akarok semmit sem eltitkolni előle. – El fogod mondani? – suttogja.

– Van egy másik ötletem.

Elindultam, és egyenesen Lunához jöttem, de a kocsiban töltött idő azzal telt, hogy az egész forgatókönyvet lejátszottam a fejemben, több tucat különböző eredménnyel.

Luna kérdőn felhúzza a szemöldökét.

– Az igazat. Erről szól az egész. És mi van, ha mi... igazzá tesszük? – Megfogom Luna kezét a sajátomban, és magunk közé szorítom. – Gyere hozzám feleségül. Igazából.

Az arcomba nevet, vad és féktelen nevetés bugyog fel belőle az ötletem abszurditása miatt, ami mélyen fáj valamiért, amit nem tudok pontosan meghatározni.

Elengedem a kezét, hogy inkább a hajamba túrjak az ujjaimmal. – Ez az egyetlen módja.

– Nem, nem az – mondja, miközben próbál levegőt venni a nagy nevetéstől. – Apádnak igaza van, és el kellene mondanod Elenának az igazat.

Azt hittem, egyetért velem, vagy legalábbis megfontolja az ötletemet. De ő egyenesen elutasítja. – Nem!– kiáltom. Luna összerezzen a hangerőmtől, én pedig összeszedem magam. – Ezt nem tehetem.

– Carter... – Luna elkezdi, a hangja megnyugtató, mintha csak nyugtatni próbálna. – Ez őrültség. A dolgok egyre inkább kicsúsznak a kezünkből. Egy kis művészeti korrepetálástól eljutottunk odáig, hogy most már tényleg megkéred a kezem? Mi a következő?

Nem tudom, de ezt nem mondhatom el neki. Kell egy terv, amihez tarthatjuk magunkat. Az emberek állandóan különböző okokból házasodnak, szóval ez nem olyan őrültség. Azt mondom magamnak, hogy maradjak a tényeknél...

– Összeházasodunk. Végigcsináljuk, és aztán meglátjuk. Utána, nos, majd kitalálunk valamit. Kétségbe vagyok esve, Luna. Amit csak akarsz.

– Kétségbeesettnek kell lenned, hogy feleségül akarj venni.

– Nem így értettem, és ezt te is tudod. Ne adj szavakat a számba – vágok vissza.

– A lábamat tenném a szádba – válaszol, ugyanolyan csípősen.

– Van, akinek ez történetesen tetszik.

Kikapom a lábát alóla, a levegőbe rántom, mire Luna hátraesik a kanapé karfájára. – Mi...

Elhallgattatom azzal, hogy a nagylábujját a számba szívom. Még sosem csináltam ilyet, de be kell vallanom... piszkosul szexi.

– Gondolj bele. Gondolj ránk. Gondolj az üzletre és a művészeti kiállításra. – Megrágcsálom a lábujja húsát, és emlékeztetem: – Gondolj arra, milyen jók voltunk együtt.

Nem a vacsorára vagy Elenára gondolok, és ezt mindketten tudjuk. Én megállás nélkül arra gondolok, ami Luna és köztem történt –,hogy milyen csodálatos volt, aztán hogyan ért véget. Megdöbbentem, és nem kezeltem jól, és nagyon szeretném, ha lenne esélyem javítani az élményen. Nem mintha panaszkodnék, de Luna többet érdemel.

És bassza meg, én akarok az lenni, aki ezt megadja neki. Ettől kicsit neandervölgyinek érzem magam. Nem vagyok rá büszke, de van valami különleges abban, hogy én vagyok az, akinek hagyja, hogy lássa őt a legsebezhetőbb pillanatában. Kurvára feláll a farkam, ha csak rágondolok.

– Használtad azóta azokat a játékokat, amikről meséltél? – kérdezem, miközben felhúzom a melegítőjét, és megcsókolom a vádliját, és a tekintetemet az övén tartom.

Az alsó ajkába harap, nem válaszol, de ez elég válasz.

– Hol vannak?

– Az éjjeliszekrényemben – mondja halkan, miközben megnyalom a térde mögött. Ennél messzebbre nem mehetek vele ebben a nadrágban, és én többet akarok.

Felállok, a karjaimba húzom, és akár egy menyasszonyt a folyosó végén lévő hálószobába viszem.

Ő az én menyasszonyom. Vagyis az lesz.

Gyengéden lefektetem az ágyára, és követem, elhelyezkedek mellette, hogy a kezem rajta maradhasson... mindenütt, ahogy simogatom és gyúrom a vádliját, a combját, a csípőjét, egészen a melléig.

– Carter, arról kellene beszélnünk, hogyan tisztázzuk magunkat, nem pedig... erről – vitatkozik, de a szavakat nyögi, és a szemei már lecsukódtak.

– Most dugnunkkéne, és később beszélgetnünk – javaslom a nyaka érzékeny bőréhez simulva. – Ezt akarod, Luna. Engem akarsz. Nincs értelme vitatkozni, a tested elárul téged. – A kezemmel a pólója alatt letépem a melltartóját a melleiről, és ő az érintésembe hajol.

– Ez egy biológiai reakció – mondja. – Bárkivel megtörténhet.

– Gondolod? Amit mi csináltunk, amit most csinálunk... szerinted ez mindenkivel így van? – Felnyomtam a melltartóját, szabadon engedve telt melleit, és megnyalogatom a mellbimbóját, nyögdécselve a finom húsára.

Felkiált, megragadja a fejemet, és magához szorít, hogy még többet kapjon. Mintha azt tervezném, hogy abbahagyom.

Nem hazudok neki, vagy mondok édes semmiségeket, hogy rávegyem, hagyja, hogy újra megdugjam. Luna talán nem tudja, milyen különleges volt, amit csináltunk, de én igen. Az ilyen jó szex egyszeri élmény az életben. Azt hiszem, részben ezért is voltam annyira feldúlt, hogy nem beszélt nekem a szüzességéről. Úgy éreztem, hogy túl messzire és túl gyorsan vittem, vagy talán túl keményen bántam vele.

De végül rájöttem, hogy az édes, ártatlan Luna Starr talán pont az én párom. És nem számít milyen veszélyes, ez egy ritka ajándék, amit nem fogok elpazarolni.

A fejénát lehúzom a pólóját, ő pedig segít levenni a melltartóját, míg énlemegyek a melegítőjéhez, és incselkedek csípőjén, miközben csókokat nyomok a hasára. – Látni akarlak. Meg akarom érinteni és kóstolni minden centiméteredet, meg akarok találni minden egyes pontot, ami megvadít, és addig ingerelni, amíg könyörögsz, hogy töltselek ki.

– Ah-ha. –  Bár ez egy könnyű megállapodás, mégis nehezen nyertem el, és ezt tudom is.

Ahogy lehúzom a nadrágját, ráébredek... – Nincs rajtad fehérnemű? – Felnézve a testéről látom, hogy rám mosolyog. – Te kis kötekedő ribanc, egész idő alatt csak egy vékony réteg volt köztem és a mennyország között?

Felemelem a lábát, hogy a lábai között legyek, és hosszan nyalok a redőin, megízlelve a puncijából ömlő nedvet. Tovább nyalogatom, miközben azt mondom neki: – Az asztalomon hagytad a bugyidat, amikor elmentél. Észrevetted? – Nyögdécsel, ujjai a hajamba csúsznak, és a fejbőrömet vakargatják, miközben a fejemet markolja. – Kivertem vele, emlékezve erre a szűk puncira, ami rám szorult, és hogy milyen gyönyörűen néztél ki, amikor elélveztél a kedvemért.

– Ó! – kiáltja, miközben két ujjamat a csúszós belsejébe csúsztatom.

– Tetszik ez a kép, Luna? Hogy olyan kibaszottul megőrjítesz, hogy a selymes bugyidat a farkam köré tekerve fejem magam?

– Mutasd meg!

– Jó kislány, azt akarom, hogy mondd el, mit akarsz – dicsérem, miközben már mozdulok is, hogy teljesítsem a parancsát, felállok, hogy lehúzzam az ingemet, és lelökjem a cipőmet, hogy lerúghassam a nadrágomat. Ezúttal azt akarom, hogy a bőre a bőrömhöz érjen, az egész Luna és én.

Az oldalára fordult az ágyon, és homályos szemekkel néz rám, amelyek a farkamra esnek, amikor hosszú, lassú mozdulatokkal a kezembe veszem magam. Egy csepp előváladék szivárog a tetején, elborítva a kezemet, mire Luna éhesen megnyalja az ajkait.

– Mondd, mit akarsz, bébi. Le akarsz szopni?

Válaszul Luna felül az ágy szélére, a lábai az enyémek két oldalán. Beledöfök a kezembe, közelről mutatva meg neki, mit akarok vele csinálni. Ahogy a farkam kikandikál a markomból, egy picit kidugja a nyelvét, és úgy nyalogatja a váladékot, mint egy éhes kiscica. Megragadom a fejét, és mozdulatlanul tartom. – Nyújtsd ki a nyelved. – Ő megteszi, én pedig végigsimítok a rózsaszín nyelvén, a hegyétől a torkáig, lassan és könnyedén, mindkettőnket ingerelve.

Reflexszerűen nyel, próbál mélyebbre bevenni. – Dugd meg a számat – nyöszörgi.

Megadom neki, amit akar, lassan és mélyen dugom a száját, miközben közelről figyelem. Egyik kezével a szemüvegéhez nyúl, én pedig megdermedek, és a farkam tövéhez szorítom. Felnéz rám, a szemei könnyeznek a lencsék mögött, én pedig emlékeztetem: – Szemüveget fel. Azt akarom, hogy lásd, mit művelsz velem, mennyire kibaszottul megőrjítesz, Luna.

Bólint, orrát a trimmeltszőrzetembe temetve, és csak akkor engedem el. Arra számítok, hogy szüksége lesz egy másodpercre – hogy levegőhöz jusson, vagy talán eldöntse, hogy ez túl sok volt-e –, de nem veszíti el a kapcsolatot a farkammal, azonnal megtalálja a ritmust és a tempót, ami gyorsabban sodor a szakadék szélére, mint ahogy ő képes lenne rá.

Ki-be vesz engem a szája nedves melegébe, és obszcén módon szürcsölget. Egyik kezét a tövem köré tekeri, hogy a szájával együtt dolgozzon, a másik keze pedig eltűnik a lábai között. Nyögni kezd, a rezgés megőrjít, de közel sem olyan szexi, mint a gondolat, hogy a farkam leszopása annyira beindította Lunát, hogy meg kell érintenie magát.

Hátradőlök, hogy még többet adjak neki a farkamból, de leginkább azért, hogy nézhessem, ahogy megérinti magát. Amikor a csípője őrölni kezd, figyelmeztetem: – Ne élvezz el! Még ne. Úgy csinálom, hogy megérje.

Duzzog, egy hang mélyen a torkában dolgozik a farkamon, de a kezét eltávolítja a puncijától. Lenyúlok érte, és a számhoz viszem az ujjait, nyögve szívom le róluk a krémet. Annyira finom, hogy azonnal a határra kerülök, és kénytelen vagyok kihúzni a farkamat a szájából.

– Mi... – mondja, és a szemei az enyémre ugranak.

– Együtt élvezünk el. – Még azígéretem közben is összerezzenek, a testem éles ellentétben áll az elmémmel. Lehajolok, hogy megcsókoljam, nyelvemet az övére csúsztatom, miközben az arcát simogatom. – Feküdj hátra. Most rajtam a sor, hogy megvadítsalak.

A másodperc töredékére idegesség villan a szemében, de aztán elmosolyodik, és hátrébb húzódik az ágyon. Úgy fekszik, mint Hófehérke – fejét a párnára hajtja, kezeit keresztbe teszi a hasán, lábát pedig összezárja. Ez nem sokáig fog menni, de hagyom, amíg kinyitom az éjjeliszekrénye fiókját, hogy megnézzem, milyen szórakozásban lesz részünk.

Dildók, vibrátorok és síkosítók... ó, te jó ég! Gonoszul elmosolyodok, ahogy a fejemben hallom Luna hangját édesen énekelni.

– Basszus, az én édes csajomnak van egy pajkos oldala, nem igaz?

Luna elpirul, a szemeit zavartan lesüti, de én odanyúlok hozzá, és az egyik ujjammal megemelem az állát. – Kurvára imádom, Luna. Örülök,hogy ismered a tested. Én is meg akarom ismerni.

A szemei ezúttal találkoznak az enyémmel. – A lila a csiklómon... a kedvencem.

Jobb. Merészebb. Lunában egy istennő lakozik. Az én dolgom, hogy segítsek, hogy Luna egy szeretővel engedje ki a világba, ne csak egyedül.

Megnyomom a gombot a lila rózsa alakú vibrátor oldalán, és életre kel halkan, szinte hangtalan zümmögéssel, amit a kezemben érzek. Újra megnyomom, és a rezgések egyre gyorsabbak lesznek, hol ritmikusan, hol pedig teljes gázzal. Ó, ez jó móka lesz!

– Pillangóba a lábad – parancsolom. Összeteszi a talpát, és hagyja, hogy a térdei szétessenek, kitárva magát a tekintetemnek. Lefekszem az ágyra a lábai közé, a könyökömre támaszkodok, hogy mindkét kezem szabad legyen.

Alacsonyan kezdem a vibrátort, végigsimítok a bőrén. Lassan haladok a mellei felé, és ő meggörnyed, hogy ott akarja a vibrátort. Megnyomom a gombot, növelve a rezgést, miközben az egyik mellbimbóhoz érintem a szélét. A vibrátor beszívja a mellbimbóját a rózsa közepén lévő kis nyílásba, és Luna lélegzete elakad. Szabad kezemmel a másik mellbimbóját csipkedem és játszom vele, nem akarom, hogy úgy érezze, kimaradt.

Amikor készen áll, finoman fújok a csiklójára, a leheletemen kívül semmi mással nem érintem meg. – Kíváncsi vagyok, hogy el tudnálak-e így élveztetni... anélkül, hogy hozzáérnék az édes puncidhoz. Mit gondolsz?

Luna vonaglik, próbálja felemelni a csípőjét a számhoz, de mivel a csípője fölött fekszem, le van szorítva. – Szerintem gonosz vagy. – De aztán eszébe jut, hogy elmondhatja, amit akar, hogy én is azt akarjam. – Nyalj meg, szopogass, használd rajtam a rózsát... valamit.

Azt akarom, hogy a számon legyen, de játékokat ígértem neki, ezért visszaállítom a vibrátort alacsonyra, mielőtt a csiklójára nyomnám. Ez kínzóan kevés, és ezt tudom, de a puncija lüktet a lila játék alatt, még több nedvet ontva magából. Ezt meg is érzem. A játékszert a helyén hagyva, a kimerevített nyelvemet belé csúsztatom, és megdugom vele, miközben növelem a vibrátor intenzitását.

Így dolgozom rajta, felváltva a nyelvemmel és az ujjaimmal a vibrátorral együtt, újra és újra a végsőkig viszem őt, amíg egy pocsolyás rendetlenség nem lesz belőle, és nem könyörög a felszabadulásért. Az ágyat döngetem magam alatt, a farkam kétségbeesetten vágyik arra, hogy belehatolhasson.

Nem tudok tovább várni. Ahogy ő sem. Annyira közel vagyok ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút, hogy alig kell egy lökés, és valószínűleg az egész hasát lespriccelem, és egy szempillantás alatt őt is elélveztethetem.

Kinyújtja a kezét, egyértelmű felhívás arra, hogy mit akar.

– Biztos vagy benne? – kérdezem. Egy utolsó esély, mielőtt elvenném.

Bólint, és amikor már a puncija mellett állok, egyik kezét lefelé nyújtja, hogy bevezessen. Lassan haladok, nem azért, mert Lunának szüksége van az alkalmazkodási időre, hanem mert érezni akarom, ahogy minden centiméteremet beborítja a forrósága. Ez egy olyan érzés, amit még soha nem éreztem, egyfajta szüzesség elvesztése.

Lunával. Úgy tűnik, helyes, hogy ez vele történik.

Amikor teljesen benne vagyok, visszahúzódom, mielőtt újra belecsúsznék. Lassan felvesszük a tempót, és egy ponton a lábai a vállamon kötnek ki. Apránként előrehajolok, figyelve, hogy nem jelzi-e, hogy túl sok, de lehet,hogy igazat mondott a jógázásról, mert a lábai a füle mellett vannak, én pedig percek alatt belevágok a felemelt puncijába.

Hátrahajtja a fejét, és könyörög: – Kéznyaklánc.

– Az istenit, Luna – morgom. De gyengéden a nyaka köré tekerem a kezem. – Ezt akarod?

– Fojtogass, kérlek. –  Elmosolyodik, ahogy kitisztul a szeme. Luna talán nem tapasztalt, de tudja, mit akar.

Gyengéden megszorítom, és érzem, ahogy a megfelelő rezdülések a farkamhoz simulnak. Mivel mástis ki akarok próbálni, egyik kezemet a torka körül tartom, a másikkal pedig a fenekére csapok.

– Ó! – kiált fel az éles hangra. Újra és újra megteszem, és minden alkalommal a kiáltás egyre inkább zsigeri nyögéssé válik. Luna megvadul alattam. A fejét csapkodja, és erősebben kell nyomnom, hogy a helyén tartsam. A vádliját a vállamba vájja, hogy előnyt adjon, miközben őröl, és a feneke a csípőmnek csapódik, ahogy mélyen magába szívja a farkamat. Egyik karomat a lábai fölé tekerem, hogy odaszorítsam, és átveszem az irányítást.

Keményen megdugom, lábai összezárva, torka megszorítva, teljesen ki van szolgáltatva nekem.

– El akarsz élvezni, Luna? – mondom összeszorított fogakon keresztül.

– Igen! Kérlek, lehet?

– Jó kislány–  dicsérem, hogy nem felejtette el megkérdezni. – Elélvezhetek én is? Megígértem neked, hogy együtt fogunk elélvezni, és most már tényleg tele fogom tölteni ezt a puncit a spermámmal. –Friss bizsergés fut végig a golyóimtól egészen a gerincemig. – Még sosem csináltam ilyet, Luna. Én akarom... veled.

Szeretném, ha megértené, hogy ez számomra is különleges. Ő különlegesszámomra.

– Együtt – ért egyet.

Küzdünk, hogy eljussunk odáig, és amikor ismét a határon van, felnyársalva tartom, a farkam mélyen benne van, sekélyes lökéseket teszek, és sikerül kinyögnöm: – Mondd, hogy az enyém vagy, Luna. Mondd, hogy hozzám jössz feleségül.

– Igen!– sikoltja, miközben puncijának rezdülései körülvesznek. Nem vagyok biztos benne, hogy nekem válaszol-e, vagy a gyönyörét kiáltja ki, de tartom őt. Akárhogy is, nem tudom tovább visszatartani magam, és kiömlök Lunában. Forró ondó-spriccek zúdulnak ki a farkamból, és a gondolat, hogy megjelölöm őt, nevetségesen szexi a lelkem mély, sötét, birtokló részének.

Lehet, hogy nem helyes, de ez az igazság.

Ahogy Luna magához tér az orgazmusból, én tovább pumpálom belé, mélyen akarom tartani az ondómat. – Az istenit, Luna!Kurvára elképesztő vagy.

Hátrahanyatlik, leveszi a lábait a vállamról, hogy azok petyhüdten lógjanak lefelé, és a karjait az ágyra csapja. Végigsimítom a kezemmel a bőrét, simogatva őt mindenhol. Amikor az immár puha farkam kicsúszik belőle, az ujjaimmal visszanyomom belé az egyesült ondónkat.

– Ragacsos vagy – mondom neki. Ő vonaglik, valószínűleg azt hiszi, hogy ez valamiféle sértés, én pedig megütögetem a csípőjét. – A legszexibb dolog, amit valaha láttam. A puncid tele van a spermámmal, a fehér krém kifolyik, de a puncid visszaszívja, amikor beléd nyomom a hüvelykujjam. Ugye te is ott akarod?

Felnézek, és ő némán bólogat, a szemei huncutságtól csillognak.

Azt suttogom: – Akarsz tudni egy titkot? –Nem várom meg, hogy válaszoljon, csak azt mondom neki: – Én is ott akarom. Az ondóm jelöljönmeg, majd száradjon a combodra, amikor lefolyik a lábadon. Szeretném a bőrödbe dörzsölni, mint egy krémet, hogy tudd, az enyém vagy.

Enyhén felnevet. – A tiéd? Nem vagyok a tiéd, Carter. Ez csak... tudod, mocskos beszéd volt.

Egy pillanat alatt belevágom az ujjaimat, keményen, mélyen és gyorsan felnyársalom, majd fölé hajolok, és az arcába bújok. – Az enyém. Igent mondtál, Luna. Hozzám jössz feleségül.

 

HUSZADIK

FEJEZET

 

 

Luna

Fordította: Zsuzsa

 

 

Mi a fene? Carter komolyan gondolta? Nem gondolhatta komolyan!Ez csak szexről szólt, ennyi.

De a kőkemény tekintete másról árulkodik. Veszélyesen komolynak tűnik, különösen, amikor újra elkezdi belém pumpálni az ujjait.

– Igent mondtál. – Pumpál. – Összeházasodunk. – Mélyen belém fúrja az ujjait. – Mondd ki – parancsolja, új ritmust találva.

– De... – Sírok.

Nem mehetek hozzá. Ez őrültség. És nem is élvezhetek el újra, nem ilyen hamar.De Carter egyik lehetőséggel sem ért egyet.

– Megteheted, és meg is fogod tenni, Luna.

Ez az utolsó, amit mond, szerencsére, mert amikor még egy földrengető orgazmust ad nekem, azt hiszem, abban a pillanatban bármibe beleegyeztem volna, amit mondott.

Hápogj, mint egy kacsa, és hívj Spankynek!

Megegyeztünk, Spanky. Gumikacsa-hápháp-háp-háp!

Fess egy tájképet a segglyukadba szorított ecsettel!

Hát persze. Én vagyok a te csajod. Értem, nem probléma!

Hozzámenni feleségül... bassza meg az életem, igent mondtam volna.

Aztán kipurcantam. Akár croissant-nak is hívhatnának, mert az oldalamra fordulok, összegömbölyödök, és elájulok. Valahol az öntudatlanságban tudom, hogy Carter mögém fekszik, a karját rám vetve, és az ujjai gyengéd köröket rajzolnak a hasamra a takaró alatt, amit ránk húzott.

Innen tudom, hogy ez az egész valószínűleg csak egy álom. Carter Harrington nem simogatja a kerek hasamat, miután szex közben megkérte a kezem. Reggel egyedül ébredek, ahogy mindig is szoktam. Egyedül kelek fel, egyedül reggelizek, egyedül megyek a múzeumba, aztán később dolgozom az Alphenán...egyedül.

És ez így van rendjén. Valójában nem is bánom... általában. Még így is Carter ölelésébe bújok, és még egy kicsit tovább élvezem ezt az álmot.

 

 

Arra ébredek, hogy szinte vakító napfény szűrődik be az ablakon. Kinyújtózkodom, mint egy macska, és kellemesen kipihentnek érzem magam.

Ember, úgy aludtam az éjjel, mint egy halott. És azok az álmok?

El sem hiszem, hogy kitaláltam egy egész forgatókönyvet arról, hogy Carter tényleg megkéri a kezem, aztán addig kefélt, amíg igent nem mondtam.

Az agyam olyan furcsa hely, tele furcsa ötletekkel. Még jó, hogy személyesek, mert nagyon szégyellném megosztani Samanthával. Valószínűleg megpróbálna dolgozatot írni a képzelődéseimről.

Magamban nevetek, meghemperedek, és megdörzsölöm a szemem. Hunyorítok, próbálom fókuszba állítani az órát. Nem látok elég jól ahhoz, hogy megmondjam, mennyi az idő, de azt látom, hogy eggyel több szám van rajta... négy, három helyett, ami azt jelenti...

– Elkéstem!

Felkapom a szemüvegemet az éjjeliszekrényről, és ferdén az arcomra tolom. Vádlón nézek az órára, és azon tűnődöm, miért nem ébresztett fel az ébresztőm nyolckor, mint mindig. Most pedig már elmúlt tíz, a múzeum már nyitva van, nekem pedig szolgálatban kellene lennem.

Kigördülök az ágyból, és a fürdőszobába sprintelek. Zuhanyozni nincs időm, így csak egy gyors hajmosás, egy gyors fogmosás és egy frissítődezodor, amit megtehetek. Most az egyszer hálás vagyok a ronda egyenruháért, amit viselnem kell, mert ez korlátozza a választási lehetőségeimet, így rekordidő alatt felöltözöm.

– Táska, fehérjeszelet, és óóó, telefon. – Visszalépek, hogy a telefonomat is felkapjam az éjjeliszekrényről, és még egyszer rápillantok az órára.

Egy lépés a nappaliba, és megállok. – Carter?

Itt van. A konyhámban. A levegőbe szimatolok– és elkapom az illatot, aminek automatikusan jeleznie kellett volna –, friss kávé a bögréből, amit Samanthától kaptam. Amelyikre az van írva, hogy Csajok a tesók előtt.

– Jó reggelt, álomszuszék–  duruzsolja. – Kávét?

De azon kívül, hogy itt van, és kávét iszik, a másik igazán furcsa dolog az... hogy meztelen. Mint a teljes Monty, kolbász és keksz, farkak és golyók meztelenül... az én konyhámban.

– Mit csinálsz? Miért vagy…? – Lefelé mutatok, miközben a tekintetemet udvariasan felfelé fordítom.

Ő kuncog, és széttárja a karját. – Nem tűnt nagy dolognak a tegnap este után.

Hm? A tegnap este után?

Honnan tudhat az álmaimról? Ó, aha... még mindig alszom.

Élesen megcsípem a karomat. – Aú!

– Mi a fasz? Ezt miért csináltad? – Álombeli Carter odajön, útközben leteszi a kávét. A karjába veszi a karomat, és megdörzsöli a már pirosodó foltot.

– Hogy felébredjek. El fogok késni a munkából. – A magyarázat számomra tökéletesen érthető, de Álombeli Carter láthatóan nem így gondolja.

Összevont szemöldökkel, lassan beszél, mintha nem is érthetném a normál tempójú beszédet. – Ébren vagy. Megszólalt az ébresztőd, de nem esett le, hogy munkához szól, ezért kikapcsoltam. Bocsánat.Kérsz egy kis kávét elvitelre?

– Én... ébren vagyok? És te meztelenül állsz a konyhámban? Friss kávéval? – Nevetek a nevetségességen.

Ragyogó szemekkel vigyorog. – Menj dolgozni, Luna. Később felhívlak. Majd együtt vacsorázunk. És ha jó kislány vagy, talán lesz egy kis desszert is.

– Ó, oké – húzom el magam, mert az Álombeli Énemnek tényleg mennie kell dolgozni, de az is jó lenne, ha itt maradnánk, és korán vacsoráznánk.

Álombeli Carter megpaskolja a fenekemet, és azt mondja, hogy majd bezár, és hogy legyen szép napom.

 

 

Amikor Maeve rám kiabál, amiért elkéstem, rájövök, hogy ez az egész nem álom. Carter ma reggel tényleg meztelenül állt a konyhámban, ami azt jelenti, hogy a tegnap este is... valóság volt?

Nem tudom ezt közelről is megvizsgálni anélkül, hogy ki ne borulnék, ezért ügyfélszolgálati üzemmódba temetkezem. Egészen nap végéig nem, csakamikor megnézem a telefonomat, akkor döbbenek rá igazán.

Carter: Vacsora, este 7 óra. Capitol Chophouse. Ruhát viselj.

Főnökösködő és lényegretörő. Dühítő ember.

Pár perccel ezután újra írt.

Carter: Vagy viselj, amit csak akarsz.

Mosoly lopakodik az ajkamra az önkorrekciója miatt. Ez az egyetlen ok, amiért fontolóra veszem, hogy tényleg elmenjek erre a vacsorára.

Mit gondolsz, kit akarsz átverni? Tutira elmész. És igyekezned kéne, mert előtte le kell zuhanyoznod.

 

 

Lezuhanyozva, megborotválkozva, bekrémezve és beparfümözve végigsimítom a tenyeremet a ruhám szoknyája fölött. Fontolóra vettem, hogy éljek Carter azon lehetőségével, hogy azt vegyek fel, amit a szívem diktál, és csak azért, hogy makacskodjak, overallban vagy bő farmerben jelenjek meg, de végül úgy döntöttem, hogy játszok, bármi is legyen ez a vacsoraterv. A ruha ugyanaz a fekete, amit Carter szüleinél viseltem – frissen átgőzölve azután, amit a múltkor csináltam benne –, de ez a legjobb, amit rövid idő alatt a szekrényemből elő tudtam kapni, mert Samantha kölcsönkérte a zöld ruhát, nem törődve azzal, hogy az ő hosszú lábán jó pár centivel több combot mutat, mint az enyémen.

A Capitol Chophouse hostesse udvariasan, bár egy kissé mereven üdvözöl, amikor belépek. – Egy barátommal találkozom itt... Carter Harringtonnal. – Látom, hogy Carter neve hallatán érdeklődés szikrázik a szemében, és alaposabban szemügyre vesz. Követem őt az asztalhoz, és arra számítok, hogy Carter már vár rám.

Ehelyett két ember ül ott... Carter és Zack. – Ööö, sziasztok. – Mindkét férfi feláll, ahogy közeledem, aztán egy furcsa pillanat következik, amikor mindketten odanyúlnak, hogy kihúzzanak nekem egy széket.

Zack kuncogva visszaül, és hagyja, hogy Carter ültessen a helyemre. – Gondolom, még jó, hogy van modorod, mi? A bátyád az egyik szemináriumára küldene, ha nem így lenne.

Carter felém hajol. – Chance-ről beszél. Ő a házigazdája a Két férfi és egy mikrofon nevű podcastnak, amely fiatal férfiakat tanít arra, hogyan boldoguljanak a jelenlegi világunkban, az üzleti gazdaságban és azon túl. Nem hiszem, hogy ezt említette volna a vacsoránál.

– Vacsora? – visszhangozza Zack, azonnal elkapja ezt megjegyzést.

– Igen, a dolgok kicsit elfajultak, amikor az öreg megneszelte az egészet. Családi vacsorát hívott össze – magyarázza Carter, mintha a vacsora nem lett volna nagy dolog, pedig az volt, minden bizonnyal. Inkább Családi Vacsora volt, nagybetűvel.

– Örülök, hogy lemaradtam róla. – Zack mindentudón megrázza a fejét, és azon tűnődöm, vajon járt-e valaha is vacsorán a Harrington-házban. Korábban soha nem érdekelt, és nem is gondoltam rá, de most már kíváncsi vagyok.

– Az biztos – ért egyet Carter. – Ami azt illeti... van valami, amiről szeretnék, mármint... szeretnénk beszélni veled. – Carter odanyúl, megfogja a kezemet, és egy lágy csókot nyom a hátára.

Zack ezt is gyorsan elkapja. – Te szemétláda – vicsorog Carterre. Legalább a hangját valamennyire kordában tartja, figyelembe véve a helyet, és rájövök, hogy Carter okosan megtervezte ezt. – Lefeküdtél a húgommal?

Ezt kapd ki... mert a mellettünk lévő asztal totálisan hallotta.

– Nem sokat aludtunk – motyogom véletlenül, mire Zack kőkemény pillantása rám szegeződik. – Hoppá, ez az én belső hangom lett volna.

Carter megszorítja a kezem, és megpróbálja megnyugtatni Zacket. – Nem valami értelmetlen baszás volt. – Rám villant egy privát mosolyt, én pedig dühösen elpirulok, miközben tágra nyílt szemmel bámulok rá. Aztán sokkal rosszabb lesz. – Különleges volt. Az első alkalom.

– Nem lehetne? – Suttogom dühösen, remélve, hogy Carter elhallgat. A mellettünk ülő asztalnál már feladták a nem-hallgatás minden látszatát, és felénk hajolnak, hogy jobban hallják.

Zack rólam Carterre néz, és mintha rájönne, hogy nemcsak, hogy lefeküdtünk egymással, de nekem ez volt az első alkalom. Nyilvánvalóan ez a technikai részlet számít valami társadalmi mérce szerint, amivel nem értek egyet, de az biztos, hogy nem fogom a bátyámmal megvitatni a szexuális életemet.

– Megöllek, te rohadék! – kiabálja Zack, elég hangosan ahhoz, hogy abbamaradjon a vacsora és a beszélgetés a környező asztaloknál. Meglepett zihálások kórusa hallatszik, ahogy az étteremben minden szem ránk szegeződik.

Zack egy pillanat alatt talpra ugrik, és két lépéssel megkerüli az asztalt. Carter feláll elé, kezét szélesre tárva, békéltető tartással. – Nézd, ember. Nyugodj meg!

Miért mondják ezt az emberek? Valójában ez soha nem nyugtatja meg a dühös embert. Nem hiszem, hogy bárki is megállt volna a helyén, azt gondolta volna magában, hogy „igen, túlreagálom”, és megnyugodott volna. De Carter mégis ezt mondja.

Zack megragadja az ingét, kicsit megrázza, és amikor ez sem változtat a múlton, Zack visszahúzza a kezét, és egy ütést mér Carter orrára, amiből piros vér fröccsenés a márványpadlóra csöpög.

– Zack! Carter! Hagyjátok abba! – kiabálom, de egyikük sem figyel rám.

Kicsit dulakodnak, de többnyire csak egy ütés és kész, mert Carter nem igazán vág vissza. Amikor leenged, Carter befogja az orrát, és Zackre néz. – Dobban érzed magad?

Biztos vagyok benne, hogy úgy érti, hogy „jobban”, de a vérző orr miatt a hangja kissé üresnek tűnik.

Zacket úgy tűnik, nem érdekli. – Egyáltalán nem.

A hostess a szemében inkább érdeklődéssel, mint haraggal siet ide, és azt mondja: – Fiúk, ha ennek még nincs vége, meg kell kérjelek, hogy távozzatok. – A szája sarkából azt suttogja: – Miattad veszekednek?

Azt hiszem, ez bóknak szánta, nem kérdésnek.

Mindhármunk nevében beszélek. – Menj, mosakodj meg – intek Carternek. – Te pedig ülj le – mutatok Zack megüresedett székére.

– Mindjárt jövök – fogadkozik Carter. – És ezt majd elintézzük.

Huh, remélem, ez nem még több veszekedéstjelent! Nem mintha ezzel megmentené a becsületemet, vagy valami ilyesmi ódivatú dologgal. Alphena mind Carter, mind Zack seggét szétrúgná, amiért ilyesmire még csak gondolni is képesek, nemhogy cselekedni. És a bennem lakozó Alphena foszlánya is azt fontolgatja, hogy megteszi.

Carter eltrappol, mit sem törődve azokkal az emberekkel, akik mellett elhalad, és akik undorodva bámulnak rá. Gondolom, a véres orr nem igazán vacsorához való szórakoztatás egy ilyen helyen. Talán néhányuknak el kellene jönniük azokba a főiskolai bárokba, ahová Sam visz engem? Ott egy tányér nachos, egy sör és egy verekedés tipikus péntek este.

– Mi a fene, Zack? – követelem, amikor már csak ketten vagyunk. Közelebb hajolok, pedig egymás mellett ülünk az asztalnál. De már így is elég nagy show-t csináltunk. Ez a beszélgetés megérdemel egy kis magánéletet.

Zack az enyémre teszi a kezét, és szintén hozzám hajol. – Nagyon sajnálom, hogy belerángattalak ebbe, Moony. Nem akartam, hogy ez történjen. Sosem gondoltam volna, hogy így kihasznál téged.

A szemei tele vannak az önostorozással, aminek aláveti magát. Életünk egy pontján hagytam volna, hogy a saját bűntudatában pörkölődjön, akár kiérdemelte, akár nem. De most nem, ezúttal nem.

– Én nem sajnálom – vallom be, és tudom, hogy ez igaz. – Jól vagyok, és nem használt ki. De nem beszélek a... – Szünetet tartok, körülnézek, hogy megbizonyosodjak róla, hogy senki sem figyel, de még mindig vannak oldalpillantások, amelyek felénk néznek. Suttogva folytatom: – szexuális életemről –, majd visszatérek a szokásos hangerőre: – veled. Sok mindenről beszélgetünk, de ez tabu. És ez mindkét irányba érvényes. Arról sem akarok hallani, hogy kinek a bokáját tűzted a feje mögé.

Zack a mosdó felé pillant, és összeszorított állal megkérdezi: – Tényleg?

– Á-á-á, azt ne csináld – figyelmeztetem. – Nem ütheted meg a pasikat, akikkel találkozok, még akkor sem, ha szexelek velük.

Megvonja a vállát. – Ez a dolgom.

Ez a lélegzetemmel együtt megállítja az érvelésemet. Tudom, hogy miről beszél. Minden korkülönbségünk ellenére a legnagyobb különbség mégis az volt, hogy Zack nagyon sok felelősséget vállalt magára, amikor a szüleink elváltak. Bizonyos szempontból azt hiszem, elfogadta, hogy mostantól ő a „ház ura”, és gondoskodik anyáról meg rólam. Olyan apró dolgok, mint a villanykörtecsere, és olyan nagy dolgok, mint az, hogy jóváhagyta, hogy kivel randizunk. Nekem sosem volt szükségem erre a „szülői nevelésre”, mert a művészet és az egyedüllét volt a kedvencem. De Zack elüldözte anya néhány barátját, akikről úgy érezte, hogy nem felelnek meg a követelményeknek.

Ebben a keretben értelmet nyera túlreagálása, mivel az évek óta elfojtott aggodalom keveredett a törődéssel, hogy a legjobb barátjáról van szó, meg egy kis bűntudattal, amiért segített az egész kamu-házasság dologban.

Egy édes csókot nyomok az arcára. – Köszönöm, Támadó Zack, bár nem tudom, hogy ezután is így kellene-e hívnom téged. Lehet, arra ösztönözne, hogy megint ilyen trükköket csinálj. – Piszkos, rosszalló pillantást vetek rá, amire ő vigyorral válaszol.

Carter megköszörüli a torkát, én pedig felpattanok. Az orra kivörösödött és feldagadt. – Úgy nézel ki, mint Rudolf – mondom neki kuncogva. – Benne leszel a tör-té-net-beeen! – Éneklem, már gondolatban elénekeltem a dalt.

– Örülök, hogy ezt viccesnek találod. – Kihívó, kőkemény tekintete Zackre szegeződik, miközben határozott, követelőző csókot nyom a homlokomra.

Úgy döntök, a homlokcsókok tényleg a legjobbak, és a lábam a boldogság-táncot jár az asztal alatt.

Carter leül, megfogja a kezemet, és az asztalra teszi. Ez egy hatalmi lépés, és ezt még én is tudom. A pokolba is, mindannyian tudjuk. De a hüvelykujja olyan mozdulatot tesz a bőrömön, ami egy bizonyos másik dologra emlékeztet, amit már csinált korábban, és én kezdek egy kicsit kimelegedni.

Zack nagyot sóhajt. – Azt mondja, nem használtad ki. Nem biztos, hogy ezt elhiszem. Láttam, hogy milyen vagy az üzletben.

Úgy beszél rólam, mintha nem is itt ülnék.

– És ne vedd sértésnek – néz rám Zack. – De fiatal vagy, és bár nem akarod hallani, naiv. Két olyan dolog, ami ez a fickó nem. Nem mintha nagy lenne a különbség, de ezekben az években rengeteg életre szóló lecke van.

Figyelmeztet, és én eddig mindig hallgattam a bátyámra. De ezúttal ellentmondok. – Emlékszel a huszonhetedik születésnapodra? – kérdezem a bátyámat.

Bár zavartnak tűnik, igennel válaszol.

– Egy sarokban elbújva egy pohár pezsgőt kortyolgattam, amit nem kellett volna, és próbáltam láthatatlan lenni, ahogy szoktam. Néztem, ahogy az emberek beszélgetnek meg nevetnek, és örültem, hogy ilyen boldog vagy a barátaiddal. Szerintem tudod, hogy én sosem kedveltem igazán Cartert. – Megszorítom a kezét, mondván, hogy várjon, mert van értelme. – Amiatt az este miatt.

Elmerülök az emlékekben, miközben elmesélem a történetet, amit valóságnak érzek.

– Te táncoltál, Carter pedig egy sráccal beszélgetett. Én pedig hallgatóztam. Nem állt szándékomban, de közel voltak, és nem tehettem róla, főleg, amikor meghallottam a nevedet. Carter azt mesélte ennek a srácnak, hogy mennyire zseninek tartottad magad, de nem volt meg a képességed, hogy ezt alátámaszd. Ez jóval azután történt, hogy üzletet kötöttél vele, de ő csak nevetett rajtad. Ez annyira felbosszantott. Meg akartalak védeni, megmondani Carternek és a másik fickónak, hogy dugják fel az arroganciájukat a seggükbe.De én...

Zack összeráncolja a homlokát. – Te nem tennél ilyet.

Megrázom a fejem. – Nem. Egyszerűen elsétáltam. – Erősen pislogok, és eszembe jut, mennyire csalódtam magamban. Mondtam Zacknek, hogy elmegyek, és bár megkért, hogy maradjak még egy kicsit, én mégis elmentem. – És te egyre mélyebben belemerültél az üzletbe Carterrel, mindig arról beszéltél, hogy nélküle nem tudnád csinálni, és azt mondtad, mennyire felnézel rá.

– Ezért gyűlölted mindig? – kérdezi Zack, én pedig bólintok. – Az a fickó, akivel beszélt, egy vörös hajú, szakállas fickó volt?

– Simmons? – kérdezi Carter indulatosan. – Az a seggfej?

Zack elvigyorodik. – Luna, Carter fedezett engem annál a fickónál. Simmons egy opportunista menyét volt, és még mindig az, egy turkálós öltönyben. Mindig megpróbált lehúzni az üzleti partnereimnél, alám vágni. Carter azzal próbálta leszorítani a nyakamról, hogy azt mondta neki, hogy egy szar fejlesztő vagyok. Nem árult el engem.

És ez az... árulás. Ennyi éven át azt hittem, hogy Carter elárulta a bátyámat. Még az egész kamu házassági dolog alatt is, még akkor is, amikor olyan örömöket okozott nekem, amilyeneket soha nem ismertem, nem bíztam benne, mert tudtam, hogy mire képes. Ez nem aktívan volt a fejemben, hanem csak egy érzés, amit azóta is érzek vele kapcsolatban. Ha ő képes volt elárulni a bátyámat, a leghűségesebb embert, akit ismerek, akkor Carter bárkit képes elárulni. Szóval annak ellenére, hogy Zack naivnak tart, talán szigorúbb voltam Carterrel, mint kellett volna.

Mert ha nem árulta el Zacket, és valójában segített neki... mit jelent ez?

Éreztem a változásokat Carterben. Teljesen más oldalát láttam, ahogy dolgozik, és ahogy a családjával foglalkozik. Megtapasztaltam, milyen nagylelkű tud lenni. Egyiknek sem volt értelme a róla alkotott előítéletemmel. Azt hiszem, bizonyos értelemben elengedtem ezeket az elképzeléseket, mivel már jobban megismertem Cartert, de a tudat, hogy nem árulta el Zacket, egy kicsitkényelmesebbé teszi, hogyezen az úton haladjak tovább Carterrel. Ha nem egy kétszínű hazudozó, és soha nem is volt az, akkor tényleg valami jót akar tenni Blue Lake-ért és Elenáért.

Egy hosszú pillanatra elhallgatok, és Carter időt ad nekem, hogy mindezt feldolgozzam. Amikor bocsánatkéréssel a szememben ránézek, egy édes, lágy puszit nyom az ajkamra. Bocsánatkérés elfogadva - mondja a csókja.

– Most, hogy mindezt elintéztük – kezdi Carter, és amikor szünetet tart, Zack egyszer megbillenti az állát, láthatóan már túl van a tesódrámán. – Leszel a tanúm?

Hülye módon először azt hiszem, hogy engem kérdez, és felnézve az összekulcsolt kezünkről, és azt mondom: – Hm? – De ő Zackre néz, a szemében a történelmük reményével.

Carterrel még nem beszéltünk az egész „igazi lánykéréséről” és az én szex alatti válaszomról, de úgy tűnik, ez nem jelent számára problémát. Teljes gőzzel halad előre, mintha ez tényleg megtörténne.

Valóban megtörténik?

Úgy értem, tudom, hogy ez a Cartwright-ügy miatt van, és hogy megőrizze az arcát az apja előtt, de ez nem jelenti azt, hogy nem igazi. Nem úgy, mint eddig. Carter tényleg azt akarja, hogy aláírjuk a házassági anyakönyvi kivonatot, kiálljunk a tanú és a koszorúslány elé, és esküt tegyünk? Költözzünk össze, ahogy tegnap este javasolta, és szexeljünk tovább? Mintha... házasok lennénk?

Ez egy teljesen más helyzet, mint amibe én valaha is beleegyeztem. Gyakorlatilag.

És bár mindig is úgy képzeltem, hogy férjhez megyek, azt hittem, hogy az szerelemből lesz. Nem a művészet vagy az üzlet miatt. Ennek ellenére, amikor látom, hogy Carter milyen komolyan néz Zackre, mintha ez egy igazi pillanat lenne a barátságuk tiszteletére, nem tudok nem meghatódni.

Belerúgok Zackbe az asztal alatt, és ő összerezzen. – Aúú! – Megdörzsöli a sípcsontját, és dühösen néz rám. Viszonzásul én is tőröket lövök rá.

Lehalkítom a hangomat, és megpróbálok úgy beszélni, mint Zack. – Megtiszteltetés lenne. Mondd ki, tökfej.

Zack és Carter kuncog, mindketten hitetlenkedve hajtják le a fejüket.

Az asztal túloldalán Carter felé nyújtva a kezét, Zack felsóhajt. – Nyilvánvaló, megtiszteltetés lenne. – El kell ismernem, az utánzásom közel állt hozzá. A legtöbb ember meg sem hallotta volna a különbséget a hangunk között. – Bár fenntartom a jogot, hogy újra szétrúgjam a segged. Egy ütés aligha tűnik igazságosnak.

– Zack! – Túl hangosan kiáltok.

De Carter bólint. – Megegyeztünk.

A férfiak olyan frusztrálóak.