25.-26. Fejezet

 

HUSZONÖTÖDIK

FEJEZET

 

 

Carter

Fordította: Sophie

 

 

Miután Luna elmesélte nekem Elena furcsa múzeumlátogatását, húsz kérdését és a vacsorameghívást, hánykolódok csak éjjel, és az elmém percenként egymillió mérfölddel pörög. Úgy érzem, három lépéssel le vagyok maradva, és ez nem az az érzés, amit szeretek, de az, hogy a plafont bámulom, nem segít.

Mit csinált Claire Oleana irodájában?

Miért ment Elena a múzeumba ezek után?

Ez az a vacsora, ahol elmondják nekünk, hogy mi folyik itt?

Vagy hogy elmondják nekünk, hogy különböző irányt képzelt a pénzének és Thomas művészetének?

Elfordulok Lunától, azt tervezem, itt hagyom, hogy tudjon nyugodtan aludni, amíg én a nappaliba megyek felvázolni és tervezni, megszállni és elemezni. De azt motyogja: – Carter, hová mész?

Ha ez csak egy félálomban lévő motyogás lett volna, akkor ki tudtam volna menni a nappaliba, de Luna mohón kutat utánam az ujjaival, és a boldogtalan nyögdécselése már túl sok ahhoz, hogy elviseljem. Visszafekszem, és ő mellém bújik, a feje a mellkasomon, és a testét hozzám préseli. Érzem, hogy az arca megmozdul, és rájövök, hogy mosolyog álmában.

Miattam.

Lunát a karjaimban tartani olyan öröm, amiről még álmodni sem mertem. Őszintén szólva, nem tudom, hogy láttam-e őt igazán ez előtt az egész dolog előtt. Ő a legjobb barátom kishúga volt, de most… Látom őt. Ismerem őt. Érzem őt.

Végigfuttatom az ujjaim a karján, és adok egy puszit a hajára. Nem miatta, hanem hogy megnyugtassam magam. Rossz érzésem van a vacsorával kapcsolatban, de megfogadom magamban, hogy nem hagyom, hogy bármi is történjen Lunával.

Végül elalszok a tiszta kimerültségtől, de nem portfóliókról álmodok. Nem, Luna végigtáncolja az álmomat, és jobban alszok, mint évek óta bármikor.

Következő nap úgy döntök, hogy otthonról dolgozok, és beletemetkezem minden kis információba a Cartwright birtokról, és beleásom magam, hogy találjak valamit Claire-ről.

Nem találok sokat.

Röviden: Ő Thomas unokahúga, de csak mert túlságosan is összezavart a nagyság, és hatalmasság, és elsőfokú unokatestvér lehet, de nem tudom kitalálni a tényleges kapcsolatot. Valójában nem is számít, mert mindig is unokahúgnak hívták. Hozzáment Madisonhoz, aki jobban szereti a Mads megszólítást, és van egy fiúk, Jacob. Ennyi, amit tudok. A kutatásom bebizonyította, hogy igazam volt abban, hogy Mads egy öltönyös, de középszerű menedzser, nem pedig könyvelő, ahogy sejtettem. Azt elmondhatom, Thomas nagybácsi pénzügyi alapjából élnek – ebből van a ház, az autók, Jacob zongoraórái, és minden más.

Ki tudja rávenni a gyereket, hogy elég ideig üljön egy zongoraórán? Szegény tanár.

De nem találok semmit ezzel kapcsolatban. Jómódú nőnek tűnik, pont úgy, mint a többiek, akik családja Cartwright szinten gazdag.

– Tessék, egyél valamit – mondja Luna, ahogy letesz egy szendvicset mellém az asztalra. Az Alphenán dolgozik egész nap, kis hangokat ad ki, amíg ír, amik szerintem megegyeznek az oldalakon zajló eseményekkel a táblagépén.

– Nem lehet. Ezt ki kell találnom.– Folyamatosan kopogok, nem vagyok benne biztos, hogy mit is remélek megtalálni.

Luna leül a székbe, amiben egész nap gubbasztott, úgy ül a lábain, hogy még nekem is fájnak, és beleharap a szendvicsébe. Teli szájjal megszólal:– Ha nem eszel egész nap, amikor Elena lerakja eléd a vacsorát, úgy fogsz viselkedni, mint egy kiéhezett gnú.

Még mindig nem nyúlok a szendvicsért.

– Az agyadnak üzemanyagra van szüksége, hogy ki tudjon találni bármit is, amiben reménykedsz. Ez nem fog sikerülni, ha az agyad azt mondja ,,etess meg”. Gyakorlatilag egy zombi vagy, aki koffeinnel él jelenleg.

Oké, ebben igaza van. Beleharapok, és elgondolkodva rágok. – Claire a kulcs. Nem tudom miért, de megjelent Oleana irodájában, és aztán Eleana megjelent a múzeumban, ami aggaszt.

Luna újra harap egyet, és leteszi a szendvicsét a táblagépére. – Bármi is az, te elintézed.

Megnyugtató a belém vetett hite. Bárcsak én is így éreztem volna.

Visszatér a munkához, és én még figyelem egy percig, mielőtt én is így teszek.

 

 

Elena otthonához közeledni ezúttal épp annyira tele van lehetőséggel, mint botlással, akárcsak legutóbb. Terveztem, kutattam, és forralgattam. Luna és én mindent megtettünk, hogy foglalkozzunk a pénzzel, a művészettel és a birtokkal, még odáig is elmentünk, hogy igazából megházasodtunk. Nem lehetne semmi sem, ami közénk állhat, és elronthat mindent.

De a szívem olyan vadul dobog, hogy majdnem átrobban a pólómon keresztül is.

Megfogom Luna kezét, és kisegítem a kocsiból.

– Ezúttal is hoztad magaddal a pisiszörnyeteget? – kérdezi egy morcos hang.

Odanézek, és meglátom Bernardot, a kertészt, egy slagot tartva, és úgy néz ki, mint egy cowboy a vadnyugaton, aki le akarja lőni a bankrablót, mielőtt elszalad. A véleményem? Diótörő az ő rosszfiú változata, és bármit megtenne, hogy megvédje a rózsabokrokat, hogy nehogy körbepisilje valaki más.

– Nem, ezúttal nem – felelem kényszeredett mosollyal, integetve üdvözlésképpen.

Ajka vicsorra görbül, és a vizet felém spricceli az alkarja rándulásával. A víz felível, de nem ér el hozzám. Szerintem komolyan le akart spriccelni, amitől vizes lett volna a kedvenc öltönyöm.

– Mi a fa….

Luna megszorítja a kezem. – Még egyszer köszönöm, hogy olyan jól a gondját viselte Mogyoróvajnak múltkor, amikor itt voltunk, Mr.Bernard. Azt hiszem neki is hiányzik.

Mi? Kizárt, hogy ezt akarta mondani a kötekedő vén fószer. De még egyszer felmordul, és elsétál, feje leeresztve, és körbekémlel, mintha minden egyes fűszálat meg akarna vizsgálni.

Döbbenten nézek Lunára, ő pedig megvonja a vállát. Suttogva azt mondja: – Mindenki szereti a kutyákat, még a morcosak is.

Elena kinyitja az ajtót, mielőtt esélyem lenne kopogni. – Hé, ti ketten. Gyertek be. – Mosolyogva üdvözöl, úgy tűnik, örül, hogy lát minket, és a pulzusom lelassul emiatt.

Megöleli Lunát, aztán engem is, és ettől inkább érződik ez egy látogatásnak a Nagymama házában, mint egy üzleti találkozónak. Bár adott, hogy milyen közel vannak egymáshoz Elena és Mr.Oleana már évek óta, talán ez egy olyan fajta munkakapcsolat, amit én is remélek Elenával. El tudom képzelni havonta az ebédeket, ahol átnézzük a pénzügyeket, és felzárkózunk egymás életéből. Mint barátok, akik keverik az életet és a szakmát. Tudom, hogy ez működne, mert Zackkel mi is így teszünk.

Elena bevezet minket a hivatalos nappaliba, és minden reményem elszáll, amit a mellkasomban éreztem. Claire a kanapén ül, önelégülten szórakozik az érkezésünkön. Mads mellette ül, a körmeit tanulmányozza a kezein, amiket még csak meg sem érintett a kemény munka egész életében, ahogy olvastam. Jacob oldalt ül egy széken, a Nintendo Switch-jét balra dönti, és a játékra sziszeg. – Kapd el! Ne! A másik embert, idióta!

– Szia, Claire, Jacob – mondom integetve. – Te biztos Mads vagy. – Kinyújtom a kezem felé, és ő először Claire-re néz, mintha engedélyt kérne, hogy megrázhassa.

– Te biztos Carter vagy.

A tekintetét a mellettem lévő Lunára szegezi, de amíg a kezem udvariasan megrázza, addig az ő mellkasára tapad a tekintete. Csak egy pillanatig, de így is elég ideig. Ösztönösen teszek egy lépést előre, és birtoklóan Luna válla köré fonom a karomat.

– Ő itt a feleségem, Luna – mondom élesen, érzem, ahogy Luna megugrik mellettem a durva hangnem miatt, ahogy bemutattam.

A bennem élő vadember örül, hogy póló és farmer van rajta, mert nem vagyok benne biztos, hogy vissza tudtam-e volna fogni magam, amiatt, hogy ilyen pimaszul megnézte Luna melleit, ha ruhába lett volna.

– Madison! – szidja Claire, és megrántja a kezét, hogy visszaessen mellé a kanapéra.

– Tudod, hogy utálom ezt – mondja neki. Nem parancsolja, hogy ,,ne hívj így”, inkább nyafogva emlékezteti.

Egy csendes párbeszéd zajlik közöttük a pillantásokkal, és bár figyelek erre, de azért Lunára nézek. Azt mondja: – Hűha.

Elpirul, és a szemei lángolnak. Azt hiszem, tetszik neki a barlanglakó viselkedésem. Lehajolok, és adok neki egy gyors puszit az arcára, majd rákacsintok, mire ő meglegyezgeti magát válaszul.

Elena kuncog, mire Lunának eszébe jut, hogy társaságunk van, és megmerevedik mellettem. Bár a szeme a játékra tapad, azért megkérdezem Jacobot: – – Mit játszol, haver?

– Mario Kart 8 … Neeee!!! – kiabálja. – Megzavartál. – A vádló hangnem az apjáéra emlékeztet.

– Bocsi – mondom, de egy cseppet sem sajnálom.

– Foglaljatok helyet – mondja Elena, bejön mögöttünk, és leül Mads másik oldalára. Megvárom, amíg Luna leül a karosszékre, aztán mellé ülök, a bokámat a térdemre támasztva, Luna kezét a combomon tartva.

– Luna állandóan arról beszél, hogy milyen izgatott volt, hogy körbe vezethetett a múzeumlátogatáson. Mit gondolsz? – kérdezem.

Elena melegem mosolyog Lunára. – Jól szórakoztunk. Két nő beszélgetett a művészetről. Thomas kiakadt volna attól, hogy múzeumba járok. Mindig próbált engem ide rángatni, hogy nézzem meg ezt a képet, aztán meg oda, hogy nézzem meg azt a képet. Mintha bármit is értettem volna belőle.

Halkan felnevet, Luna pedig elmosolyodik. – Jó szórakozás volt, de szerintem Maeve-nek volt egy kisebb szívrohama, hogy csak így felbukkantál. Őszintén? Nekem is.

– Nos, azt mondanám, hogy jól titkoltad – válaszol Elena, de aztán az arcán viselt kemény maszk leolvad, és Ő és Luna hangos nevetésben tör ki, mi pedig zavartan nézzük őket.

– Ahelyett, hogy itt mókáznánk, esetleg beszélhetnénk valami igazán fontosról is? – Claire homlokráncolva néz Elenára, én pedig érzem, hogy a végzet ingája himbálózik a mellkasom felett.

– Claire! – csattan fel élesen Elena. – Legalább tehetnél úgy, mintha lenne még egy kis darabka a szívedből abban az üregben, amit te mellkasnak nevezel. Ez nem az a fajta dolog, amit csak úgy rádobsz valakire, mielőtt figyelmeztetnéd. Először be kell melegíteni egy kicsit. És még mindig azt gondolom, hogy tévedsz.

– Nem tévedek – ragaszkodik hozzá Claire.

– Nem akarok közbevágni, de minden oké? – kérdezem.

Claire a homlokát ráncolja, és bár Elena a fejét rázza, azért felemeli a kezét beleegyezésül. – Hozakodj csak elő vele, akkor. A te temetésed.

– Rendben. Nos, akkor… – Claire Lunára fordítja minden figyelmét, és én érzem, ahogy összezsugorodik a kanapén a rá irányuló abszolút figyelem hatására.

A védelmező ösztöneim beindulnak, tekintve, hogy nem vagyok biztos benne, mi történik. Előre hajolok, takarva Claire látószögét. – Mi folyik itt?

– Nemrég elmentem vacsorázni egy barátommal. Egy aranyos helyre Bridgeportba. – Ezt úgy mondja, mintha ennek jelentenie kéne valamit. Mikor nem reagálok rá semmit, folytatja. – Sosem fogod kitalálni, kit láttam.

Mads kényelmetlenül mozog Claire mellett, de nem úgy tűnik, mint aki észreveszi vagy törődik vele.

– Kitalálod, Luna? – kérdezi, és mosolyra húzódik az ajka.

– Valaki híres? – Luna sejti. Érzem, ahogy kikukucskál mögülem, hogy válaszoljon, így visszadőlök a kanapén, és hagyom, hogy ezt egyedül intézze. Bármi is ez.

Claire felnevet. – Nem, határozottan nem. Bár szerintem inkább azt kívánod, bárcsak. De nem, én… Téged láttalak.

– Engem? – vinnyogja Luna.

– Egy másik férfival. – Claire rám fonja a tekintetét, kiéhezve várja a reakciómat arra, hogy a feleségem egy másik férfival volt. – Megcsókoltad őt.

Kihirdeti ezt, meg akar róla bizonyosodni, hogy ne legyen félreérthető. Luna döbbenten felnevet, de rajtam végigszáguld a düh. Nem amiatt az ötlet miatt, hogy Luna egy másik férfit csókol, mert bízok benne, hanem amiatt, hogy Claire egyfajta beteges, torz örömét leli abban, hogy azt hiszi, hogy ezzel bántani fog engem és Lunát.

– Ez a vacsora a Capitol Crophouse-ban történt? – Azt hiszem, összehúztam a szemem, hogy felmérjem Claire reakcióját. Ez a kis fordulat fair play, szerintem.

– Igen, nagyon szép ott. Az a fajta hely, ahova elviszel valakit, ha le akarod nyűgözni. Mint egy randin, azt hiszem. – Claire javaslata azt mutatja, hogy sokat gondolkodott, figyelembe véve a különböző indokokat, hogy Luna miért lehetett ott valakivel, hogy eltöltsenek egy kellemes vacsorát.

– Ó, elmentem a Capitol Chrophouse-ba… – kezdi Luna a magyarázatát, de a kezemet a térdére teszem, és megszorítom erősen, és ő azonnal megáll, bár kérdőn néz rám.

Gyengéden Lunára nézek, próbálom neki mondani, hogy maradjon velem, aztán dühösen Claire-re nézek. Összeszorítom az állkapcsomat, és reszelősen folytatom. – Elmondanád, hogy mit láttál? Pontosan?

– Ó, édes. Ne aggódj. – Elena próbál nyugtatni, tévesen ítéli meg a haragom célpontját. Vagy talán csak próbálja megvédeni az unokahúgát. Nem vagyok benne biztos, hogy melyik.

– Hát persze. – Claire öröme nyilvánvaló, vidámsággal telik meg a szeme és a hangja. – Ott voltam, a saját dolgaimmal foglalkozva, amikor megláttam az édes, ártatlan Lunát egy másik férfival. Idősebb volt nála – talán neki is van ideálja, mi? Barna haja volt és fekete szemüvege. Rémlik valami? – kérdezi. Amikor továbbra is csendben maradok, ő folytatja, még több információt osztva meg. – Eléggé összebújva beszélgettek, olyan intimnek tűnt, én mondom. Aztán a feleséged közelebb hajolt, és puszit adott az arcára, ott tartva az ajkát, mintha többet szeretne.

Nyugtalannak hangzik, hogy Luna és a másik fickó ezt csinálja, de én ezt komolyan kétlem.

– Hű!– Luna remegő hangot hallat mellőlem. – Ez undorító.

Kitörése megszakítja Claire vidám történetmesélését, és Claire rólam Lunára néz összezavarodva. Felkuncogok, és miután megsimogatom Luna combját, előveszem a telefonom, és kikeresek egy képet Zackről és rólam, ami a legutóbbi éjszaka készült. Megfordítom a telefont, így Claire is láthatja a képet. – Ez a srác volt? – Amikor Claire lelkesen bólint, egyre erősebben nevetek. – Ez itt Zack, a legjobb barátom.

– Ez borzasztó – mondja, látszólag együttérzően, és megrázza a fejét, de a gyönyör csillogása a szemébe megcáfolja ezt. – Mindig a legjobb baráttal, nem igaz?

– Elég – mondja Luna határozottan, feláll, és a kezével int Claire-nek, hogy hagyja abba. – Zack Carter legjobb barátja… és a testvérem!

Elena nevet fel legelőször, hangosan huhogva és hahotázva. – Claire! Mondtam, hogy van erre valami elfogadható magyarázat, de nem… te nem hittél nekem. Azt hiszem, azt mondtad, hogy kezdek egy kicsit hiszékeny lenni az idős korom miatt? Na most, ki is tűnik bolondnak?

De Luna közvetíti a belső Alphenáját, és kiteljesedik egy tüzes módban. – Tényleg azt hitted, hogy megcsalom Cartert? Milyen fajta pszichopata leli örömét abban, hogy elmondhatja ezt bárkinek? Ezt nem miatta csináltad – feleli Luna, és rám mutat. És aztán vádlón Claire felé mutat. – Ezt magad miatt csináltad. Láttad, hogy megpuszilom Zacket, aztán elrohantál, mint egy kutya a csonttal? Ezt kellett tenned, különben ha csak egy perccel is tovább maradtál volna, akkor láttad volna Cartert visszajönni a mosdóból, és visszaülni hozzánk a vacsorán.

Claire szája kinyílik, majd becsukódik a döbbenettől. Mads nagyon is kényelmetlenül néz ki, ahogy mellette ül, vagy talán csak a gondolattól tűnik annak, hogy lehet, hogy meg kell védenie aljas feleségét. Elena szélesen vigyorog, hogy látja, ahogy Claire-t helyre rakják. Jacob még mindig a játékát bámulja az őrültség ellenére is. És én csodálkozom… Lunán.

Amikor csendes és szégyenlős, és amikor hangos és parancsoló, Luna akkor is gyönyörű. És olyan átkozottul erős. Ő csodálatos.

– Csak azt gondoltam… – – dadogja Claire. – Úgy értem, ti ketten nem vagytok…

– Mi micsoda? – kérdi Luna csípőre tett kézzel.

Claire kiegyenesíti a hátát, amikor eszébe jutott, hogy ő nem valami összezavarodott valaki, hogy szemtől szembe vitatkozik Lunával. – Nézd, ti ketten furcsa párost alkottok. Te vagy tíz évvel fiatalabb vagy Carternél, és mi a fenéről beszélsz? – gúnyolódik vadul mosolyogva. – Talán ez csak vonzalom? Nem vagy több egy fiatal, ostoba lánynál, akit lehet manipulálni. – Úgy ütögeti meg az orrát, mint aki már mindent kitalált. – Gondolom a szád csak jó valamire, mert az biztos, hogy nem a külsőd miatt van veled.

– Claire! – kiáltja Elena.

– Mi van? Tudod, hogy igazam van – hümmög Claire, nem tántorítja el a megrovás. – Nem létezik, hogy azt fontolgatod, hogy ezekkel az emberekkel dolgozz együtt.

– Nem érdekel, ha azt hiszed, hogy ez igaz, akkor se mondd ezt. Carter and Luna csak kedvesek voltak, és a kapcsolatuk nem tartozik rád. Isten a megmondhatója, én is kimaradok a te és Mads kapcsolatából, a nyelvemet harapom, amikor gonosz vagy, mint egy méhészborz ezzel az édes emberrel. – Jobbra hajol, és csak Madshez beszél. – Ne vedd sértésnek. És ez nem ítélkezés tőlem, ha neked ez tetszik.

Valakinek, aki azt hirdeti, hogy tartsa a száját, Elena határozottan nem teszi.

Mads megvonja a vállát, azt mondja Elenának. – Nem veszem annak. És nem, nem élvezem, amikor teljesen átmegy ribancba.

– Madison! – kiáltja Claire, és minden haragját felé irányítja. – Nem vagyok bunkó veled. És ne merészelj ribancnak hívni.

Mads a maga részéről hitetlenkedve néz a feleségére. – Hívj. Engem. Madsnek.És hallod egyáltalán magad? Igen, néha bunkó vagy. És néha egy ribanc. Azt kívánom, bárcsak a rosszidők felülmúlnák a többit, de akkor jössz, és csinálsz valami ilyesmit. Egyszerűen nem lehetek veled, Claire.

Döbbentnek tűnik, hogy a férfi egyáltalán vissza mert szólni neki, és azon gondolkozok, hogy talán ez volt az első alkalom erre.

– Azt hiszem, tartozol Lunának és Carternek egy bocsánatkéréssel – mondja Elena Claire-nek. – Főleg Lunának.

Claire ajka megrándul, mintha a bocsánatkérés valami keserű pirula lenne. De a végén megnyugtatja a nagynénjét. – Sajnálom. – Csendesebben, Madshez szólva azt mormolja. – Nem hibáztathatsz, hogy a legrosszabbat feltételeztem. Mármint, komolyan? – Tekintete Lunára és rám irányul.

Megjegyezném, hogy semmi konkrétért nem kér bocsánatot, holott számos dologért kéne. Nem vagyok kész, hogy elengedjem ezt, úgy érzem Lunát sokféleképpen kéne megvédenem. Csak mert Claire nem látja, milyen csodálatos Luna, attól még nem lesz kevésbé az. Ő sokkal több, mint egy fiatal, ostoba kislány, és azt akarom, hogy ezt mindenki tudja.

Mert én is azok közé tartoztam, akik átnéztek rajta, de most… én látom őt. Azon vagyok, hogy mondjak valamit, amikor Luna megteszi.

– Bocsánatkérés elfogadva – mondja Luna, visszaülve az oldalamra.

Ez nem elég, nem Claire-től, és nem is tőlem, de érzem milyen feszült Luna, és ez elsőbbséget élvez még azzal szemben, hogy egy ilyen ribanc, mint Claire mit gondol. Ha Luna ejteni akarja a témát, akkor én is… miatta.

Olyan érzés, mintha több száz taposóaknát elkerültünk volna, és még csak le sem ültünk vacsorázni. Nem ettem meg a szendvicset, és Lunának igaza volt, szó szerint éhezek ez után a nagy adrenalinlöket után, és én erőteljesen harapok a nyelvembe.

– Bocsánatot kérek ezért az egészért – teszi hozzá Elena, bár semmi köze nem volt ehhez. – Aranyosak vagytok együtt, mint egy barackos pite, szóval ne is hallgassatok Claire nyalására.

– Jól van – mondom. Ez nem igaz, egyáltalán nem. De nem érdemes felrobbantani az üzletet, főleg most, hogy félig már tető alá van hozva, és én tudom, hogy Claire egy kígyó a fűben, aki arra vár, hogy lecsapjon. Mostantól kezdve magas készültségben leszek miatta.

Luna búgó hangot ad, és rájövök, hogy a kezét összeszorítja és kiengedi. – Jól vagy? – kérdezem, és a hátát dörgölöm. A fejét lehajtja, a tekintetét a kezein tartja, és rossz érzés söpör végig a gyomromon. – Luna?

Felpillant, és a szemembe néz. Könnyek vannak a szemüvege lencséjénél, az ajka pedig remeg. – Sajnálom. Én ezt már nem tudom tovább csinálni.

– Mit? – Volt egy fél percem, hogy ne értsem, mielőtt Luna ledobta a bombát mindenkire.

– Carter és én nem vagyunk házasok. Nos, most már igen, de nem voltunk. Ezelőtt nem – Csapong, ami az egyetlen reményem volt a kegyelemre. Talán senki sem érti, hogy miről beszél?

Megragadom a térdét, és erősen megszorítom. – Luna. Nem kell ezt tenned.

Megrázza a fejét, hatékonyan lerázva a könyörgésemet, hogy fogja be a picsába.

Elena Lunára néz, szinte szülői aggodalommal. – Jól vagy, drágám?

– Nem. Nem vagyok. Carter akarta… ennek csak egy művészeti oktatásnak kellett volna lennie. Ennyi. Aztán megkért. Ez csak egy műsor volt, úgy tettünk, mintha. Nem kellett volna ilyennek lennie. Én csak segíteni akartam neki. Aztán meg Thomas kollekciója. Nem tudtam… Látni akartam. Önzően ezt akartam. Szóval eljöttünk ebédelni. Nem gondoltam… Nem akartam… de aztán meglett… itt. – Körbelendíti a kezét, a nagy szoba felé int, de igazán fontos ez a pillanat.

A csapongása gyors és mindenfele, de Elena megérti. Mindannyian megértjük, mert nem hagy teret a kétségnek.

Luna most erősíti meg Claire feltételezéseit, hogy mi nem lehetünk igazán együtt, és ami a legfontosabb, most torpedózta meg az összes lehetőségem a Cartwright portfólióra.

Apa már így is dühös rám, és amikor megtudja, hogy mennyire hagytam ezt elfajulni, soha többé nem fog hinni bennem. Ezen a ponton, szerencsés vagyok, ha még lehetek másodhegedűs Cameron mellett. Talán hagyják majd, hogy én terítsem meg az asztalokat az új, előkelő séf vendéglőjében.

Látom, ahogy az egész karrierem lángba borul a szemem előtt. Minden egyes túlóra, amit ledolgoztam, minden áldozat, amit hoztam, sőt, minden, amit Luna és én tettünk… minden a semmiért volt. Most rombolta le az egészet.

– Luna? Hogy tehetted? – követelem dühösen, elrugaszkodva tőle a kanapén. El sem hiszem, hogy mindent így lerombolt. Volt egy egyezségünk, egy tervünk, és ő elárult engem, jobban, mint azt valaha hittem volna.

– Utálok hazudni. Főleg mikor Elena… – ránéz Elenára, aki pokolian összezavarodottnak tűnik. – Ennyire édes. Annyira sajnálom. Őszintén. Annyira hamar elszabadultak a dolgok.

Luna kiszalad a szobából, és valahol az előszobában becsapódik az ajtó.

Füstölgök, a gyomromban lévő sötét és dühös gödör azzal fenyeget, hogy felemészt engem.

– Sajnálom… – kezdem, de Claire készen áll lecsapni és félbeszakít.

– Ezt igaz? – kérdezi.

Igaz-e? Nem tudom, hogy minden igaz-e még, de nem akarok válaszolni Claire kérdésére. Bármi, amit mondanék, az felhasználható lenne ellenem, és fel is használnák. Nem a bíróságon, hanem az üzleti életben.

Felállok, megigazítom a nyakkendőmet, amíg majdnem megfulladok miatta. Vagy ez csak a szavak miatt van, mik a torkomon ragadtak? – Lehet, hogy nem vagyunk egy szokásos pár, vagy nem a szokásos módon jöttünk össze, de Luna és én házasok vagyunk. Mindez nem jelenti azt, hogy nem tudom elvégezni a munkát, és nagyon szeretnék a Cartwright portfólió pénzügyi menedzsere lenni. Azt hiszem nagyszerű munkát végeztünk volna együtt, a hibáim ellenére is.

Próbálom a pókerarcomat megőrizni, bár tudom, hogy vége mindennek. Még amikor elfordulok, akkor is érzem, hogy a terveim rommá válnak, a szívem pedig kővé változik.

Követem Luna zokogásának hangját a folyosón, és kopogok a fürdő ajtaján. – Luna? Azt hiszem mennünk kéne.

Szipog, és reszelős hangon azt mondja:– Felhívtam Zacket, hogy jöjjön értem. Már úton van, hogy hazavigyen.

Haza? Én is oda megyek. Miért kell neki Zack, hogy oda vigye? És aztán rájövök… úgy érti, hogy haza… hogy a saját lakásába. Nem az enyémbe.

Összeszorítom a fogam a gyomorütésre. – Rendben.

Elena, Claire, és Mads követtek a folyosóra, és a beszélgetésünket hallgatják, de én azért megismétlem. – A bátyja érte jön. Ez rendben van?

Elena lehajtja az állát, a szemei rendkívül ravasznak tűnnek, ahogy visszanéz rám. Nem bírom tovább, és elindulok az ajtó felé.

– Carter? – szól Elena, és én megállok, visszanézve a vállam felett. – Néha olyan helyre kerülünk, ahova soha nem gondoltuk volna, és csak rajtunk áll, hogy eldöntsük, szeretjük-e azt, ahol vagyunk vagy sem. – Bólint, mintha ez egy mély és értelmes dolog lenne, és nem mint valami szerencsesütis mondás.

Biztosan nem terveztem, hogy megtévesszem Elenát. Minden kicsúszott a kezemből, de azt gondoltam, hogy meg tudom oldani. Meg is tudtam volna oldani… végül is. Amikor készen álltam volna, amikor az egyezség meglett volna, amikor mindent kitaláltunk volna és lett volna értelme. Nem így.

– Köszönöm. És még egyszer, sajnálom.

Kint, Bernard megpróbál velem beszélni Diótörőről, de feltartom a kezem, hogy megállítsam, és beszállok a kocsiba.

Lefelé tartva az úton, nem tehetek róla, de úgy éreztem, hogy valami fontosat hagyok magam mögött.

Luna.

Azt mondom az agyamnak, vagy a szívemnek, vagy a farkamnak – bármi is beszélt jelenleg – hogy fogja be. Nem hagytam el. Ő hagyott el, amikor elmondta Elenának az igazat.

Picsába a következményekkel.

Bizonyos szempontból… ez csodálatra méltó. Bárcsak lett volna bátorságom megtenni, de akkor nem lett volna Luna… még erre a rövid időre sem.

 

HUSZONHATODIK

FEJEZET

 

 

Luna

Fordította: Sophie

 

 

Hallom a bejárati ajtó csapódását, és megugrok, pedig tudtam, hogy ez következik. Carter elhagyott. Tudtam, hogy végül megteszi. Én csak nem tudtam tovább folytatni – a hazugságokat, hogy csúnya csalónak neveznek, hogy védekezek, miközben Carter ül, és némán nézi, ahogy Claire sortűznek vet alá.

Annyi hazugság. Elenának, Carternek, magamnak.

Azt gondoltam, valami jó történik köztünk. Talán furcsa volt a kezdet, de valami igaz lett. Az elmúlt hetekben úgy éreztem, főleg az esküvő óta, hogy ez még mindig csak egy játék. Semmi több, csak egy színjáték, hogy megkösse az üzletet.

Ülök a földön, a térdeimet a mellkasomhoz szorítva, és zokogok, ahogy nézem a testvérem kis pontját az appon, ahogy mozog felém, amire szükségünk van, hogy nyomon tudjuk követni egymást. Nem tud elég gyorsan ideérni, ugyanakkor tudom, hogy választ akar majd kapni, de nem akarok erről beszélni sem vele, sem senki mással.

Lélegezz, Luna. Be, 2, 3, 4, Ki, 2, 3, 4.

Nem tudom, hogy milyen sokáig ültem ott és beszéltem magamba pengeélen táncolva a szorongásomon, amikor egy gyengéd kopogtatás hangzik fel az ajtón. – Luna, drágám?

– Sajnálom – mondom újra. Nem hiszem, hogy elégszer tudnám mondani ezen a ponton.

– Mindenki más elment. Már csak te és én vagyunk. Miért nem jössz ki, és hagyod, hogy főzzek neked egy csésze teát?

Elena túl kedves, ami újfajta szorongást vált ki belőlem. Megrázom a fejem, még akkor is, ha nem láthatja.

– Azt akarod elérni, hogy berúgjam az ajtót? Megteszem, ha muszáj. Vagy akár fel is törhetem a zárat, ha szükséges. Ez egy fajta adomány – mondja társalgó hangnemben.

Mi van?

– Hogy… Honnan tudod, hogy kell csinálni? – kérdezem. Nem számít, de azt hiszem, azért ejtette el ezt a kis információt, hogy ezzel kezdhessünk.

– Nyisd ki az ajtót, és én elmondom, miközben megtanítom neked.

Ez zárfeltörő gyakorlat? Most? Ez annyira abszurd, hogy egy kis mosoly dereng fel az ajkaimon.

Mintha ezt tudná, Elena még hozzáteszi:– Ezek a régi zárak elég egyszerűek, de nem vagyok jó az újfajta zárakban. Sosem volt rá szükségem, hogy feltörjem őket, gondolom.

– Miért törted fel a régi fajta zárakat? – A kérdés kicsúszik, holott egyáltalán nem terveztem, hogy beszélgetnénk.

– Többnyire azért, mert egy kíváncsi, vén alak vagyok – nevet. – Utálom, ha nem tudom, hogy mi van bent, így fel kellett törnöm apám irodáját, és anyu fürdőjét. Ó, és az istállót, de az a pörgős kombinációs zár volt. A kombináció a szüleim évfordulója volt. Könnyű, mint egy pite.

Teljesen elterelte a figyelmem a beszédével, ezért megugrott a lábam, amikor az ajtó kitárult. Elena ott áll, büszke magára, kezében egy hullámcsat. – Szeretnéd, ha megtanítanám, vagy egy teát szeretnél, mielőtt ideér a bátyád? Bármi is legyen, fel kell kelned a földről.

Felém tartja a kezét, hogy segítsen felállni, és bár ez nagyon udvarias, nem akarom elfogadni. Egyedül állok fel, és Elena valami jóváhagyáshoz hasonlóan néz rám. De ez nem lehet helyes. Főleg nem azután, hogy hazudtam, és elbújtam a fürdőszobájában.

– Akkor menjünk is. Azt hiszem, én teszek egy kis whiskey-t is a teámba. Te is kérsz? – Megfordul, és elindul, rám hagyja, hogy követem vagy sem.

Utána csoszogok, a Converse-em nyikorog a márványpadlón. – Annyira sajnálom – mondom neki újra, miközben kiönt egy felest… vagy inkább kettőt… egy pohárba, ami a dohányzóasztalon lévő tálcán van. Gondolom, Nelda már járt itt. Bűntudatom van, hogy ő kemény munkával elkészítette a vacsorát, és senki sem eszi meg. Leülök a kanapé sarkára, és szeretnék összekuporodni, de nem tehetem meg, hogy felrakjam a cipőm a bútorra. Akkor is, ha tehetném, eggyé válnék a kanapé karfájával.

– Elég volt a bocsánatkérésből, drágám. Egy kis adagot kérsz vagy egy erősebbet, mint az enyém? – kérdezi, feltartva az üvegét a borostyán színű italnak.

– Ú, kisebb? – Nem hiszem, hogy valaha is ittam volna whiskey-s teát ezelőtt. Az adag, amit nekem önt, még mindig kisebb, mint a sajátja, de még mindig több, mint amit én öntöttem volna.

Felém nyújtja, majd a saját poharát az enyémhez koccintja, mielőtt leülne. Iszik egy nagy kortyot, többször nyel, és boldogan felsóhajt. Amikor várakozóan rám néz, belekortyolok egy kicsit. Nem is olyan rossz, csak egy kicsit húzós az alkohol. – Köszi.

– Oké, szóval akkor mondd el nekem, hogy mi az igazság és mi a hazugság. Azt hiszem, tesztelnem kéne a saját baromság mérőmet.

Iszok még egy kortyot a teából, és korty, ahogy lenyelem, kevésbé éget, mint a keserű igazság, amit tettem.

Végül azonban, a whiskey működik, és varázslatos módon megered a nyelvem. Nem tudom, mit mondok el Elenának, de ezúttal minden csakis igaz.

Könnyedén nevetek, amikor elmondom neki, hogy milyen rossz Carter emlékezete minden rohadt dologra a művészetben. Könyörgök neki, hogy értse meg, hogy én mennyire akartam látni Thomas kollekcióját, és hogy milyen különleges dolog ez egy olyannak, mint én. Sírok, amikor elmondom neki, hogy Carter hogy viselte gondomat a pánikrohamom után. Elpirulok, amikor megosztom vele, hogy a csókjai mennyire feltüzelik a belsőmet, és hogy ez elér egészen a lábujjaimig, és amikor a kék szemeivel körülzár engem, akkor gyönyörűnek érzem magam.

– Még akkor is, ha ez nem teljesen igaz. Úgy értem, tudom, hogy mire gondolt Claire. Carter…. az Carter. És én… csak én. Mi nem teljesen az a pár vagyunk, akit az ég tervezett.

– Fogd be a szád! Talán nem vagyok egy sétáló hazugságvizsgáló, és nem látom át a jelenlegi helyzetet, de látom hogy néz rád az a fiú. Senkinek sem kell megértenie a ti szerelmeteket, csak nektek.

Elfolytok egy keserű nevetést. – Szerelem? Nem hinném. Carter sosem szeretne belém. És annak ellenére, hogy hozzámentem, nem úgy gondolom, hogy a férfi, aki ennyit megtenne egy üzletért, az nekem tökéletes lenne. A pénz sosem volt nekem ennyire fontos. Nekünk nincs értelmünk.

– Soha ne mondd, hogy soha – válaszolja.

Az ajtócsengő megszólal, és Elena feláll. – Intézem, Stanley! – kiabálja. Halkabban megjegyzi nekem:– Valószínűleg itt van valahol, és tud mindenről, ami történt. Ha én kíváncsi vagyok, akkor az az öreg srác Pinocchió.

Eltűnik, majd néhány pillanattal később visszatér Zackkel a nyomában. – Nézd, mint ahogy mondtam neked, jól van. Egy kis igazság szérumos teát iszik velem. – Rám kacsint, és akkor jövök rá, hogy a tea ajánlgatása nem teljesen baráti gesztus volt, mindezek után. Volt ennek egy mögöttes szándéka is.

Miután leült mellém, Zack megkérdezi:– Mi történt?

– Claire látott téged és engem, és arra gondolt… – Hirtelen az egész testem reszketni kezd. – Ezt tisztáztuk, de nem tudtam ezt tovább csinálni. – Felnézek, remélem hogy megért. – Elmondtam Elenának az igazat.

– A fenébe is, Moony – suttogja. – Tényleg tudod, hogy kell elbaszni mindent, nem igaz? És Carter?

A szemem ismét leszegezem, és vállat vonok. – Elment.

– Ő. Elment. – Ugyanazt mondja, amit én is, de egészen máshogyan hangzik. Én eltökélt vagyok, ő pedig dühös, de próbálja leplezni. Ismerem őt eléggé ahhoz, hogy tudjam ezt.

– Semmi gond – mondom neki, próbálom lecsillapítani a dühét. – Nem számít. Haza mehetnénk? Haza szeretnék menni.

Hagyom, hogy Elena és Zack az ajtóhoz kísérjenek, közben úgy érzem magam, mint egy zombi. – Be kellett volna fognom a számat? – tűnődöm hangosan, de nem vagyok benne biztos, hogy kit is kérdezek.

– Nem, drágám – válaszol Elena, és a karjait a vállaim köré fonja. – Azt tetted, amit a szíved diktált, és hallgatni arra a hangra mindig is a legjobb döntés lesz. – Megveregeti a mellkasát, pont a szíve felett, és elgondolkozok azon, amit mondott. Ez az öreg hölgy rohadtul közel van ahhoz, hogy Yoda legyen, a bölcsességi szintét tekintve.

De igazság szerint, valószínűleg örül, hogy megszabadult tőlünk. Valaki, aki az arcodba hazudik, az nem az az ember, akit szeretnél, hogy a pénzedet kezelje. És ha valaki azt akarja, hogy hazudj, az neked is hazudni fog. Ezt sajnos nem fogtam fel Carterrel kapcsolatban korábban. És magam is, mert hajlandó voltam szemet hunyni efelett. És mindezt miért?

Thomas kollekcióját látva úgy érzem beszennyeztem ezzel a csalással. Meg sem érdemlem, hogy lássam.

– Köszönöm, hogy gondoskodott róla, Mrs. Cartwright – mondja Zack Elenának a bejárati ajtónál.

Még egy utolsó pillantást vetek az előcsarnokban lévő Eakin darabra, felidézve az örömöt, amit éreztem, amikor először megláttam. Hogy lehettem ilyen tiszteletlen a műalkotáshoz, amit ilyen sok szívvel és ilyen sok jelentéssel átitatva készítettek?

– Sajnálom – mondom még egyszer. Ezúttal Thomasnak szólt.

Csöndes vagyok az autóba, miután megmondtam Zacknek, hogy nem akarok róla beszélni. Mindenesetre megértette a lényeget. Elszúrtam Carter esélyét a Cartwright portfólióra. Szerencsére, tiszteletben tartotta a kívánságomat, és nem mondott semmit, amíg a lakásomhoz nem értünk.

– Moony? – mondja csendesen. – Csak szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom, hogy belekeveredtél ebben az egészbe, és hogy szeretlek. Nem számít mi történik.

Bólintok, és egy kicsit elmosolyodok. – Köszi.

Besétálni a lakásomba furcsa érzés. Egy ideje már nem jártam itt, és most üresnek tűnik, még akkor is, ha Zack itt van velem.

– Menj, vegyél fel egy kényelmes ruhát, vagy talán vegyél egy fürdőt – ajánlja fel, próbál kényelembe helyezni, de nem tehet semmit, hogy helyrehozza ezt az egészet, és ő nem a legjobb ezekben az érzelmes cuccokban amúgy sem. Na, nem mintha én az lennék.

– A fürdő jól hangzik – mondom neki, bár tudom, hogy semmi ilyenhez sincs energiám. De azért bemegyek a fürdőbe, és bedugom a kádat, majd megengedem a vizet. Nem számít a hőmérséklet, mert úgy sem szállok be. Csak a hangra van szükségem, hogy elfedje a valószínűleg csúnya sírás hangját.

Ehelyett leülök a vécé fedelére, felhúzom a térdemet a mellkasomhoz, és becsukom a szemem. De a könnyek nem jönnek. Csak kiüresedettnek érzem magam, önmagam kagylóhéjának, és még ahhoz sincs energiám, hogy szabadjára engedjem a bennem lévő fájdalmat.

Egyszer csak kopogtatnak a ajtón. – Jól vagyok, Zack. Ezután le fogok feküdni. Elmehetsz, de ööö, köszi, hogy eljöttél és hazahoztál.

Az ajtó kinyílik. A fenébe is, egész este bejönnek hozzám az emberek a fürdőszobába. De ez nem Zack, hanem Samantha.

– Látod, mondtam, hogy nem lesz meztelen – világosítja fel Zacket zaklatottan. Zack a szemei előtt tartja a kezeit, valószínűleg azért, mert azt hiszi, meztelenül fekszem a kádba.

– Luna? – Zack hangja egy kicsit feszült. Valószínűleg feldúlt, hogy hazudtam neki. Gondolom, ez már szokásommá vált. Ettől elerednek a könnyeim, valami különös indoknál fogva.

– Intézem – mondja Sam Zacknek, mintha nem is hallanám őket. Kilöki őt az ajtón, és próbálja becsukni az arca előtt, de nem megy könnyen.

Minden bizonyíték ellenére azt mondom: – Jól vagyok.

Nem számít, hogy itt van, vagy hogy Sam itt van. Én csak itt fogok ülni, és a saját lelki posványomban fogok dagonyázni, amíg el nem alszok. Legfeljebb majd festek, ha lesz kedvem hozzá, hogy ezeket az érzelmeket vászonra tudjam vinni.

Zack megpuszilja a fejem, és mond valamit Samnek, amit nem hallok, aztán a bejárati ajtó nyílik és csukódik. Most jövök csak rá, hogy nem hallottam, amikor megérkezett Sam.

– Mióta vagy itt? – kérdezem.

– Elég ideje, hogy tudjam, mi folyik itt. Most pedig, gyerünk… irány az ágy, hogy kitervelhessük, milyen módon ölhetnénk meg Carter Harringtont anélkül, hogy elkaphatnának minket. – Sam kihúzza a dugót a kádból, és megfogja a kezem, felhúzva a lábamra. Még az sem érdekel, hogy vizes a keze, pedig ez általában ki tud kergetni a világból.

– Cipőt le!– Lerúgom a Converse-emet, ott hagyom őket egy kupacban, és aztán bemászok az ágyba, farmerben és mindenben, és magamhoz szorítom a párnámat. Bemászik mellém, felül, és a hátát a fejtámlának támassza. – Jó. Rendben, hajlok arra, hogy elvigyük egy farmra valahova, és megetessük a disznókkal. Úgy hallottam, hogy ez egy jó mód arra, hogy megszabaduljunk a testtől.

Könnyedén mondja, mintha egy könnyed csevej lenne a fantáziálás a gyilkosságról és a holttest eltüntetéséről. Gondolom, ez a normális egy szakítás után, de ezt én nem tudhatom, mivel még sosem szakítottam senkivel. Különösen nem valami ilyesmi után.

Ez egyáltalán egy szakítás, még akkor is, ha sosem volt valóságos egyáltalán?

Megrázom a fejem.

– Túl sok? Oké, akkor talán válasszuk azt az utat, hogy pokollá tesszük az életét? Normál esetben én azt mondanám, hogy borítsuk ki egy STI féle ijesztgetéssel, de az szerintem nála nem működne. – Szomorúnak tűnik emiatt, de ez csak arra emlékeztet engem, hogy az egyetlen ,,igazi” szexuális élményem Carterrel volt. A testem összerándul a gondolatától, hogy vissza kell térnem a játékokhoz, miután Carter megmutatta neki, hogy hogyan tud dalolni. – Mi lenne, ha…

Nem tudom, mennyi ötlete volt még Samnek. Azt hiszem, csak próbált mosolyra fakasztani, főleg mikor azt javasolta, hogy fing sprayt permetezzünk a kocsija rácsába, és nevet, miközben biztosít róla, hogy a Mercedese örökké olyan szagú lesz, mint egy szar doboznak. Végül elalszom, miközben Sam továbbra is javaslatokat tesz.