21.-22. Fejezet

 

HUSZONEGYEDIK

FEJEZET

 

 

Luna

Fordította: Zsuzsa

 

 

– Biztos vagy benne? – kérdezi tőlem Samantha milliomodjára.

A válaszom ugyanaz, mint eddig minden alkalommal. – Nem. Ezen a ponton semmiben sem vagyok biztos!

A kezem remeg, a szívem hevesen ver, és az elmúlt tíz percben valószínűleg legalább egy mérföldet gyalogoltam Carter hálószobájában körbe-körbe. Hallottam egy fickóról, aki maratont futott az erkélyén, oda-vissza az egyik végétől a másikig, egy szinte véget nem érő, célirányos abszurd hurokban. De most több mint elég energiám van ehhez. Valószínűleg még térden állva is meg tudnám tenni, amilyen idegállapotban vagyok.

Sam felemelt kézzel lép elém, hogy megállítson a járkálásban. Csakhogy ez nem működik, mert elvesztem a saját gondolataimban, és egyenesen nekisétálok, cici a cicinek csapódik egy elég erős ütközésben. – Hé!

– Ki gondolta volna, hogy az esküvőd napján nem a vőlegényeddel ütögeted a második bázist? – nevet Sam. – Kezdesz rendes, hétköznapi ribanccá válni, nem igaz?

– Nem vagyok én olyan! És halkabban! – A szájára szorítom a kezem, és a csukott ajtóra nézek. – Carter és Zack meg fogja hallani.

Furcsa arra gondolni, hogy Carter vendégszobájában öltözködnek. Carter azonban ragaszkodott hozzá, mondván, hogy nekem és Samanthának az a helyes, ha az ő fő hálószobáját használjuk a hozzá tartozó fürdőszobával. A szertartás, ha lehet annak nevezni, a nappaliban lesz.

Még csak két nap telt el a Zackkel elköltött vacsora óta, aki időközben megpróbált lebeszélni erről a döntésről, mert aggódott, hogy valami emberbarát, félrevezetett küldetésen vagyok. Közben Samantha megpróbált rábeszélni, és költőien fogalmazva a kalandok értékéről és arról, hogy bátran éljem meg a fiatalságom, mintha ő nem isolyan idős lenne, mint én.

Carter pedig, teljes vőlegényi üzemmódban hallgatja, ahogy határozatlanul ide-oda ingadozom, majd agyatlanná tesz orgazmusról orgazmusra. A kezdeti félreértésünk után több mint boldogan segített nekem „gyakorolni” olyan dolgokat, amiket eddig csak elképzeltem. És bár soha nem voltam sportoló, kezdem megérteni a „napjában kétszer” típusú gyakorlás értékét, amit ők végeznek.

Carter arra is talált időt az orgazmusok között, hogy tucatnyi fehér rózsát rendeljen. Samanthával tettünk egy gyors kiruccanást a butikba, hogy megnézzük Brendát egy fehér ruha miatt, és ami a legmeglepőbb, Carter azt javasolta, hogy írjunk saját fogadalmat. Ami szerintem jó, mert a szabványos fogadalmak nem igazán illenek ahhoz, amit csinálunk. Itt nincs szeretet, becsület és engedelmesség.

És örökkévalóság sem.

Gyors, egyszerű, könnyű. Ez a nap témája. Valódi, de mégsem.

Samantha megnyalja a tenyeremet, én pedig visszahúzódom, és elengedem a száját. – Kit érdekel? Ez nem valódi, emlékszel?

Samantha komolytalan, de a szemében ott az intelligencia szikrája. Tudja, hogy mit csinál azzal, hogy lökdös engem. Viszonzásul megint járkálni kezdek. – Engem érdekel– ismerem be. – Nem mindig voltak olyan álmaim, mint más gyerekeknek, de az a nap, amikor férjhez megyek? Azt elképzeltem, és az nem ez volt.

– Ez csak egy papír, hogy segítsünk egy barátnak, nem pedig egy igazi házasság. Mint egy zöldkártyás szitu –magyarázza Samantha. – Szóval később, amikor találkozol Mr. Igazival, és szerelemből akarsz férjhez menni, akkor lesz az álomesküvőd. Majd én gondoskodom róla.

A szavai ott hánykolódnak a fejemben. Segíteni egy barátnak. Mint egy zöldkártyás szitu. Az illegális, de amit Carterrel teszek, az nem olyan mértékben helytelen. Csak őrültség, és nem az a fajta dolog, ami a magamfajta emberekkel megtörténik. Unalmas vagyok, furcsa, és közel állok ahhoz, hogy remete legyek.

De itt állok egy padlóig érő tükör előtt, fehér ruhában, reménységgel a szememben és zavarodottsággal a szívemben. – Ez valóságosnak tűnik, veszélyesen valóságosnak– suttogom Samnek. – Nem tudom, hogy alkalmas vagyok-e arra, hogy ilyen szinten eljátsszam a színlelt feleséget.

Mögém áll, és találkozik a tekintetünk a tükörben. – Egy, csak szólj, és egy pillanat alatt kiviszlek innen. Ezt te is tudod. Ma vagy bármelyik nap. De kettő: szereted Cartert?

– Úgy érzem, igent kellene mondanom, ha összeházasodunk, de... – Megvonom a vállam, és fintorgok. – Kedvelem őt.

Arra számítok, hogy elborzad, de ehelyett elmosolyodik. – Tökéletes. Ha azt mondanád, hogy szereted őt, és ő ezt egy munkaügy miatt tenné, én magam vétóznám meg az egészet. De te nem fektetsz bele ennyit. Kedvelitek egymást, remekül szexeltek, luxusban élhettek, és talán, de csak talán, elhozzátok a múzeum eddigi legnagyobb és legjobb kiállítását. Talán még fizetésemelést vagy előléptetést is kaphatsz a munkahelyeden, amiből lesz pénzed arra, hogy az Alphenát piacra dobd. Ez minden szempontból egy győzelem. – Kacsint egyet, majd hozzáteszi: – Ráadásul remek sztori lesz, amit majd az unokáinknak mesélhetünkaz idősek otthonában, amikor már öregek leszünk.

Igaza van, de vajon ez elég? Nem rossz ez még mindig?

– Az üzlet az üzlet, bébi. Nincs ebben semmi rossz – dönt Sam, én pedig azon kapom magam, hogy bólogatok, bár még mindig nem vagyok benne biztos.

 

 

Carter

 

– Nem hiszem el, hogy végigcsinálod –mondja Zack túl sok fehér fogat kimutató vigyorral. Olyan, mint egy cápa, aki vért keres a vízben... valószínűleg az enyémet.

– Élvezed ezt?

Keserűen felnevet, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy a mosolyát összezsugorítsa. Most, hogy újra megnézem, talán inkább a fogait mutatja ki, mint mosolyog. – Te most viccelsz?! Csináltunk már pár hülyeséget, de ez viszi a pálmát... és a tortát... meg az egész rohadt desszertbüfét. – A kezével a nappalimban lévő esküvői díszlet felémutogatva. – Mégis, én...a világért sem hagytam volna ki.

– Mindjárt ki fogod – figyelmeztetem.

Megpöccint egyet a kandallópárkányról lelógó fehér rózsák közül. – Most nem fogsz lerázni.

Igaza van, és ezt ő is tudja. Azt akarom, hogy itt legyen, és Luna is. – Hát, nem kell ilyen kibaszottul önelégültnek lenned.

– Ember, ne csűrd-csavard a dolgokat. Én csak vonakodva és alig-alig megyek bele ebbe az egészbe. Luna kedvéért, nem a tiédért. Ez a szarság fel fog robbanni, és én itt akarok lenni, hogy elkapjam, amikor ez megtörténik. Szeretlek, de te a saját lábadra fogsz állni. Őt másképp építették fel, mint minket. – A hálószobám ajtaja felé pillant, és bár hiperaktívan figyeltemegész nap, és tudom, hogy nem nyílt ki, én is odanézek. – Nem fogom bántani – fogadom meg ünnepélyesen.

Megrázza a fejét, ajkait feszes vonallá préseli össze. Úgy tűnik, azt mérlegeli, hogy kimondja-e, amit gondol. Nehéz sóhajjal, szomorúan mondja: – Elhiszem, hogy ezt hiszed. Tényleg elhiszem, különben olyan messzire vinném őt tőled és ettől a zűrzavartól, amennyire csak tudom. De a végén? Úgy lesz. Ez elkerülhetetlen.

– Köszönöm a bizalmat. – A szavai durvák voltak, így az enyémeket is dühösen köpöm ki.

– Ahogy emlékeztettél rá, nem tehetek ellene semmit. Ő más, mint mi, de erősebb, mint gondolnád, és ha nemet mondanék neki, a tökeimet szorongatná. Remélem, ezt az energiát megtartja arra, amikor veled foglalkozik.

Kinyújtja a tenyerét, de aztán ökölbe szorítja, és megcsavarja.

Akaratlanul is összerezzenek, és fedezem magam. Ekkor megszólal a csengő.

Megmentett a csengő! – Ez az a békebíró kell, hogy legyen, akit lefoglaltam.

– Mennyit kellett fizetned a házhoz hívásért?

Felvonom a szemöldökömet, és bizalmasan elárulom: – Nem annyit, amennyit azért fizettem, hogy megértse, hogy ez egy nagyon bizalmas helyzet. – Zack kuncog, én pedig elárulom: – Biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, Luna terhes.

Utána kopogtatnak az ajtón. – Gondolom, türelmetlen. – Megigazítom a nyakkendőmet, miközben kinyitom az ajtót, és már mondom is: – Köszönöm, hogy...– Csakhogy nem a békebíró az. Hanem a nővérem.

– Kayla! Mit keresel itt? – követelem élesen. Nem lehet itt. A családomból senki sem tudhat erről.

Kayla szokás szerint leszarja, és besétál. – Kerülsz engem, ezért lesből támadok rád, hogy kiderítsem, mi a fene folyik itt.

– Semmi.

Teljesen figyelmen kívül hagy engem, és Zackre koncentrálva rám mutogat, mintha nem is lennék a szobában. – Te hiszel neki, amikor ilyen csúnyán hazudik?

Zack elvigyorodik, és megrázza a fejét. – Szarul hazudik, ha ismered.

– Igaz – ért egyet, és úgy hangzik, mintha sajnálna, amiért ennyire rosszul hazudok. Ami nem igaz.

Nincs időm arra, hogy hülyeségeket beszéljenek rólam. Ki kell vinnem őt innen. – Kayla, Zack és én munka miatt találkozunk, és tezavarsz.

Kayla forgatja a szemét. Vagy legalábbis feltételezem, hogy ezt teszi, mert én csak a tarkóját látom. De úgy tűnik, mintha ezt tenné, és Zack visszafojtja a nevetést.

– Hé, Carter... ha már megbeszélésetek van, mi ez a sok rózsa? – Győzedelmesen vigyorog, akárcsak Vanna Whites, a kandallópárkányra helyezett összeállításra.

Zack elveszíti a csatát, és felnevet. – Megfogott.

Felsóhajtok, és megcsípem az orrnyergemet. Ekkor nyílik a hálószobaajtó, és Samantha kikukucskál. – Ha nem indítjuk el ezt a műsort, Luna még hiperventillál. Megint. – Samantha és Kayla egymásra néznek. – Te vagy a békebíró? – kérdezi Samantha.

Kayla vérszagot érez a vízben. – A micsoda?

Le kell lassítanom ezt az elszabadult vonatot, és ez azzal kezdem, hogy Kaylát kiviszem innen. Megfogom a könyökét, és az ajtóhoz vezetem. – Ideje indulni.

Kinyitom az ajtót, azzal a szándékkal, hogy kidobom. Persze óvatosan. De ott áll egy öregember, aki kopogtatni készül.

– Ó! Mr. Harrington! Szép nap egy esküvőhöz, nem igaz? – mondja.

– Ne! – kiáltom, és megpróbálom befogni Kayla fülét, de a szellem már kiszabadult a palackból.

– Esküvő? – visszhangozza.

– Hát, a francba– fújtatok lemondóan. – Jöjjön be, Warren bíró úr. Te is, Kayla.

Warren bíró leveszi a kalapját, ahogy belép, és az állát megdöntiKayla felé. – Asszonyom.

– Tudtam! – hördül fel Kayla elragadtatottan. – Az az egész vacsora olyan furcsa volt. Tesztelted anyát és apát, vagy mi?

– Tesztelés? Huh? – Fogalmam sincs, miről beszél, de tudom, hogyan kell házigazdát játszani. – Zack, tudnál... – Megrántom a fejem Warren bíró felé, átadom Zacknek, hogy foglalkozzon vele, amíg én Kaylával foglalkozom, akinek annyi kérdése van, hogy gyakorlatilag beszédbuborékok zümmögnek körülötte.

Samantha újra feltépi az ajtót, én pedig feltartom az ujjamat, azt mondva neki, hogy egy perc. – Kayla, koncentrálj – követelem, V-alakban szétnyitott ujjaimmal a szememre mutatva. Csendesen és gyorsan elmagyarázom neki az egészet – a színlelt házasságot, a Cartwright-ügyletet, azt, hogy apa az akaratom ellenére erőltette a vacsorát, ami arra kényszerített, hogy álfeleségként elhozzam Lunát, és bízom benne, hogy a család beleegyezik. És végül, hogy Luna és én tényleg összeházasodunk, hogy megpecsételjük az üzletet Elenával.

– Megháromszorozod a vesztes fogadást. Ugye ezttudod?

– Semmi baj. És a körülményekhez képest teljesen logikus. – Az is, vagy legalábbis számomra logikus. Bármit az üzletért – így élem az életemet.

– Vagy most csináljuk, vagy egyáltalán nem – mondja Samantha, miközben kijön a hálószobából. Tovább beszél, de egy szót sem hallok belőle, mert Luna kikukucskál Samantha mögül.

Zihálok, amikor teljesen a szemem elé kerül. – Gyönyörű vagy, Luna– suttogom.

A megjegyzésem száz százalékig szívből jövő. Gyönyörű. A ruhája fehér és lenge, átfut az ívei felett, hogy a földön terüljön szét, a míder kiemeli a telt dekoltázsát, és finom pántokborítják a felkarját, ami az egész megjelenésnek vintage-hangulatot kölcsönöz. A haját a tarkójáig hátrasimította, a szemüvege mögött pedig a sminkelt szemhéja és szempillái, őzikeszemű tekintetet kölcsönöznek neki.

– Tetszik? – Elpirul, a rózsaszín pír csábítóan kiegészíti a fehér ruhát, amelyet Luna aggódva suhint ide-oda. – Nem voltam benne biztos, de nem volt túl sok időm.

– Tökéletes. Tökéletes vagy. – A kezét a sajátomba veszem, szükségem van arra, hogy megérintsem.

– Tartogassuk a fogadalomra – javasolja Warren bíró, a szemében boldog csillogással. Minden, az esküvőkkel kapcsolatos éve és tapasztalata ellenére azt hiszem, a szíve mélyén még mindig romantikus. Ráadásul nem tudja, hogy ez nem igazi.

– Jó ötlet – mondom egyetértően. – Erre. – És Lunát a kandallóhoz vezetem.

A virágok előtt mosolyog, miközben mélyen beszívja a levegőt. – Szépek, és az illatuk is jó. Merem állítani, hogy van benned egy kis szentimentális rész. Rózsák egy esküvőre – cukkol Luna.

– Csak így tovább, és akkor lesz egy szentimentális rész a testedben.

– Nem! – Zack remekül boldogul ezzel az egésszel, az igazat megvallva, de vannak dolgok, amiket nem akarsz tudni a húgodról.

Én is így lennék Kaylával. És a „ne bántsd őt” szövegen túl csak úgy egyezett bele, hogy nem folytatja azt a tervét, hogy a szart is kiveri belőlem, hogy egy árva szót sem akar hallani a szexről. Figyelembe véve az orromat és a megmaradt enyhe duzzanatot, nekem ez elfogadható alkunak tűnt.

A kandalló előtt rendezkedünk be Warren bíróval, én pedig rámosolygok Lunára, és kezét újra a sajátomba veszem. – Készen állok. – A bíróhoz beszélek, de Luna bólint.

– Várjatok! Még egyszer, utoljára... Luna, biztos vagy benne? – kérdezi Samantha. – A menekülés lehetősége még mindig az asztalon van, ha szükséged van rá. – Olyan testtartást vesz fel, ami inkább hátvéd, mint koszorúslány, és úgy tesz, mint aki bárkivel megküzd, aki az útjába kerül, ha Luna meg akar szökni.

Luna elmosolyodik, és elengedi a kezemet, erre egy pillanatra pánik bugyborékol a zsigereimben. De Luna átöleli a barátnőjét, és biztosítja: – Biztos vagyok benne.

– Rendben, akkor… – kezdi a békebíró.

– Várjatok, én is – szólal meg Zack. – Luna, sajnálom, hogy belekevertelek ebbe. Kérlek, ne csinálj semmit, amit nem akarsz, beleértve azt is, hogy hozzámész ehhez a faszfejhez!

– Neked a tanúmnak kellene lenned– morgom.

– Igen, de én Luna bátyja vagyok. – Jogos az álláspontja, úgyhogy elengedem.

– Zack, minden rendben van – mondja neki. – Ezt akarom.

A békebíró várakozóan nézKaylára, aki Luna meg közém hajol. – A kétszeri pislantás mindig beválik nálam. Mindig.

Nem tudom, miről beszél, de Luna tágra nyitja a szemét, és kellemetlenül sokáig bámul vissza Kaylára.

Megköszörülöm a torkomat. – Meg kellene sértődnöm, hogy senki sem kérdezi meg, hogy én biztos vagyok-e benne?

Zack, Kayla és Samantha mind kuncognak. – Te jársz itt jobban – magyarázza Zack.

Erre még a békebíró is bólint. – Általában ez a helyzet, fiam. – Megköszörüli a torkát. – Legalábbis a tapasztalat azt mondja.

– Elkezdhetjük? – Kicsit mogorva vagyok, de amikor Lunára nézek, akinek telt ajkai halk nevetésre húzódnak, a csoport rólunk adott értékelésén, tudom, hogy igazuk van. A külvilág számára talán én vagyok a fogás – gazdag, jóképű és jó kapcsolatokkal rendelkező családdal. De az igazság az, hogy Luna a jobb ember. A művészet iránti megszállottságával, félénk idegességével és kiszámíthatatlan tüzével... ő az, aki igazán megérdemli a gyönyörű esküvőt és a boldog házasságot.

Lehet, hogy nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy Luna szíve választottja legyek, és nem is sokáig az, de mindent megteszek majd azért, hogy megkapja mindazt, amit megérdemel.

– Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megtiszteljük Mr. Carter Harringtont és Ms. Luna Starrt azzal, hogy tanúi lehetünk, amint házasságboldog kötelékében egyesülnek...

 

HUSZONKETTEDIK

FEJEZET

 

 

Luna

Fordította: Miss Hell

 

 

Ez tényleg megtörténik. Vagyis már megtörtént. Kezemben a toll, aláírom a házassági engedélyt Warren bíróval és Carterrel, és teljesen sokkos állapotban vagyok. A kezem alig bírja aláírni a papírt, és bármelyik percben esküszöm, hogy Ashton Kutcher megint kiugrik, és azt kiabálja, hogy „elkaptalak”.

Ezzel valószínűleg ez lenne a valaha volt leghosszabb csínytevés, de ez nem az én életem.

Kivéve, hogy az.

– Oké, úgy tűnik, minden rendben van. Gratulálok, Mr. és Mrs. Harrington. – Warren bíró megrázza Carter kezét, majd odahajol hozzám, hogy egy gyenge, nagyapai ölelésben részesítsen, és megígérje, hogy a papírokat azonnal iktatja.

Most már hivatalos. Házas vagyok. Mrs. Carter Harrington vagyok.

– Ó, Istenem – motyogom, miközben a térdeim megadják magukat alattam. Carter könnyedén elkap, és jóval a föld fölött megtámaszt.

Húú, gyorsabban mozog, mint egy diákszövetségi srác, aki egy ingyen vizezett light sörért megy. Talán egy vámpír, aki elvarázsolt engem? Várj, a vámpírok nem varázsolnak. A boszorkányok igen. Varázslók? Mágusok? Túl gyors, túl gyors, túl gyors, túl gyors...

– Luna? Jól vagy? – Carter hangja aggódó, és amikor az arca megjelenik az imbolygó látásom előtt, úgy néz ki, mint aki kiborult. Távolról hallom, hogy a bíró azt mondja, ne aggódjak, hogy ilyen dolgok előfordulnak a terhesség korai szakaszában.

Nem vagyok terhes! Kiabálni akarok, de nem találom az erőt. Nem vagyok terhes, csak a sokkban vagyok.

Mert én Carter Harrington felesége vagyok, a rohadt Carter Harringtoné.

Tényleg.

Már százféleképpen eljátszottam ezt, és biztos voltam benne, hogy meg tudom oldani, de úgy tűnik, nem kapok elég levegőt, és egy tornádó erejével zúg a fülemben a szél.

– Lélegezz, Luna. – Carter hangja erős és parancsoló, és pont előttem szól. Kinyitom a szemem, amiről nem is tudtam, hogy becsuktam, és látom, hogy szinte összeér az orrunk. – Lassan! Befelé. Kifelé. Befelé. Kifelé.

Lélegzem, de túl sekélyen és rendszertelenül, és a tágas szoba olyan kicsinek, klausztrofóbiásnak tűnik. De Carter támogatása segít, és lassan képes vagyok megtalálni a ritmusát, és szinkronban lélegezni vele.

– Tudtam, hogy ez rossz ötlet – hallom Zack sziszegését, és elakad a lélegzetem.

– Ne hallgass rá – csattan fel Carter, és ismét magához húz. – Koncentrálj a hangomra. Befelé. Kifelé. – Még néhány kör, és visszatérek. – Hát itt vagy. Jó kislány.

Próbálok mosolyogni, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerül, mert bizsereg az ajkam. – Köszönöm – fújom ki a levegőt, végre normálisabban lélegzem. – Dr. Carter.

Samantha vállal ellöki Cartert az útból. – Évek óta nem volt pánikrohamod, bébi. Mire van szükséged?

Rászegezem a tekintetem, de visszahúzódik Carterre. A kék szemei azok, amire szükségem van, a homlokomra adott csókja az, amire vágyom, az erős karjai, amelyek körém fonódnak, megkönnyebbülést jelentenek ... és pontosan ezt adja nekem. Egy pillanattal később – vagy legalábbis nekem így tűnik –, valóban felépülök.

Carter szakaszosan elenged, amíg elég messze van ahhoz, hogy a szememben keresse a tisztánlátást. Biztosan megnyugtatja, amit lát, mert elenged. Nem tudom, hogyan kerültünk ide, de én egy széken ülök, Carter pedig előttem térdel. Mögötte Zack, Samantha és Kayla áll. Warren bíró biztos elmenekült a pánikrohamom alatt.

– Most már jól vagyok. Bocsánat – mondom mindenkinek.

Samantha a homlokát ráncolja. – Ne csináld ezt! Nincs szükség bocsánatkérésre. Tessék. – Egy pohár vizet nyújt, én pedig elveszem, és remegve a számhoz viszem. Sam megpöccinti Carter vállát. – Segíts a feleségednek – parancsolja, rám mutatva, mintha nem tudnánk mindannyian, ki Carter felesége.

Carter felesége vagyok!

De Carter nem mozdul az üveg felé. Elmosolyodik, tekintete az enyémre szegeződik. – Megy neki. Az én csajom erős.

Az ő hite segít, hogy további erőt merítsek, és sikerül egyedül meginnom a vizet anélkül, hogy egy cseppet is kiöntenék. – Köszönöm.

Carterhez beszélek, de Sam egy „szívesen” jelentő morgást ad ki, és visszaveszi a poharat.

– Kérsz valamit enni? Talán egy kis cukrot? – javasolja Carter. Bólintok, Zack pedig eltűnik, és egy pillanattal később egy kis tányér sajtkockával, kekszekkel és csokoládékockákkal tér vissza, amit átnyújt Carternek. Finoman megetet velem egy csokoládét, én pedig lassan rágom. Amikor lenyelem, elmosolyodik, majd odatart egy kis kekszet.

Még néhány falatot megetet velem, mindegyik könnyebben megy le. – Jobb? – Carter megkérdezi.

– Jobb – mondom neki hálásan. – Csak fáradt vagyok.

Kayla halkan azt mondja Samanthának: – Mennünk kell. Szerintem a nászéjszaka egy kicsit nehézkes lehet, ha mi itt nyüzsgünk. És azt is látom, hogy a fogadás unalmas lesz, ha azok a falatkák a teríték.

– Nem megyek sehova – mondja Zack Kaylának.

Felnézek Samanthára, néma kommunikációval közlöm vele, amit tudnia kell. Könyökét Zack könyökébe csúsztatja, és magához húzza. – Menjünk, csődör testvér.

Nem mozdul, és kivonja a karját Samantha szorításából. A nő azonban nem adja fel ilyen könnyen, és a férfi mögé tolja, mindkét tenyerével a hátára szorítja. Morogva, ahogy küzd ellene, azt mondja: – Gyerünk. Menjünk. Haver, miből vagy te faragva? Acélból és betonból?

Kayla szelídebb megközelítést alkalmaz, és azt mondja Zacknek: – Szerintem Lunának tényleg pihennie kell.

Zack kérdőn néz rám, én pedig bólintok, hogy jól vagyok, és hogy szeretnék egy kicsit pihenni. – Oké – enged, bár vonakodva. Tréfásan hátradől egy kicsit, hogy kizökkentse Samanthát, és kuncog, ahogy megbotlik.

Mosolygok a bohóckodásukon, és visszapillantok Carterre, hogy lássam, ő is ugyanúgy szórakozik-e, mint én, de a tekintete még mindig csak rám szegeződik. Én már jobban érzem magam, de Carter még mindig aggódik értem.

Felnyúlok, hogy megsimogassam az arcát, hüvelykujjam elsimítja az aggodalomtól a homlokán keletkezett ráncokat. Belehajol az érintésembe, és bevallja: – Ez halálra rémített.

– Sajnálom. Csak úgy megtörténik. Néha azt sem tudom, miért. De tényleg jól vagyok – nyugtatom meg.

Carter előrehajol, a karjába emel, és menyasszonyi stílusban a hálószobaajtó felé visz. A válla fölött odaszól: – Kifelé menet zárj be.

Azt suttogom: – Nem tudom, hogy ennyire rendben vagyok-e.

– La-la-la-la-la – hallom Zacket énekelni.

A hálószobában Carter letesz az ágy szélére, és lehajolva előbb az egyik, majd a másik lábamat is a kezébe veszi, hogy lehúzza a cipőmet. A vállára teszem a kezem, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, hogy végre nem a magassarkú cipőmben vagyok. – Nagyon utálom azokat a dolgokat.

– Akkor miért hordod, ha nem tetszik? A Converse-ed imádnivalóan áll rajtad.

– De esküvői ruhához nem igazán lehet ilyet viselni.

Carter morog. – Megtehetted volna. Aranyos lett volna rajtad.

– Elnézést – szólal meg Samantha az ajtóból. – Ezt hoztam.– Felemel egy tányért, ami tele van sajttal, keksszel és csokoládéval. Bejön, leteszi a tányért az éjjeliszekrényre, majd egy pillanatra eltűnik a fürdőszobában. A táskájával a vállán és egy tudálékos mosollyal tér vissza. – Legyetek jók, gyerekek – mondja egy intéssel. – Vagy még jobb, ha rosszalkodtok!

Egy pillanattal később az ajtó kinyílik, és szilárdan becsukódik. Egyedül vagyunk és házasok. Elvárások nehezednek a vállamra. – Carter...

– Maradj itt – parancsolja Carter, mielőtt ő is eltűnik a fürdőszobában. Hallom, hogy folyik a víz, és elmosolyodom, amikor rájövök, hogy a kádat tölti meg. Amikor visszajön, talpra ránt, és a kád oldalához vezet. Carter alaposan végignéz rajtam. – Gyönyörűen nézel ki benne. Minden részletre emlékezni akarok.

Kissé elfordulok, megmutatom neki a hátát. – Ez a kedvenc részem.

Carter mosolyog. – Nem a ruha, Luna. Minden részletre emlékezni akarok ma rólad.

És most én is mosolygok.

Carter finom ujjakkal segít levenni a ruhát, és bár szeretem, én is le akarom venni. Pajkos érzés meztelenül lenni, miközben ő teljesen fel van öltözve, de besegít a kádba, és leülök a forró vízbe. – Te is beszállsz velem?– kérdezem.

– Nem kell kétszer mondani. – Leveszi a cipőjét, és az öltönyét rángatja, hogy minél gyorsabban levetkőzhessen.

Kedves, hogy látom, mennyire siet, és nevetek, amikor majdnem beugrik velem a kádba, és hullámokat vet, ahogy lecsobban. Kinyújtózik, a lábai közé húz, én pedig hátradőlök neki. – Te egy csomós párna vagy – mondom neki. Kicsit elmozdul, próbálja kényelmesebbé tenni a helyzetemet. – Nem mondtam, hogy nem tetszik – cukkolom.

Átölel, egyik karja a mellkasom tetején fekszik, a másik a melleim alatt. Belesüllyedek, és sokkal jobban érzem magam. – Köszönöm – mondom halkan. – Hogy ott voltál.

Őszintén szólva, egy kicsit zavarban vagyok a pánikrohamom miatt. Samnek igaza volt, régen nem volt már pánikrohamom, de a mai nap sok volt.

– Nem kell bocsánatot kérned, Luna. Sajnálom, ha túl messzire mentem. – Carter halk bocsánatkérését egy csók kíséri a fejem tetejére.

Csendben elgondolkodom a reakciómon, és ahogy rájövök, mit érzek, azt mondom Carternek: – Nincs túl messze. Azt hiszem, amit tettünk, az egyszerre ért el. Hogyhogy nem borultál ki?

Zúgó hangot érzek a hátamon, miközben beszél. – Te jó ember vagy, Luna. Ez megkönnyíti a dolgot, azt hiszem. Te nem érted, milyen ritka és különleges vagy, de megtiszteltetés számomra, hogy a férjed lehetek – még így is –, és láthatom, ahogy felfedezed önmagad. A házasságot félretéve, én csak örülök, hogy most már ismerlek.

Forró könnyek töltik meg a szemem. Nem tudom, hogy éreztem-e valaha is, hogy jobban láttak. Nagyot nyelek, nem tudom, mit válaszoljak erre. De nem kell mondanom semmit. Carter szorosan magához húz egy szorító ölelésre, aztán felkapja a tusfürdőt és egy puffos szivacsot a kád széléről, hogy megmosson velük – gyengéden és alaposan.

A pánikrohamot leszámítva az esküvőm napja egész jól alakul.

– Ide kellett volna hoznunk a rágcsálnivalót – motyogom, teljesen ellazulva és megnyugodva Carter karjaiban. – Komolyan, a nővérednek igaza volt. A terítés valahogy szar.

– Akarod, hogy behozzam őket? – kérdezi, de én megrázom a fejem.

– Maradj itt. Kényelmesen érzem magam, annak ellenére, hogy kőkemény párna vagy. És később is ehetünk.

Kuncogva visszahúz az ölelésébe. Ujjával végigsimít egy hajszálamon, amely órákkal ezelőtt kiszökött a frizurámból, újra és újra megforgatja, és mi... ellazulunk. Mint férj és feleség.

Ráhangolódom a szívemre, és ellenőrzöm, hogy nem ver-e megint, de nem változik. Ezúttal nincs pánik.

Mr. és Mrs. Carter Harrington.

Igazából jól hangzik. A bal gyűrűsujjamon lévő új pántot babrálom, és arra számítok, hogy furcsa érzés lesz. De rendben van, sőt kényelmes.