7.-8. Fejezet

 

HETEDIK

FEJEZET

 

 

Carter

Fordította: Mandy

 

 

Újra Luna ajtaja előtt állva úgy érzem, a világom valami túlírt ál-valóságshow-vá változott az elmúlt huszonnégy órában. Eddig is túlteljesítettem a megállapodásokat, de ez most valami több ennél. De nem számít, mert megcsinálom, akármilyen őrültség is.

Kopogok az ajtón, és abban a néhány másodpercben, míg meghallom, hogy Luna elfordítja a zárat, átfut az agyamon, hogy elszaladok és lemondom az egészet.

De mielőtt megtehetném, kinyílik az ajtó.

– Hűha, nagyszerűen nézel ki. – A szavak kibuknak a számon, mielőtt átgondolhatnám, de azért igazak. Luna egy sötétzöld ruhát visel, megmutatja homokóra alakját, amit általában elrejt túlméretezett kezeslábasok és slampos egyenruhák alatt. Haját leengedte és begöndörítette, ajkai fényesek és a szemüvege mögött szinte őzike szemei vannak szemceruzával és pillákkal.

Seperc alatt lekonyul a mosolya. – Nem kell ilyen meglepettnek tűnnöd. Gyere be, míg felkapom a táskámat.

Nem tehetek róla, de észreveszem, ahogy a feneke jobbra-balra ring minden egy lépésnél, magassarkúja csattog a fapadlón, ahogy a konyha felé lépdel. És természetesen rajtakap, hogy nézem, amikor visszafordul.

– Komolyan? – dohog, teljesen beégetve engem.

Ártatlanul megvonom a vállam és válaszolok. – Mi van? Csak értékeltem a feleségemet, és azt mondtam, hogy nagyszerűen nézel ki.

– El se kezdd. Nem az, amit mondtál, hanem ahogy mondtad – mondja csendesen. Kinyitom a számat, hogy megkérdezzem, mire gondol, de kinyújtott tenyerével megállít. – Mehetnénk inkább?

– Persze – értek egyet, mert ez tűnik a legbiztonságosabb megoldásnak, mielőtt Elenához megyünk és előadjuk, hogy egy boldog házaspár vagyunk. Felajánlom a karomat, azt remélve, hogy némi úriemberes báj segíthet, de ő egyenesen elhalad mellettem és kilép az ajtón. És, hacsak nem képzelődöm, egy kicsit jobban ringatja a csípőjét, mivel tudja, hogy figyelem.

Bezárja mögöttünk az ajtót, és a földszinten felhorkan, mikor meglátja a padka mellett parkoló kocsimat.

– Gondolhattam volna.

– Mit? – kérdezem, fogalmam sincs, most mi irritálhatja őt. Először is a Mercedes CLS egy tökéletesen megfelelő jármű nekem és az életstílusomnak, és elég erőteljes, hogy lehagyhassak bármit is az autópályán, amit kell, viszont nagyon biztonságos mindenhol légzsákokkal és blokkolásgátló intelligens fékekkel. És még környezetbarát is, hibrid meghajtással, amivel a városon belül is jó a fogyasztása. Kinézetre sem túl durva, tökéletesen fényes fekete és króm, füstszürke bőr belsővel.

Simán vehettem volna valami sokkal drágábbat is. Szóval mi a baja vele?

– Hogy ilyen autód van. Dögös, de mégsem feltűnő. Csak olyan… – szünetet tart, keresi a szót, aztán a szemembe néz, mélyen a lelkembe hatolva. – Te.

Bizonytalanul válaszolok. – Ezt dicséretnek veszem.

A kocsiban sem mennek jobban a dolgok, mikor rátérek a tárgyra. – Úgy gondolom, tisztáznunk kellene a történetünket, ha Elena kérdéseket tenne fel. Utánanéztem, hogyan találkozott Thomas és Elena, hogy lássam, be tudunk-e építeni valami hasonlóságot a kapcsolat érdekében. Elég egyszerű volt – barátok által találkoztak, rövid ideig randevúztak, összeházasodtak és majdnem ötven évig éltek boldogságban, minden tekintetben. Soha nem volt gyerekük, de Thomasnak volt egy unokahúga, akit szinte a sajátjaként szeretett. A Cartwrightok ismert üzletemberek, sokféle befektetéssel, ugyanakkor jótékonyak is, mindennel foglalkoztak gyerekkórházaktól kezdve a fejlődő országok női ügyeiig.

– És művészettel – emlékeztet rá Luna. – Ezért csinálom.

Annak ellenére, hogy közvetlenül az egómra mért csapást, ugratom. – És én még azt hittem, hogy csak velem akarod tölteni az estét.

– Rosszul hitted. – Kinéz az ablakon, nézi az elsuhanó várost. – Szóval akkor a történet… a bátyámon keresztül találkoztunk, randiztunk és szerelmesek lettünk. A múzeumban kérted meg a kezem és aztán összeházasodtunk. Te a családi vállalkozásodban dolgozol, én pedig a múzeumban vezetek látogatásokat. Valószínűleg az lesz a legjobb, ha minél élethűbbek maradunk, nehogy elszóljuk magunkat.

Bólintok aztán eszembe jut. – Zacknek is meséltem a megállapodásról. Meglepődött, hogy beleegyeztél, de azt mondta, hogy rendben van.

Lassan elfordítja a fejét, és mikor odapillantok, ajkait vékony vonallá préseli.

– Mi az? – kérdezem, megosztva a figyelmem közte és az út között.

– Te a bátyám engedélyét kérted, mikor neki az ég világon semmi köze nincs ehhez? Nincs szükségem sem az ő, sem bárki más engedélyéhez semmivel kapcsolatban sem. – A hangja komoly, én meg tovább bámulom a tarkóját, miután elfordul, és újra kibámul az ablakon. Ajkai alig láthatóan mozognak, mintha csendben magában beszélne. Vagy lehet, hogy egy újabb beszédet készít elő, hogy lehordjon a sárga földig. Úgy döntök, az lesz a legjobb a saját érdekemben, ha csukva tartom a számat, és nem dühítem fel azzal, hogy teljesen észszerű dolog, hogy beszélek Zacknek arról, hogy a kishúgát vacsorázni viszem, még ha egy kamu randira is, és nem beszélve arról, hogy mindezt egy kamu házassági szituációban. Ő a legjobb barátom és a legutolsó dolog lenne, hogy tiszteletlen legyek vele szemben, és a háta mögött találkozzak a húgával, főleg ilyen gyalázatos dolog miatt.

Néhány percig csendben utazunk, csak az automata hang szakítja meg útbaigazítást adva. – Következő kijárat, 126 mérföld.

Bassza meg. Hosszú az út a Cartwright birtokig, legalább három óra, és szerintem teljes és kínos csendben fogunk utazni. Beállítom a tempomatot, és arra gondolok, hogy bekapcsolom a zenelejátszót. Jól jönne most néhány óra kis térhangzás. De ehhez az kellene, hogy beszéljek Lunával, mit szeretne hallgatni, és a belőle áradó kisugárzásból arra következtetek, hogy a válasz az lenne, hogy veszett játékuszkárok golyóimat rágcsáló hangját vagy valami ilyesmit.

Amikor megcsörren a telefonom, igazából hálás vagyok a figyelemelterelésért. Megnyomom a válasz gombot, és az öcsém hangja szólal meg a kihangosítón.

– Carter, haver… Szükségem van a segítségedre.

Bosszankodva felnyögök. Kyle-nak mindig szüksége van valamire, általában egy gyors seggberúgásra, és mindig sikerül a leglehetetlenebb időben felrobbantania az életét. Ő a legfiatalabb Harrington, és mint a család kisbabája, azt gondolnád, hogy el lett kényeztetve, de tévednél. Gyakorlatilag magára hagyva nőtt fel, és a szüleink pénzét arra használta, hogy bajba, majd onnan kikerüljön.

Gyorsulási verseny? Igen. Két illegális utcai verseny, ahol úgy tett, mintha a Halálos iramban sorozatban játszana, és még néhány az autópályán is… ahol megsemmisített egy félmillió dolláros Lamborghini Huracant.

Fékevesztett bulik? Naná.

Hazahozta a rendőrség? Annyiszor, hogy már nem is számolom.

De fizetett valaha is büntetést vagy bírságot, vagy töltött egy kis időt rács mögött? Egyáltalán nem, annak ellenére, hogy néhányszor megérdemelte volna. És mióta felnőtt lett, nem tudni, miket csinál, mert biztos nem osztaná meg velünk.

– Persze, hogy szükséged van. Mi a baj?

– Hol vagy? Be tudnál ugrani egy percre? – Próbál fesztelennek hangzani, de van egy kis gyötrelem a hangjában. Már majdnem az időt számolom, mire érek Elenához, ha megállok Kyle-nál. A vacsora sokkal fontosabb, de ő az öcsém, még ha nem is állunk nagyon közel egymáshoz.

– Egy fontos vacsorám van ma este. Nem várhat? – kérdezem reménykedve.

Kyle nyersen felnevet. – Ha várhatna, felhívtalak volna?

Sokkal közelebb áll a húgomhoz, Kaylához és általában mindig őt hívja először. Ő játszotta a második anya szerepét, amikor Kyle még kicsi volt. És ahogy idősebb lett, ő vált Kayla védelmezőjévé. De szerencsére nem vitte magával a pokolba vezető útjaira. Legalábbis, amennyire tudom. De olyan kapcsolat alakult ki köztük, ami túlmutat azon, ami köztünk, a többi testvér között van.

– Ott a pont. Tizenöt percen belül ott vagyok, de csak gyorsan beugrok. Nem késhetek el, semmi miatt sem – figyelmeztetem.

Hallom, ahogy sóhajt, aztán megszakad a vonal.

– Miről van szó? – kérdezi Luna kíváncsian. Úgy tűnik, Kyle drámája legalább elvonta a figyelmét az ablakról, de nem osztunk meg családi titkokat egymással és annak ellenére, hogy Luna a “feleségem” erre az alkalomra, nem árulhatok el túl sokat. Nem, mintha én tudnék bármit is erről a konkrét helyzetről.

– Őszintén, Kyle-nál nem lehet tudni. Lehet, hogy pénzre van szüksége, vagy csak meg akarja mutatni az új motorját, vagy ezek között bármi. Ő olyan… kiszámíthatatlan.

Ennyi nem elég körülírni Kyle-t, de figyelmeztetésnek jó arra a pár percre, míg Luna a közelében lesz.

Luna felhúzza a szemöldökét, miközben megjegyzi. – Ez a legrosszabb dolog, ami lehet valaki a világodban?

– Nem – vetek ellen. – De te nem ismered őt. Állandóan felelőtlenül eltér az iránytól és teljesen hiábavalóan. Ez nem egészséges életmód. – Remélem, hogy Luna tud olvasni a sorok között, de aztán szó szerint érti.

– Mondod te. Te nevezted ki magad döntéshozó főnöknek, hogy mindenki hogy élje az életét? Ha igen, talán át kéne gondolnod – mondja tényszerűen. Visszatért a tüze, és teljes erőből ég, és ez bár izgalmas, azt kívánom, bárcsak ne arra irányulna, hogy engem semmisít meg.

Csalódottan beletúrok a hajamba. – Basszus, lehet, hogy igazad van, de ez nem változtat azon, hogy hova megyünk vagy mit csinálunk.

Kijelentésemet megerősítem azzal, hogy lenyomom a pedált, Kyle felé száguldva, míg Luna újra kibámul az ablakon. Rekordidő alatt Kyle-hoz érek és a felhajtón találom őt, ahogy a motorját bütyköli. Visszaharapom a gúnyos megjegyzést, ami megpróbál kicsúszni, de Lunának nincs ilyen késztetése.

– Ez az öcséd? Egyáltalán nem hasonlít rád. – Előrehajol, mintha négy centivel közelebb a szélvédőhöz jobb kilátás nyílna Kyle-ra, aki csípőfarmert visel, vastag talpú bakancsot, viszont pólót nem, így eléggé látványosak a mellpiercingjei. Mielőtt még felfogom, mi történik, kinyújtom a kezemet a lány elé, és visszanyomom őt az ülésbe. Ha a közlekedésben hirtelen rázkódástól álltunk volna meg, ez teljesen normális lett volna. De álló helyzetben Kyle felhajtójánál egyáltalán nem az, és Luna döbbenten néz rám.

– Ez most miért volt?

– Megmentelek önmagadtól – magyarázom. – Kyle nem úgy néz ki, mint mi, többiek, mert ő nem olyan, mint mi. Ő nem csak hogy kiszámíthatatlan, hanem…

– Szexi? – veti fel Luna lágyan.

Féltékenység támad a zsigereimben. Luna nem az enyém, leszámítva a ma esti szerepjátékot, de nem tetszik, hogy vágyakozik az öcsém után. Főleg, hogy ő a szöges ellentétem, bár ezt most nem fogom kielemezni, hogy ez miért zavar különösen. Én is kipillantok a szélvédőn. Tudom, hogy Kyle vonzó. Hisz Harrington, az összes genetikai előnyével, amit ez jelent. De ahelyett, hogy piszkosszőke hajú, kék szemű, magas és szikár felépítésű lenne, mint a többi testvérem, Kyle alacsonyabb, szélesebb izomzatú és sötétebb haja van, amit hosszúra és kócosra hagyott megnőni. És bár kék szeme van, nem az a mélykék, mint nekünk, többieknek, hanem inkább jegeskék.

De az igazi különbség a megjelenésében van. Mi többnyire kulturáltak vagyunk, Apa elvárásaival nőttünk fel, hogy mit is jelent Harringtonnak lenni. Kyle ezeket kihagyta, hivatalosan is elköltözött otthonról tizennyolc évesen, habár már jóval előtte elment, és éli zsírral, motorolajjal és durvaságokkal teli életét, aminek érthető oka nincs, legalábbis, amit én képes lennék megfejteni.

Ő a lányok álom rosszfiúja…leszámítva, hogy ő tényleg rossz.

Bosszant, hogy Luna ezt egy kicsit is vonzónak találja. – Visszahúzhatod a nyelvedet a szádba. Valószínűleg még a tegnap esti müzli van a farkán.

– Mi? – néz rám Luna meglepetten, aztán integet a kezével. – Mindegy, nem akarom tudni, de ha akarnám, akkor Samanthát fogom megkérdezni. Nem téged.

Bassza meg. Azt hiszem, ez egy kicsit durva volt, de a féltékenység beszélt belőlem.

– Bocs. Maradj itt. Megnézem, mi az a nagy vészhelyzet – mondom neki nyersen, amikor kinyitom az ajtót. – Hé, haver, mi a helyzet? – mondom Kyle-nak üdvözlésképp. – Ahogy említettem, sietek.

– Igen, igen…te mindig sietsz. Tudod, nekem is van életem. – Felemelkedik teljes magasságába, ami nagyjából 180 centi, de még így is néhány centivel alacsonyabb nálam, karjait keresztbefonja a mellén, úgy néz ki, mintha készen állna kiállni ellenem, főleg, mivel a legszebb szürke öltönyöm van rajta a vacsora miatt. – Kellene… á, hát sziaaaaa, te ott.

Kyle elnéz a vállaim felett, és ott csak egy dolgot láthat. Lunát.

– Szia, Luna vagyok – mondja és hallom a… kedvességet a hangjában. Velem sosem beszél így, a fenébe is.

– Mondtam, hogy maradj a kocsiban. Nem fog sokáig tartani.

Nem kell látnom, hogy tudjam, valamit csinál a hátam mögött, mivel Kyle-nak nem sikerül elrejtenie a vigyorát. – Hát, azt hiszem, túl kiszámíthatatlan vagyok és nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak – vitatkozik.

Megfordulok, hogy szemtől szembe legyek vele, és szemtelen mosolya azonnal lehervad az arcáról, amikor meglátja a villámokat az arcomon. – Majd meglátjuk – figyelmeztetem.

– Szia, Kyle vagyok. Zaklat ez a srác? – Luna elnéz mellettem, Kyle-ra, de hálásan megrázza a fejét.

– Inkább fordítva van.

Úgy érzem, mintha kívül rekedtem volna ezen a beszélgetésen, de valahogy mégis én vagyok a viccelődés tárgya.

– Mit akarsz? Nincs időm a fingreszelgetésre.

Kyle oldalvást ráül a motorjára, lábait szétterpeszti, hogy megtámassza magát. – Ti ketten vacsorázni mentek? Nem bántásként, Luna, de te nem vagy a szokásos esete.

Luna felnevet, és ez fáj. – Tudom. Van agyam, saját melleim és orrom és ez… – körülnéz, mintha valaki meghallgathatná, hogy elárul egy nagy titkot – …ez a természetes hajszínem.

Barna fürtjeit drámaian hátradobja a válla felett, és Kyle mély kuncogása felbasz, de közel sem annyira, mint az, amilyen faszságokat beszél Luna, hogy milyen típusokkal szoktam randizni. – Nem mintha csak szőke libákkal randiznék.

– Hát persze, hogy nem, drágám – mondja Luna lekezelő hangnemben, és megveregeti a karomat, mielőtt Kyle-lal összeesküvő pillantást váltanak.

Kyle vigyorog. – Ó, ez tetszik nekem, Carter. Biztos, hogy tudod kezelni? Ha nem, lecsaphatom a kezedről, és jót mulathatnánk. – Megnyalja a száját, végighúzza hüvelykujját az alsó ajkán, és közben Lunára kacsint.

Luna most Kyle felé fordítja a tüzét, és szemforgatva így szól. – Minden merészséged ellenére egy arrogáns seggfej vagy. És igazából egyik sem szexi. Legalábbis számomra nem.

Bölcsen úgy döntök, hogy nem emlékeztetem őt, hogy pár pillanattal ezelőtt még a nyálát csorgatta rá.

Kyle megvonja a vállát az elutasításra. – Nem azt vártam el tőled, hogy ugorj a farkamra. Csak szeretem megnehezíteni a bátyám dolgát, főleg, mikor úgy tűnik, hogy már épp pofára esik. Nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok a műsor miatt. Ez ilyen kis szórakoztató szarság.

Ebből elég volt. Máshol kéne lennünk.

Visszatérve a tárgyra, követelem. – Mit akarsz?

Kyle elenged egy fülsiketítő füttyszót, mire az ajtó olyan erővel csapódik ki, hogy nekiütődik a terasz falának. – CJ bácsi! Végre itt vagy! Már réges-rég óta vártalak!

Unokahúgom, Grace rohan felém teljes erejéből, én pedig ösztönösen felkészülök a becsapódásra. – Szia, Gracie baba! Hogy van az én kiscsillagom? – Felkapom és megpörgetem, a mozdulattól kilendülnek a lábai, ezt mindig így csináljuk kicsi kora óta.

– Jól! – kiabálja nevetve. Leteszem őt, mikor közli velem. – Kyle bácsi azt mondta, hogy te viszel haza, mert neki dolgozni kell.

Vetek egy gyilkos pillantást Kyle-ra, aztán válaszolok Grace-nek. – Ó, tényleg?

– Igen, kidobhatod őt Anyáéknál. Cameron felveszi őt tőlük vacsora után, de én még nem ültethetem fel a motorra. Cam parancsa.

Úgy tűnik, Kyle azt hiszi, mindent el fogok dobni, és megoldom ezt a helyzetet.

Persze, hogy azt hiszi. Egy önző kis pöcs. De legalább betartja Cam szabályát a motorral kapcsolatban.

Kétségkívül mindannyian segítünk Grace körül. Ő olyan, mint egy kis családi kabala, mindig valamelyikünkkel lóg. Akkor kezdődött, mikor Cameron elvesztette a feleségét és Grace még kisbaba volt. Érthető módon időre volt szüksége, és nem tudott mindenről gondoskodni a gyász közepette, szóval mindannyian odaálltunk segíteni, és bármennyire is idegesít Cameron, hogy ő a kedvenc gyerek a munkában, soha nem vetíteném ezt ki Grace-re. Őt nem lehet hibáztatni az apja faszfejsége miatt.

De nem ma.

– Kyle, nem tudok. Nagyon fontos ez a vacsora. Hívd fel Anyát, hogy jöjjön el Grace-ért – javaslom észszerűen.

– Mennem kell, haver. Viszlát később és – Lunára kacsint – remélem téged előbb látlak viszont.

Valahogy, anélkül, hogy észrevenném, Kyle már felült a motorjára és épp berúgja, elnyomva az érveimet a robajjal, ahogy felbőgeti a motort. Elhúz és hangosan kiabál. – Szia, Gracie-Facey!

– Szia, Kyle bácsi! Vigyázz magadra! – kiáltja, szükségtelenül teszi a kezét a szája elé, mert ennek a kislánynak akkora tüdeje van, hogy a két utcával arrébb lakók is hallották őt, sőt még Kyle is a motorján.

– Készen állsz, CJ bácsi? – Úgy tűnik, csak most veszi észre Lunát, és kinyújtja a kezét. – Grace Harrington vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.

Cameron nagyon jól nevelte, pláne, mivel csak nyolcéves. Luna, úgy tűnik, megbabonázva, udvariasan megrázza a kezét. – Luna Starr, örülök, hogy megismerhetlek.

Grace megdöbbent. – Téged tényleg Luna Starrnak hívnak? Úgy, mint hold és csillag[1]? Ez de menő. De jó lenne, ha az én nevem is ilyen menő lenne.

Luna lehajol, hogy egy szinten legyen Grace-szel. – A te neved is elég menő. Nem vagy véletlenül bájos[2]?

Grace olyan vadul rázza a fejét, hogy szőke fürtöcskéi ide-oda röpködnek. – Nem, H nagyi azt mondja, hogy ironikus a nevem, mert még soha nem találkoztam olyan bútordarabbal, aminek ne sétáltam volna egyenesen neki.

– Hát, ez még csak jobbá teszi. Találgatásra készteti az embereket – mondja Luna, mire Grace ragyog a büszkeségtől. – Jobb lenne indulni, ha be kell iktatnunk egy újabb megállót – közli velem.

Felmázolok egy mosolyt az arcomra, soha nem akarnám, hogy Grace úgy érezze, zavar. – Igen, menjünk Gracie. Utazunk, úgyhogy pattanj be.

De valaki más is meghallja, hogy azt mondom “utazunk”, és beugrik a kocsiba. – Diótörő, kifele az autóból! – kiabálok Kyle kutyájára, aki bemászott Luna nyitott ajtaján, és boldogan üldögél a hátsó ülésen, készen állva az utazásra.

Grrrrr.

– Azt mondtad, hogy a kutya neve Diótörő? – kérdezi Luna összevonva a szemöldökét, mintha biztos lenne benne, hogy félrehallotta.

Válaszként sóhajtok. – Igazából a neve Mogyoróvaj – mesélem erről a barna, hosszú szőrű kutyáról, aki valószínűleg összenyálazza és teleszőrözi a hátsó ülésemet. – De mikor megnőtt, megállt körülbelül ebben a magasságban – kitartom a kezem ágyék magasságban, ahogy magyarázok – és egy kicsit túlságosan is vendégszerető. Mivel túlságosan sokszor csapott le ránk, úgy kellett üdvözölnünk őt, hogy a kezünk a koronaékszerünkön volt, így ráragadt a név.

– Mik azok a koronaékszerek? – kérdezi Grace. – Felvehetem őket?

– Nem – szólok oda élesen.

Luna lágyabban szólal meg. – Nem hiszem, hogy akarod azokat az ékszereket, kicsim. Ráncosak és szőrösek és otrombák. Egy olyan hölgy, mint te, tiarát érdemel.

– Ó, kaphatok egy tiarát, CJ bácsi? – kérdezi. Hálás vagyok, hogy nem a herékről beszélgetünk, így beleegyezve bólintok. – Juhú, akkor menjünk H nagyihoz.

Mielőtt feleszmélek, Grace és Diótörő már a hátsó ülésen vannak, becsatolva és indulásra készen, zavartan nézek Lunára. – Hogy fogjuk ezt megcsinálni?

– Lélegezz, Carter. Ez nem volt a mai tervben, de rendben van. Induljunk, hogy ne késsünk el Cartwrightéktól. – Hangja nyugodt és csendes, mintha nem lenne nagy dolog, mintha a flörtölő seggfej testvérek, a szűrő nélküli gyerekek, a golyó-szaggató kutyák és a kamu házassági vacsorák csak úgy hozzátartoznának egy szimpla szombati naphoz. Bármilyen nevetséges is, de segít nekem lehiggadni egy kicsit.

– Oké, rendben van, teljesen rendben van – ismételgetem, inkább csak magamnak. Beszállok a kocsiba, és kitolatok Kyle felhajtójáról, egyfolytában szitkozódva, de csak gondolatban, nehogy Grace megtanulja ezeket a szavakat… tőlem.

Amikor már az úton vagyunk, felhívom az anyámat a kihangosítón, remélve, hogy figyelmeztethetem őt, hogy csak addig állunk meg, míg Grace kiszáll, de hangpostára kapcsol. – Ö, szia Anya. Hozom Grace-t. Kyle mondta, hogy veled lesz, amíg Cam nem jön el érte. Akkor mindjárt ott vagyunk.

Leteszem, de valamit érzek a zsigereimben. Ugye, Kyle nem passzolta volna le nekem Grace-t csak úgy, és hazudott volna a tervről?

Ő Kyle. Naná, hogy megtenné.

– Ba…

– …rna csiperke– mondja Luna elég hangosan, hogy elnyomja, bármit is akartam káromkodni. – Mi a baj?

Felhívom Cameront, de neki is a hangpostája kapcsol be. – Cam, Grace velem van, és nem tudom, hogy hova kellene vinnem. Kyle azt mondta, hogy Anyáékhoz, de tudod, hogy megy ez. Hol vagy? Hívj fel.

Belenézek a visszapillantó tükörbe, és Grace-t látom mosolyogni, ahogy simogatja Diótörőt. Ennek a napnak nem így kellett volna alakulnia. Egyáltalán nem. És egy pillantás az órára elárulja, hogy lassan kifogyok a lehetőségekből.

Átfutom a Grace-szitter lehetőségeket Kyle-on, Cameron-on és Anyán kívül, ami gyakorlatilag a családom többi tagját jelenti.

A bátyám, Cole? Nem lakik messze, de aztán eszembe jut, hogy ezen a hétvégén nincs a városban, úgyhogy ő felejtős.

A másik bátyám, Chance? Ő szombatonként tanít, és némára állítja a telefonját, hogy biztosan ne zavarják meg. Plusz, a központ, ahol tanít, épp a másik irányba van.

A húgom, Kayla? Igen!

Hívom őt is, és ő tényleg felveszi. – Kayla! Hol vagy? Kérnék egy szívességet… Könyörgöm.

– És neked is szia. Igen, jól vagyok, köszönöm, hogy kérdezed. Hogy vagy? – válaszol, kedves-szarkasztikusan kijavítja a gyors nem-üdvözlésem.

– Ne haragudj, de Kyle csőbe húzott… – Megdermedek, mikor Luna rácsap a karomra a keze fejével, és célzó pillantást vet a hátsó ülésre. – Úgy értem... öö… Elhoztam Grace-t Kyle-tól, azt mondta, Anya vigyáz rá, de ő nem veszi fel a telefont. Nem tudod, hol van?

– Hát, van egy jó és egy rossz hírem. Tudom, hol van Anya, mert itt van mellettem. De sajnos Westportban vagyunk ma.

Az egy órára van innét, ami azt jelenti, hogy nincs esély rá, hogy Grace-t hozzá vagy anyához vigyem.

Lemondóan felsóhajtok. – Majd kitalálok valamit. Valahogy. Amúgy lehet, hogy el kéne felejtened, hogy van egy fiatalabb öcséd, mert ki fogom nyírni.

Kayla nevet, azt hiszi viccelek, de őszintén, lehet, hogy egy-kettőt behúzok Kyle-nak, ha orvul hátba tudom támadni. Befejezem a beszélgetést Kaylával, és Grace-re nézek.

– Változott a terv, Gracie. Velem és Lunával jössz – közlöm vele. Mielőtt feltenne millió kérdést, beszámolok neki a puccos vacsoráról a puccos nénivel a puccos házban, ami tele van puccos dolgokkal, amiket nem fogdosunk meg. – Ez olyan, mint egy játék. Viselkedj nagyon jól, és vedd elő a legjobb modorodat, hogy CJ bácsi tudjon dolgozni, és akkor meg fogod kapni azt a tiarát, amiről beszéltünk. Rendben?

Elfordítja a fejét, aztán Diótörőnek suttog. – Te mit gondolsz? – Aztán elfordul, úgy tesz, mintha a kutya is suttogna neki, aztán bólint. Rám néz és megszólal. – Rendben…Azzal a kikötéssel, hogy a tiara lila lesz és igazi. Nem egy olyan műanyag.

– Te most alkudozol velem? – Nem tehetek róla, de nevetnem kell. Apja lánya. – És honnan ismered azt a szót, hogy “kikötés”? Nyolc éves vagy, nem nyolcvan.

Lazán megvonja a vállát, de a mosolya elárulja, hogy büszke arra a szóra, amivel meglepett engem.

– Figyelek.

– Jól van, rendben. Egy lila, igazi tiara, a legeslegjobb viselkedésedért. – Hátranyúlok, és bár hivatalosan nem rázhatunk kezet, de megragadja a kisujjamat a kisujjával kisujjesküként.

– Mogyoróvaj is kaphat tiarát? – teszi hozzá.

– Ne feszítsd túl a húrt – figyelmeztetem. De mikor karba teszi a kezét, beleegyezek. – Ha nagyon-nagyon-nagyon jó leszel, ő is kaphat egyet.

Megöleli az agyonnyaggatott kutyát, aki cserébe megnyalja az arcát. Mosolyogva próbálom kitalálni, hogy lehetne ezt megfordítani, de Luna megzavarja kavargó gondolataimat. – Csak okosan, kettyós. CS-Ó-K, ahogy a háttértörténetünk is. Ő az unokahúgod, akire vigyázni kell. Ettől csak családiasabbnak fogsz kinézni, ahogy – itt suttogássá halkul a hangja – egy feleségtől is.

Ott a pont. Bólintok, elképzelem a bemutatkozást és Elena reakcióját. – Oké CSÓK, vettem – visszhangzom kifejezéstelen arccal.

Mielőtt még elfelejtem, újra felhívom Cameront, és egy újabb üzenetet hagyok neki. – Szia, haver, Anya ma nem tud bébiszitterkedni, de Grace velem van. Kicsit sokáig fogunk kimaradni, úgyhogy nálam maradhat. Holnap vagy vasárnap visszaviszem, amikor neked jó. Ne aggódj, csak lógunk egy kicsit és eljátsszuk a királyi családot, mert már rábeszélt egy tiarára.

Mikor leteszem, Luna olyan furcsán néz rám. Mielőtt megkérdezhetném, miért, Gracie kérdezi. – Hallottad ezt, Mogyoróvaj? CJ bácsinál alszunk!

NYOLCADIK

FEJEZET

 

 

Luna

Fordította: Mandy

 

 

– NEM BESZÉLÜNK ARRÓL… – Grace énekel és várja, hogy csatlakozzak hozzá.

– Bruno… nem, nem, nem!– fejezem be nagy cikornyázással, jól szórakozom vele énekelve az egész Disney repertoárt. Grace egyik kezével átöleli Mogyoróvajat, boldogan énekel neki őrült Mariah Carey módján, annak ellenére, hogy a kutya vonyítva könyörög, hogy hagyjuk abba. Grace szerint ő így énekel velünk, de nekem komoly kétségeim vannak efelől.

Ez a kiscsaj hatalmas figura. Toronymagasan jobb, mint bármelyik nagybátyja, és az út, ami ezelőtt iszonyatosan hosszúnak tűnt, szinte elrepült folyamatos kérdezgetései, dalkérései és sztorizgatásai közepette.

Meglepetésemre, Carter ajkain egész idő alatt egy mosoly halvány szelleme bújkált. Ő is becsatlakozott a mókába valahogy, játékosan megválaszolta a kislány néhány kérdését. Olyan messze nem ment, hogy énekeljen, de biztos vagyok benne, hogy hallottam dúdolni. Annyira ideges és a munkára koncentrál, hogy azt gondoltam volna, hogy egy gyerek bohóckodása idegesíti. De nyilvánvalóan rossz volt a feltételezésem.

– Már majdnem ott vagyunk. Készen álltok? – kérdez minket Carter.

– Szipi-szupi jó leszek, CJ bácsi – emeli fel a kezét Grace, mintha ünnepélyes esküt tenne.

Rávillantok egy mosolyt a kislányra, és utánzom a mozdulatait. – Én is. Szipi-szupi jó.

– Jól van – mondja Carter könnyedén, de az ujjai továbbra is idegesen dobolnak a kormánykeréken. Elhajtunk egy magas, kétszárnyú kapu előtt, ami már nyitva van. – Elena már vár minket. Kezdődhet a műsor.

A kapuk másik oldalán egy hosszú és kanyargós út vezet a ház elejéhez. Bár ez olyan, amilyet még életemben nem láttam.

– Ez a ház egyetlen személyé? – kiált fel Grace, és nekinyomja az orrát és a kezeit az üvegnek. – Az egész iskolám beférne ide!

– Igaz? – suttogok. Több, mint egy kastély vagy egy birtok vagy bármi, ami nagyobb, mint ezek, és a szívem elkezd dübörögni a mellkasomban. Nem tartozom ide. Semmilyen ruha nem tud felvértezni annyira, hogy beleilljek egy ilyen helybe.

Carter leparkol, és megkerüli az autót, hogy kinyissa az ajtómat, mint egy úriember. Megfogja a kezem, kisegít a kocsiból, és a kezeink érintése emlékeztet engem a szerepemre, amit játszok. Felnézek a szemébe, és ez egy olyan pillanat, hogy elfelejtem azt, hogy dühös vagyok rá és olyan érzés, mintha randin lennénk.

Grace és Mogyoróvaj rikoltozó nevetéssel robbannak ki a kocsiból, megtörve a pillanatot. – Gyere, Mogyoróvaj!

A kutya egyenesen a bejárati lépcsők melletti gondosan megnyírt rózsabokrok felé iramodik, és elenged egy hosszú pisifolyamot. Esküszöm, hallom, ahogy megkönnyebbülten felsóhajt.

– Ne, rossz kutya! – sziszegi Carter, de nem lehet megállítani a sárga vízesést, ami a gyönyörű virágokat éri, a levelek hátracsapódnak az aranyszínű zuhany erejétől.

Egy magas férfi közeledik a sarkon, a meglepetéstől elkerekednek a szemei, amikor meglát minket, de a kifejezése gyorsan haraggá változik, amikor megpillantja Mogyoróvajat. – Ne! Rosalia! Meg fogod ölni őt! – kiáltja élesen.

Ki az a Rosalia?

A férfi vadul integet, megpróbálja elhessegetni a megzavarodott kutyust a bokroktól. – Gazember!

– Mogyoróvaj, gyere ide. Menekülj ettől az undok embertől! – sikít Grace feléjük futva, hogy a kutya és a férfi közé vesse magát, kezét védekezőn kitartva. – Ne legyél gonosz!

Begyűjtve Grace-t és Mogyoróvajat a háta mögé, Carter megszólítja a férfit. – Elnézést, nagyon sajnálom.

Próbálkozása, hogy mentse a helyzetet, hiábavaló, mert a férfi teljes figyelmével a rózsabokor felé fordul, gyengéden simogatja bütykös kezeivel és becézgeti. – Ó, Rosalia. Mit tett veled ez a szörnyeteg? Hozok neked friss vizecskét, szeretnéd?

Ahhhaaa, ezek szerint a bokor Rosalia?

– Mi ez a csetepaté odakint? – kérdi egy nő a verandáról. – Bernard? Jól vagy?

Ő idősebb, bő szabású bronz nadrágkosztumöt és tűsarkú cipőt visel, gondterhelt arccal fürkészi a kertet, ezüst bubifrizurája ide-oda lengedezik a mozdulataitól.

– Az a kutya megpróbálta megölni Rosaliát. – A férfi vádló ujjai Mogyoróvajra mutatnak, és vicsorít.

– Hosszú volt az út, muszáj volt kimennie – magyarázom bocsánatkérőn.

– Semmi gond. Szegény párának pipilnie kellett – mondja Bernardnak, de Mogyoróvaj már felmászott a lépcsőkön, és udvariasan leül a nő lábaihoz, mintha felismerné a kedves lelket.

A nő lehajol, hogy megsimogassa a fejét, Mogyoróvaj pedig belesimul az érintésébe. – Az én hólyagom is csak akkora, mint egy dió.

Felegyenesedve üdvözöl minket is. – Te lehetsz Carter. Köszönöm, hogy eljöttetek idáig. Remélem, nem volt semmi gond, a pisilést leszámítva. – Nevet a saját viccén, aztán újra megsimogatja a kutyát.

Carter előrelép néhányat a verandán, és kinyújtja a kezét. – Bármikor örömmel kijövök, Mrs. Cartwright. – Szünetet tart, leengedi az állát, aztán elmosolyodik. – Úgy értem, Elena.

Ó, nagyon jól csinálja. Igazi megtermékenyítési manőver volt, ahogy a nevét eltévesztette, játékosan szégyenlős, de mégis ódivatúan udvarias. Kétkapura játszik.

– És te lehetsz Luna, Carter szeretett felesége. Hallanod kéne, hogy beszél a műalkotásaidról. Azt mondják, amit egy férfi mond, amikor nem hallod, az áll a legközelebb az igazsághoz. Ha ez tényleg így van, akkor nagyon odavan érted, drágám.– Színpadiasan rámkacsint, én pedig megdermedek.

Amikor Carter hátrapillant rám, enyhe pír színezi az arcát. Ez valahogy imádnivaló, de aztán rájövök, bármit is mondott Elenának, rohadtul kamu. Így aztán játszom a szerepem, színpadiasan suttogok, ahogy ugratom. – Hallanod kéne, miket mond, amikor kettesben vagyunk.

Elena nevet, azt hiszi, pimasz vagyok, de az igazi célpontom Carter és a dolgok, amiket mondott, nem voltak olyan kedvesek. Ha ő tud kétkapura tud játszani, akkor én is.

– Én Miss Grace Marie Harrington vagyok, nyolcéves, harmadik osztályos. Ez pedig Kyle nagybácsi kutyája, Mogyoróvaj.– És úrinőhöz méltóan meghajol. Úgy hangzik, mintha már számtalan Miss America szépségverseny színpadán bemutatkozott volna, míg hozzá nem teszi. – De mi Diótörőnek hívjuk.

Carternek elakad a lélegzete. – Ó, Gracie, Elena nem szeretné ezt hallani.

De Elena kuncog, és újra megsimogatja a diótörő jószágot, a legkevésbé sincs megbántva. Ehelyett ő is pukedlizik Grace-nek, kitartva a nadrágja szárát. – Örülök, hogy megismerhetlek, Miss Harrington. És most mi lenne, ha Elenának szólítanál, én meg téged Grace-nek és bemennénk, mert itt kint hideg van, rendben?

– Rendben, Elena – szajkózza Grace.

– Ó, Bernard… – Elena a férfihez beszél, aki még mindig morcosan néz Mogyoróvajra. – Be tudnád vinni ezt az édes jófiút az istállóba? Fogadok, hogy imádna játszani a szénában, és enne egy két zabsütit. Ha nem bánod?

Ez az utolsó rész Carternek szólt, aki hálásan bólint Bernard felé, majd hozzáteszi. – Tényleg elnézést kérek. Volt egy kis családi vészhelyzet és én…

Szélesre tárja a kezeit, Grace és Mogyoróvaj felé mutatva.

De ez Elena műsora, aki legyint egyet. – Szamárság, minél többen vagyunk, annál jobb!

– Igen, CJ bácsi, én és Elena jól megvagyunk. – Tökéletes nyugalomban attól, hogy szétverte Carter találkozóját, Grace megfogja Elena kezét, és együtt sétálnak be a házba, mint a legjobb insta-barátnők.

Bernard megütögeti a lábát, eleget téve a parancsoknak. – Akarsz sütit, te fiú?

Ennyi elég Mogyoróvajnak, hogy utána trappoljon, Cartert és engem kettesben hagyva. Carter ide-oda néz Mogyoróvaj és Grace között, arcán aggodalom a két védence miatt.

Igazából ez csodálatra méltó.

És egy kicsit imádnivaló.

– Menni fog – mondom neki gyengéden, és kinyújtom a kezem. Megfogja, és együtt sétálunk befele. A ház lenyűgöző, hatalmas mennyezetekkel, márványpadlókkal, tekervényes díszlécekkel és régiségekkel. De az elegancia légkörén túl, ami felkelti a figyelmemet, az a művészet minden egyes falon.

– Ez egy… – Ki sem tudom mondani a szavakat, odarohanok az egyik darabhoz az előcsarnokban, Cartert magam után húzva. – A színek, a szerkezet, a kifejezése. – A kezemet a szám elé kapom, ahogy váratlanul megtelik a szemem könnyel. Ez a műalkotás nem csak minden, amiről álmodtam, még annál is több.

– Ó, megtaláltad az Eakin darabunkat. Nem klasszikus – vagy legalábbis még nem –, de Thomasnak igazán tetszettek a szemében lévő érzelmek.

Mindannyian némán bámuljuk a műalkotást egy pillanatig, úgy érezve, hogy összekapcsolódunk a festményen lévő nővel.

– Szomorúnak tűnik, mintha sírni akarna – suttogja Grace.

Lehajolok, és egyetértően bólintok. – Az emberek sírnak, amikor szomorúak, de vannak boldog könnyek is. És mondok neked egy titkot, én még akkor is sírok, ha dühös vagyok. Gondolod, hogy lehetséges, hogy ő más okból sír?

Érzem magamon Carter és Elena tekintetét, de most túravezető üzemmódban vagyok Grace-szel, mert soha nem tudhatod, mi gyújthatja fel egy gyerekben az élete végéig szóló szeretetet a művészet iránt.

– Elena? Kész a vacsora.

Felnézek, és egy szögletes formájú nő áll az ajtóban, szőke haja szigorú szoros kontyban van felkötve. Fekete nadrágot visel, fekete pólót és fekete konyhai papucsot. Láthatóan a ház személyzete.

– Nelda, ő itt Carter, Luna és Grace. Lennél olyan kedves, hogy készítenél egy plusz terítéket az asztalra? – Elena a fejével finoman Grace felé bólint.

– Természetesen – feleli Nelda. – Készítsek alternatív vacsorát a fiatal hölgynek? Lazacot fogunk enni.

Grace felpillant Carterre. – Az az a rózsaszín hal? – Mikor Carter bólint, a kislány közvetlenül Neldához szól. – Szeretem a lazacot.

Hát persze, hogy szereti. Azt hiszem, egyszer volt lazac életemben valamelyik múzeumi rendezvényemen, ahol többnyire a sarokban bújtam el és imádkoztam, hogy senki ne tegyen fel kérdéseket. De ez a kislány meg tudja különböztetni a rózsaszín halat a többitől, és könnyedén beszélget idegenekkel. Gondolatban feljegyzem, lehet, hogy fel tudom használni Grace-t, mint szereplő inspirációt a képregényemben.

Elena az ebédlő helyett a konyhába vezet minket, ahol egy kerek reggeliző asztal van megterítve, közepén családias tálalóedényekkel. Nelda gyorsan feltesz még egy terítéket, miközben Carter kihúzza nekem a széket, majd egy meglepő mozdulattal az ölembe csúsztatja a szalvétát. Intim érzés, és amikor felpillantok, Carter tekintete viharos. Abban a pillanatban, amikor találkozik a tekintetünk, ő hirtelen elkapja, mintha megégett volna, és leül Grace és énközém, Elenával szemben.

– Remélem, nem bánjátok, hogy itt eszünk. Az étkező olyan fülledt, és köztünk szólva szemüveg és hallókészülék kell, hogy beszélgethessek a másik végén ülő emberekkel. – Elena szélesre tárja a kezét, bemutatva milyen nagy az asztal.

– Nem, persze, hogy nem. Ez tökéletes – mondja Carter alázatosan.

Elena felvesz egy tányért az asztal közepén lévő készletből, és Grace felé hajol. – Segítsek kiszedni egy lazacot a tányérodra? Néha szeretnek elúszkálni.

Nevet a saját kis buta viccén, és Grace vigyorogva bólint. Miután mindenki megtöltötte a tányérját, megszólal Elena. – Mesélj nekem a Blue Lake Assetsről, Carter. – Majd beleharap egy brokkoliba. Carter leteszi a villáját, és megtörli a száját. Teljesen készen áll a kérdésre, hangja szilárd és magabiztos, amikor válaszol. – A nagyapám alapította évtizedekkel ezelőtt, és most az apám a vezérigazgató. A bátyám, Cameron és a húgom Kayla, valamint én dolgozunk ott. Ez egy családi örökség, és mi büszkén állunk mögötte. A specialitásunk, hogy nem kötjük le magunkat vagy az ügyfeleinket egyetlen befektetési eszközhöz. Minden egyes személy szükségleteihez és akaratához igazítjuk.

Ahogy Carter megpróbálja eladni Elenának a családi cégüket, körülbelül a negyedét értem annak, amit mond. Pedig angolul beszél, és értem magukat a szavakat, de összességében egy kicsit sem.

Túlzásba viszi a családi szálat, kihangsúlyozza, hogy ez nem egy kisstílű ajánlat, hanem inkább szoros kapcsolat a Harringtonok és a Cartwrightok között.

Jó üzletember, emlékeztetem magamat. Cselekszik és beszél, bármibe is kerül, nem számít, kinek a kárára, míg végül ő jön ki győztesen.

Azt hittem, Carter csak száraz tényekből és adatokból áll, és habár valóban elmondja ezeket, de hozzátesz egy történetet is az első számla beszerzéséről.

– Tízezret tettem fel a tőzsdén egy tippre alapozva, amit biztosra vettem. – Carter nevet, majd Elena is. – De mindketten tudjuk, hogy olyan nincs, de hát még fiatal voltam és öntelt, biztos voltam benne, hogy pénzt szerzek.

– Mi történt? – kérdezem, majd be is csukom a számat, mivel rájövök, hogy feleségként már ismernem kéne a történetet.

Carter kitűnően játszik, majdnem mintha már játszottuk volna korábban is ezt a trükköt. – Ami mindig megtörténik, ha nem okosan fektetsz be és kezeled a vagyonodat. Elvesztettem a tőkét. De megtanultam az értékes leckét, és jobban csináltam, a következő negyedév végére a befektető visszakapta a tőkéjét, ráadásul egy jelentős növekedéssel.

Ő és Elena egy darabig még beszélgetnek, én pedig egész idő alatt azt figyelem, ahogy Carter beveti a varázsát. Megnyerő, intelligens, kicsit arrogáns, mindent egybevetve egy jó üzletember. Ha nem lenne ekkora seggfej a személyisége, még talán vonzó is lehetne a klasszikus jóképűségén kívül. De ő egy seggfej. És kétszínű seggfej.

A saját fülemmel hallottam és a saját szemeimmel láttam. Nem engedhetem, hogy ez a szexi, okos és úriember változata elfeledtesse ezt velem.

---

[1] Luna = Hold, Star = csillag

[2] Grace = bájos