29.-30. Fejezet

 

HUSZONKILENCEDIK

FEJEZET

 

 

Carter

Fordította: Szilvi

 

 

Biztos vagyok ebben. Bizonyos szempontból meg vagyok lepődve, hogy mennyire biztos vagyok ebben. Tervező vagyok, olyan valaki, aki megtervezi a siker pontjait, és addig foglalkozik vele az életben, amíg el nem éri az egyes mérföldköveket. De itt vagyok, és mindent beleadok egy olyan dologba, ami egy esélytelen fogadásnak felel meg.

És az esélytelen nem egy olyan pozíció, amihez hozzá vagyok szokva.

Az ajtóhoz közeledve kicsit szorosabban fogom Luna kezét, örülök, hogy itt van velem, mert mindkettőnknek lesznek kérdései.

Becsöngetek, és megköszörülöm a torkomat, készen arra, hogy az életemért könyörögjek. Vagy legalábbis a szakmai életemért.

– Uram? – Stanley üdvözlése, ahogy kinyitja az ajtót, nem túl barátságos. Valójában az arckifejezése alapján készen állok arra, hogy dübörgő hangon kijelentse: Engedjétek el a kutyákat!

– Szia, Stanley, örülök, hogy újra látlak. Hogy vagy? – Mindent beleadok a bájolgásba, de ő nem ad semmit, kifejezéstelen arccal, mozdulatlan marad. – Reméltem, hogy Elena ráérne pár percre beszélgetni?

Udvariasan elmosolyodom, feltételezve, hogy vagy igent mond, vagy legalábbis elindul megkeresi Elenát.

– Sajnálom, Mr. Harrington! Utasítást kaptam, hogy semmilyen körülmények között sem találkozhat Mrs. Cartwrighttal. – A hangja közönyös, de van benne valami, ami azt sugallja, hogy egyáltalán nem sajnálja, és tényleg azt kívánja, bárcsak eltűnnék a munkaadója küszöbéről.

– Utasították? Ki tenne ilyet? – teszi fel a kérdést Luna, kimondva, amire én is gondolok.

Lunára veti a tekintetét, most először közönyösen nyugtázva a jelenlétét, majd közömbösen megvonja a vállát.

– Ki mondta ezt neked? – ismétlem meg. De már tudom. Ő mondta, amikor eljött hozzám és apához. – Claire, igaz?

Elkeseredetten felsóhajt, látszólag bosszúsan, hogy kérdezzük. – Igen, Mrs. Reynolds. Ő úgy tűnik „átvesz itt néhány dolgot”. Úgy látszik, azt gondolja, Elena ítélőképessége már nem megfelelő.

– Micsoda? Elena éles eszű, mint a borotva – érvel Luna.

– Tőlem semmit sem hallott – mondja, és elhúzza a cipzárt az ajkai előtt, majd eldobja a kulcsot. – Jobb, ha most már elmennek. Nem szeretném, ha Mrs. Reynolds értesülne a látogatásáról.

Fenyegetésnek hangzik, mintha ő lenne az, aki bármit is elárulna Claire-nek, aztán becsukja az ajtót az arcunk előtt.

– Mi a fasz? – mondom halkan.

Luna szeme nagy és kerek a szemüvege mögött.

– Szerinted Elena jól van? Úgy értem, Claire-nek némileg igaza van, de ez inkább úgy hangzik, mint...

– Pénzsóvárság? – javaslom aggódva. Ha ez az, szinte kísértést érzek, hogy berúgjam az ajtót, és a francba a következményekkel. Vicces módon ez az idős hölgy jelent nekem valamit.

Luna ajkai lapos vonallá szorulnak, neki sem hangzik ez jobban, mint nekem.

Lemegyünk a verandáról, és körülnézünk a csendes birtokon. Jobbra távolabb egy másik ismerős arcot látok.

– Gyere, kérdezzük meg Bernardot.

– Szia, Bernard, hogy vannak a rózsáid? – kérdezem. Meg sem fordul, teljesen figyelmen kívül hagy minket. – Bernard? Ez nevetséges! Csak beszélgetni akartunk, hátha tudod, mi van Elenával és Claire-rel. Nem kell udvariatlanul viselkedned!

Befejezve a bokor nyírását, amivel foglalkozik, megfordul, majd felsikolt, egy lábnyi magasra ugorva a levegőbe, amikor meglát minket.

– Ó, te jó ég! – kiáltja, és kihúzza a fülhallgatót a füléből. – Ti ketten, a frászt hoztátok rám! Miért ólálkodtok itt?

Dühösen szid minket, de én csak kuncogok a szóhasználatán. – Bocsánat az ijesztgetésért, nem vettem észre, hogy fülhallgató van rajtad. És nem ólálkodunk. Elenát keressük. – Kifejezetten nem említem, hogy Stanley azt mondta, nem látnak minket szívesen itt. Ha Bernard nem tudja, nem én leszek az, aki elmondja neki.

– Az üvegházban van. Gyertek, megmutatom! – morogja.

Most, hogy tudom, nem hallott az előbb, megismétlem a kérdésemet. – Hogy vannak a rózsáid?

Jól tettem, hogy megkérdeztem, mert egész úton az üvegház felé talajtartalomról és nitrogénszintről beszél, és inkább hangzik őrült tudósnak, mint kertésznek, miközben Luna és én egyetértően bólogatunk. Amikor kinyitja az ajtót, hallom, ahogy Elena énekel. – Hintáztunk. Csak-hintáztunk.

Valami csokis pitéről és sült csirkéről is említés esik, de nem tudom, melyik dalt énekli. Remélhetőleg egy valódi hintáról szól, és nem valami fejjel lefelé fordított ananászos, csereberélős dologról.

– Ms. Elena! Találtam néhány betolakodót idekint. Mit akar, mit csináljak velük? – mondta Bernard szenvtelen arccal.

– Micsoda? – mondta Elena, de aztán megfordul. Figyelem, ahogy a tekintete balra rám villan, majd jobbra Lunára, utána le az összekulcsolt kezünkre, majd vissza a szemünkre. – Ó, ezt hallanom kell! Gyere ide, és mesélj el mindent!

Szélesen vigyorog, és a szeme örömtől csillog, ahogy közelebb int minket. Elena egy fából készült zsámoly szélén üldögélve úgy néz ki, mint aki több mint örül, hogy lát minket. Valószínűleg a kerti munkaruháját viseli – poliészternadrágot, egy dizájnos mintás inget és egy szalmakalapot. Lehúzza a koszos kesztyűjét, és a cserép szélére teszi, amelyben dolgozik.

– Nincs sok mesélni való – próbálkozom, de Elena kuncog, majd Luna is csatlakozik halkan. – Oké, hol kezdjem?

– Mit szólnál ahhoz, hogy honnan van az a monokli? – javasolja Bernard. – És megérdemelt volt?

Ez is olyan jó hely, mint bármelyik másik, így elmesélem nekik, hogy Zack átjött, és elintézett engem Luna nevében. Luna homlokán ráncok jelennek meg, látszólag meglepődve ettől a hírtől, és azt mondja, majd beszél vele, de nekem nincs rá szükségem. Zack pontosan azt tette, amit én is tettem volna – talán még kevesebbet is –, ha valaki megbántotta volna a húgomat. Bár Kayla és Luna személyiségét világok választják el egymástól, és én jobban tartok attól, hogy inkább Kayla bántana valakit, mint fordítva.

– Aztán Claire megjelent a Blue Lake Assetsben, hogy beszéljen apámmal a „viselkedésemről” – dörmögöm, az ujjaimmal idézőjelbe téve. Tudom, hogy nem reagáltam jól, de az apámhoz – és főnökömhöz – rohanás akkora faszság Claire részéről.

Elena megrándul, a mosolya eltűnik.

– Már megbocsáss, de most mit csinált az a lány?

– Érthetően aggódik – válaszolom, Claire-nek adva igazat. – Ezért kérte, hogy többé ne lépjünk kapcsolatba veled.

– Mégis itt vagy – int Elena Luna és énfelém.

– Én nem adom fel ilyen könnyen. Ráadásul attól tartok, nem követem túl jól a parancsokat. – Remélem, ez pozitívum Elena megítélésében.

A nő ravaszul elvigyorodik, és Bernardba könyököl, majd beismeri: – Szeretem a lázadó férfiakat. – A férfi mogorván felnevet a nő viccelődésén, úgy hangzik, mint egy üres olajkanna, és azon tűnődöm, vajon Thomas mennyire volt lázadó. Azt hiszem, nagyon szerettem volna megismerni őt, de Elena révén megismerni őt még mindig ajándék.

– Remélem, ez igaz, mert van egy ötletem... – Elhallgatok, próbálom elcsábítani, de nem vagyok eladási üzemmódban. Tiszta, hamisítatlan őszinteségre törekszem, és imádkozom, hogy ez elég legyen.

Elena összeüti a tenyerét. – Halljuk!

Mélyen Luna szemébe nézek, miközben Elenához beszélek.

– Először is szeretnénk tisztázni az igazságot magunkról. Legalább ezt megérdemled. – Luna visszamosolyog rám, és érzem, ahogy a kapcsolatunk szövődik és növekszik közöttünk.

Luna kezdi el, és azt mondja Elenának: – Sajnálom a szorongásomtól vezérelt infódömpingemet. Elértem a határaimat, mert általában nem szoktam ilyeneket csinálni.

Elena és Bernard felnevetnek. – Meg nem mondtuk volna! – ugratják.

A mosoly, amit Luna villant, félénk, de egyre erősebb, és élvezem, ahogyan előbújik a burokból, ahogyan egyre kényelmesebben érzi magát az emberekkel. Azt hiszem, egész életünkben élvezni fogom, hogy ezt újra és újra látom. – Ez csúnya dolog! – viszonozza a viccelődést, rosszul színlelve a dühöt, mielőtt Bernardra nézne. – És te ott sem voltál!

A férfi a homlokát ráncolja. – Azt hiszed, nem pletykáltunk mindannyian a hisztirohamodról, miután elmentél? A fenébe is, Stanley teát kért, Nelda megfőzte a teát, én pedig minden egyes szaván lógtam, miközben minden cseppet megittam. – Szürcsölő hangot ad ki.

– Ó! – Luna kényelmetlenül összerezzen, nem tudja, mit mondjon erre, de sikerül megosztania a tényeket. – Carter és én valóban művészeti korrepetálással kezdtük, és mondhatni, nem ment jól. Az volt az ötlete, hogy engem is magával visz, hogy én hozzászóljak a művészethez, ő pedig a pénzügyekre koncentrálhasson. És aztán a dolog elszállt.

Folytatom a történetet, vállalva a saját felelősségemet.

– A vacsorán feldobtam a családomnak a „feleség” dolgot, és apám utána kiakadt, és megparancsolta, hogy mondjam el az igazat. Úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy kockáztatnám a vallomással ezt a lehetőséget, inkább igaznak állítom be a hazugságot a házasságunkról. Luna és én összeházasodtunk – igazából – néhány hete. Apró szertartás volt, és bár hátsó szándékkal történt, én komolyan gondoltam a fogadalmat, amit Lunának tettem.

Luna megpöccinti a vállamat.

– Megfogadtad, hogy mindig lehajtod a vécéülőkét, és havonta egyszer veszel nekem virágot! – A nevetése magas hangú és boldog az egészen észszerű ígéretektől.

– És hogy támogatni foglak a művészi törekvéseidben, és gondoskodom róla, hogy mindig legyen időd alkotni – teszem hozzá. – És lehajtottam a vécéülőkét. Még egy olyan éjjeli lámpát is vettem neked a vécébe, hogy láthasd, ha kígyók vannak a csészében, annak ellenére, hogy egy épület legfelső emeletén laksz a város közepén.

Lehet, hogy Luna aggodalmainak nem mindig van értelme, de ha egy egyszerű megoldással el tudom oszlatni őket, megteszek minden tőlem telhetőt. A pokolba is, még ha bonyolult megoldás is, akkor is előhúzok neki egy nyulat a kalapból.

– Ó, ez tetszik! Ez jó – mondja Bernard Elenának, bólint, és rám mutat egyik csontos ujjával.

A nő elhallgattatja a férfit. – Hagyd, hogy befejezzék a mesélést! De emlékeztess, hogy lehet, hogy én is szeretnék egy olyan egyszerű dolgot.

Elmosolyodom, és amikor tovább magyarázok, érzem, hogy Elena ismét a varázslatom alá kerül. De ezúttal a varázslat tiszta és őszinte. – Szeretem Lunát. Valami hálót szőtt, valami mágikus bűbájt, és én száz százalékig szerelmes vagyok belé. Ez a lényege a dolognak. És ő is szeret engem.

Ezt hangosan kimondani erőteljesen hat, friss valódiságot ad ennek az érzésnek. Nem tehetek róla, és lehajolok, hogy gyengéden megcsókoljam Lunát. Bár a szemem csukva van, érzem, hogy Elena és Bernard minket néz, majd Elena egy hangos „húúúú”-val bátorít, amitől Luna beleröhög a csókba.

– Sajnálom – mondja Luna, miközben a keze eltakarja a száját.

Átvetem a karomat a vállán, és magamhoz húzom.

– Én nem sajnálom!

Luna imádnivalóan elpirul, de hozzám hajol.

– Akkor ti ketten végre rájöttetek a dologra? – Ez inkább kijelentés, mint kérdés, majd Elena örömmel hozzáteszi: – Már rohadtul ideje volt, hogy kihúzzátok a fejeteket a seggetekből, mert én már a kezdetektől fogva láttam, és már kezdtem azt hinni, hogy soha nem fogjátok félretenni a szorongásaitokat és kétségeiteket.

– Micsoda? – kérdezem ostobán.

– Ti ketten nem ismertétek egymást Ádámtól és Évától, amikor először jöttetek ide. Ennyi egy vaknak is nyilvánvaló lett volna, de már akkor is volt egy szikra. – Megrebbenti az ujjait, mintha ő maga gyújtott volna lángra bennünket. – Láttam ezt köztetek.

– Tudtad? – Luna szemei tágra elkerekedtek a döbbenettől a szemüvege mögött. – Miért nem mondtál semmit?

Elena ravaszul elmosolyodik. – Persze, hogy tudtam. Egy ilyen öregasszonyt, mint én, nem lehet becsapni. Átkozottul sok mindent láttam már legalább egyszer életemben, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy mi fog történni. Nézzétek, öreg vagyok. És bocsássatok meg, de az ilyen izgalmak ritkák. Ez elég érdekesnek tartja a világot ahhoz, hogy még egy kicsit itt maradjak, talán láthatok még néhány dolgot.

Oldalra billentem a fejem. Amit az előbb mondott, az akár kőszívűnek is tűnhet. De megértem, és biztosan nem haragudhatok Elenára, amiért hagyja, hogy végigjátsszuk a saját félresikerült tervünket.

– Kicsit tovább tartott, mint gondoltam. Kicsit lassúak vagytok a szívügyekben, de nem akartam elrontani a pillanatot.

– Elrontani? – mondom kifejezéstelenül, ugyanolyan megdöbbenve, mint Luna.

– Hát persze! Ha elmondtam volna, hogy tudom, akkor vége lett volna a játéknak. Ha elmondom, hogy láttam valamit köztetek, letagadtátok volna, és úgy pattantatok volna vissza egymásról, mint a flipperek. Ez mindent tönkretehetett volna. Nem, befogtam a számat, és hagytam, hogy csináld a dolgodat, és most itt vagyunk, ahogy tudtam, hogy történni fog. – Leugrik a zsámolyról, és előrejön, hogy egyszerre átöleljen Lunát és engem is. Egy nagymamás puszit nyom Luna arcára, majd az enyémre, mielőtt elengedne minket.

– És most mi lesz?

Visszaül, rólam Lunára néz, majd Bernardhoz hajol, és azt suttogja: – Azt hiszem, ez lesz az extra jó rész. – Felénk fordítja a kezét. – Hát akkor folytasd!

A reakciója mindenre bátorító, és remélem, ő is így fog érezni a következő rész kapcsán. – Igazából valami, amit mondtál, inspirált engem – mondom Elenának. Bólint, és azt mormolja, hogy mindig zseniális dolgokat mond. Ezzel nem tudok vitatkozni. – Azt mondtad, hogy az emberek olyan helyeken kötnek ki, ahol nem akarnak, és rajtuk múlik, hogy eldöntsék, ott akarnak-e lenni.

A nő önelégülten Bernard vállára csap.

– Ezt tényleg mondtam.

– Amikor ezt mondtad, Lunára gondoltam, és arra, hogy nem állt szándékomban feleségül venni ebben a nagy színlelésben. Úgy éreztem, mintha azt mondtad volna, hogy döntsem el, hol akarok lenni. De amikor igazán átgondoltam, amit mondtál, rájöttem, hogy nekem pont az ellenkezője a problémám. Pontosan ott kötöttem ki, ahol mindig is gondoltam, hogy leszek, csak... – nyelek egyet. Ezt nehéz kimondani, még ha igaz is, mert nagy dolog. Az életem teljes átirányítása. Luna hozzám hajol, a válla csendes támogatásként hozzáér az enyémhez. De én készen állok, döntöttem. – Nem vagyok boldog. Nem vagyok boldog a Blue Lake Assetsszel, mindig úgy érzem, hogy bizonyítanom kell, és mindig alulmaradok.

Nehéz teher szakad le a vállamról, és úgy érzem, először kapok levegőt. Gyerekkorom óta tudom, hogy a Harrington-örökség része leszek a Blue Lake-nél. Ez soha nem volt kérdés számomra, vagy a családom számára. Csak amikor kezdtem mélyebben belemerülni a Cartwright-portfólióba, akkor gondoltam arra, hogy valami mást csináljak. Valaki más lenni.

– Akkor mit gondolsz, mit fogsz csinálni? Hadd találjam ki... tűzoltó? Űrhajós?

– Nem, semmi ilyesmi. Szeretem, amit csinálok, csak nem ott, ahol csinálom. Személyesebb kapcsolatot szeretnék azokkal az emberekkel, akikkel dolgozom.

Bernard felnevet. – Személyesebb, mint a család?

Mielőtt kimondanám, még egyszer megkeresem a szívemben a megerősítést, de tudom, hogy ez így van rendjén.

– Az ügyfeleimmel. Szeretnék a Cartwright-birtok személyes pénzügyi vezetője lenni. Nem a Blue Lake Assets részeként, hanem Carter Harringtonként. Örömmel vizsgáltam meg, amit Mr. Oleana tett önökért, és kitalálni, hogyan javíthatnánk a hozamokon, ahogy haladnak előre. Hogy őszinte legyek – vigyorgok a szándékos szóválasztáson –, az önök birtoka elég nagy ahhoz, hogy teljes munkaidős, gyakorlatias szolgáltatást igényeljen, és megtiszteltetés lenne számomra, ha ezt biztosíthatnám.

Minden kártyámat az asztalra terítem, nem tartok vissza semmit, és remélem, hogy Elena ezt tiszteletben tartja. A pokolba is, azt hiszem, jobban tisztelem magam, mint valaha, és ez számít valamit.

– Érdekes – hümmögi Elena. – Te és én, mindent úgy irányítunk, ahogy Patnél beszéltél? – Úgy tűnik, nem kérdez, inkább megismétli a javaslatomat. – Gondolod, hogy megtehetnénk?

– Teljes mértékben. – Ebben száz százalékig biztos vagyok. – Bár Claire-rel még beszélnünk kell. Stanley azt mondta, hogy Claire „átvesz néhány dolgot”, mert a te ítélőképességed „megkérdőjelezhető?

– Mit mondott? – sikoltja Elena, leugorva a székéről. – Családtag, de megnyúzom ezt a lányt! Még mindig megvan az eszem. Efelől semmi kétség!

Úgy tűnik, Elena elszántan le akarja vadászni Claire-t ebben a percben, de kint felbőg egy autó motorja, és mi az ajtóhoz szaladunk, hogy megnézzük, mi a baj. Claire az, amint a hosszú felhajtón száguld felfelé, majd olyan erősen fékez, hogy a kocsi megrándul. Alig állt le a kocsi, amikor kiugrik belőle, és gyors léptekkel a bejárati ajtó felé tart.

– Claire Luanne Reynolds, vonszold ide a segged! – harsogja Elena olyan hangon, amely körülbelül húsz decibellel tűnik hangosnak egy ilyen méretű és korú nőhöz képest.

Luna suttog. – Ó, az egész hivatalos neve. Mélyen benne van.

Claire nem hallja Lunát, de Elena parancsát rohadtul biztosan hallja, és megpördül, a szemében lévő tűz Elenára csapódik, majd átterjed rám és Lunára. Úgy tűnik, Bernard az egyetlen, aki megmenekül a mocskos pillantásától.

– Te mit keresel itt? Mondtam, hogy maradj távol Elena nénitől!

Hozzám beszél, és én teljesen készen állok kezelni a saját veszekedéseimet, de Elena csípőre teszi az egyik kezét, és drámaian hadonászni kezd a másikkal.

– Tudom, hogy hallottad, amit mondtam. Gyere ide! Nekem mondanom kell valamit, neked pedig hallgatnod kell, kisasszony! – Elena nem várja meg, hogy Claire közelebb érjen, hanem inkább egyenesen beledübörög. – Komolyan azt akarod mondani az embereknek, hogy elment az eszem? Éles az eszem, mint a borotva, és több mint hajlandó vagyok elfenekelni téged, ha emlékeztetnem kell arra, hogy mennyire éles az eszem!

Claire rögtön vissza is vág, viszonozva a kiabálást.

– Most komolyan? Biztos elment az eszed, ha ezekkel a bohócokkal beszélgetsz! – Rám mutat, szerencsére, mert ha a manikűrözött ujja a közelébe került volna Lunának, nem hiszem, hogy meg tudnám állni, hogy ne védjem meg.

– Inkább Bohóc Főtiszt, ha nem bánod, vagy röviden BFT – mondom holtkomolyan, ami csak még jobban felbőszíti Claire-t. – Ez egy igazgatósági szintű pozíció.

– Fogd be! – vicsorog Claire, mintha parancsokat osztogathatna nekem. Elenának azt mondja: – Nem dolgozhatsz a Blue Lake Assetsszel. Már megmondtam Mr. Harringtonnak, hogy az irodája bármilyen további kapcsolatfelvétele az ügyvédünkhöz fog kerülni. Úgy tűnik, fel kell hívnom őt!

A fenyegetésének aggasztania kellene engem, és később talán fog is, de most túlságosan elragadott a pillanat, és kibököm: – Akkor azt hiszem, még jó, hogy nem azt kérem Elenától, hogy dolgozzon a Blue Lake-kel, nem igaz?

Ez felkelti a figyelmét. – Micsoda?

Elena beavatja a javaslatomba, és Claire dühe minden egyes szóval exponenciálisan nő.

– Szóval azt hiszed, hogy besétálhatsz ide, és elvehetsz mindent, amit a nagynéném megkeresett!

Hitetlenkedve ingatom a fejem, hogy ilyesmit javasol.

– Persze, hogy nem! – mondom veszélyesen. – De ez nem az, amikor a bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű? Miért aggódsz ennyire amiatt, hogy a nagynénéd mit csinál a saját pénzével?

Ez a kérdés folyton felmerül bennem. Teljesen logikus, hogy Claire megvédje a nagynénjét, de ő nem ezt teszi. A pénzt védi. Ez is logikus, de valami nem stimmel. – Megpróbálod átvenni az irányítást Elena, a pénze, vagy mindkettő felett?

Claire olyan hangot ad ki, amely felér egy internetes mém a „dühös Karen” kifejezéssel, miközben keresztbe teszi a karját. – Hogy merészeled? Semmit sem tudsz rólam! Például azt, hogy Mr. Oleana évek óta mutatja nekem, hogyan kell egyeztetni a számlákat.

– Hogy mit csinált? – kiáltja Elena.

– Thomas bácsi ezt akarta – bizonygatja Claire önelégült bizonyossággal.

Elena hevesen rázza a fejét. – Thomas az egyik kezében akarhatott, a másikban szarhatott, és megnézhette, melyik töltődik fel hamarabb. Soha nem gazdálkodhattál volna a pénzzel. Ez összeférhetetlenség. Te is megkapod a havi zsebpénzedet, ahogy én is, és a pénzzel való foglalkozást hagyd olyasvalakire, aki erre alkalmas.

Claire úgy toporzékol a lábával, mint egy kisgyerek.

– Juttatás? Így nevezed azt a csekély összeget, amit Mr. Oleana ad nekem? Ebből nem tudok megélni! Senki sem tud!

Luna felemeli a kezét. – Lefogadom, hogy a legtöbb ember nagyon hálás lenne, ha zsebpénzt kapna, amikor semmit sem tett azért, hogy kiérdemelje, azon kívül, hogy a megfelelő génállományba született. Igazam van?

Luna engem kérdez, feltételezve, hogy mivel az én családomnak is van pénze, nekem is lesz véleményem erről. Van is, de a feltételezéseivel később kell foglalkoznunk, mert nagyot téved. – Nem kapok zsebpénzt a családi vagyonkezelőtől, mióta huszonöt éves lettem,, és elkezdtem dolgozni. Igen, van egy kis alapom. Ott van, ha vészhelyzet van, de nem függök tőle. A szüleim gondoskodtak arról, hogy mindannyiunknak szilárd munkamorálja legyen, tudjuk, hogy mit ér a dollár, és hogy csak azt költsük el, amit megkeresünk. Úgy tűnik, neked ez a lecke kimaradt, Claire.

– Hát, én legalább megtanultam, hogy ne hazudjam végig az életemet, hogy megkapjam, amit akarok! – vág vissza keményen.

Ebben igaza van, ezért egyetértően bólintok.

– Az apám is erre tanított. Kár, hogy csak mostanában tanultam meg igazán jól. – Érezhetően megfogom Luna kezét, félreérthetetlenül közölve, hogy együtt vagyunk. Ezúttal tényleg és örökre.

– Hűha – gúnyolódik Claire. – Te aztán tényleg jól térdelhetsz. – Leplezetlen leereszkedéssel néz Lunára, és félig-meddig azt várom, hogy Luna kiakad Claire-re. Véleményem szerint megérdemelten, és ha arra kerülne a sor, felkapnám a popcornt, és szurkolnék a nőmnek. Luna azonban, jobb nő lévén, nyugodt marad, és mivel nem kapja meg a kívánt reakciót, Claire hideg pillantást vet felém. – Vagy neked tényleg szükséged van valakire, aki szerint a manipulatív seggfejes viselkedésed elbűvölő.

– Claire!

Kinyújtom a kezem, megállítva Elenát abban, amit a védelmünkben mondani készül. – Semmi baj! Ő ezt gondolja. Teljesen tévesen, de ez lehetőséget ad arra, hogy kijavítsam a gondolkodását. – Egy lépést teszek Claire felé, mire ő dacosan felemeli az állát, hogy viszonozza a kemény pillantásomat.

– Luna jó a térdén. – Luna felvisít a hátam mögött, de gyorsan folytatom: – De ez csak egy kis része annak, amiért szeretem. Erős, gyönyörű, kaotikus, és úgy látja a világot, ahogy én csak álmodni tudok róla. Minden napot jobbá tesz, már azzal is, hogy ott van. És lehet, hogy egy manipulatív seggfej vagyok, de ha igen, Luna pontosan tudja, ki és mi vagyok. Valószínűleg ő az egyetlen, aki tudja. És nem én csaltam ki, hogy szeressen, de valamiért mégis szeret – a jót és a rosszat egyaránt –, ezért próbálok minden nap jobb lenni, érte.

Claire felszisszen, a szemei olyan mélyen hátracsúsznak a fejébe, hogy valószínűleg a saját nem létező seggét is megnézheti.

– Ugye nem dőlsz be megint ennek? – kérdezi Elenától.

– Egész életemben pontosan egyszer dőltem be valakinek, és az egy bizonyos Mr. Thomas Cartwright volt. Már az elejétől fogva tudtam, hogy valami nincs rendben Carterrel és Lunával, mint ahogy azt is tudom, hogy Mr. Oleana a hagyatéki pénzből fizeti Jacob zongoraleckéit és számos más számlát, azt gondolva, hogy fogalmam sincs. Aláírtam az átkozott költségeket, Claire. Ugyanúgy, ahogy aláírtam a zsebpénzedet és azt a „plusz” zsebpénzt is, amit Thomas adott neked évekkel ezelőtt, amikor tőle kérted, nem pedig tőlem, mert azt hitted, hogy megkerülhetsz engem.

Claire-re mered, hagyja, hogy ez leülepedjen. – Azt hiszed, hogy bármelyik dologgal átverhetsz? Tudom, hogy neked minden a pénzről szól, de az, hogy pénzt adtam neked, távol tartott téged Thomastól, mert tudtam, hogy előbb-utóbb összetöröd a szívét, és szinte bármit megtettem volna, hogy ez ne történjen meg. Ő csak egy családot akart, és te voltál az egyetlen, aki a rokonságból maradt neki. De te egy kapzsi ribanc vagy. Az a pénz csak egy kis ár volt azért, hogy távol tartsalak!

Claire szája tátva maradt, a szeme pedig tágra nyílt a döbbenettől. – Nohát, én soha!

– Tudjuk – mondja Bernard. Hozzám és Lunához fordulva, halkabban folytatja. – Ez már régóta váratott magára. Úgy tűnik, ma este én leszek az, aki a teát hozza. Stanley nagyon dühös lesz, hogy kihagyta.

Várjunk csak...

– Csikorgó kerekekkel érkeztél, és rohantál, hogy megakadályozd, hogy beszéljünk Elenával. Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? – Már tudom a választ, de kíváncsi vagyok, hogy bevallja-e.

– Mi? Csak azért jöttem, hogy megnézzem Elena nénit és... megláttam a kocsidat. – Nyilvánvalóan késlekedik, miközben próbál egy történetet kitalálni menet közben.

– Stanley mondta neked, ugye? – következtetek.

Claire büszkén felemeli az állát. – Tudja, ki fogja végül örökölni a birtokot, és ki fog gondoskodni róla. Vagy nem.

– Nem fenyegetted meg Stanley-t – zihálja Elena. – Az a férfi az egész életét a Cartwright családnak szentelte, és lényegében maga is családtag. Hogy merészeled?

– Ez az igazság – mondja Claire. – Tudja, mi a jó, és ki a jó neki.

Luna szólal meg: – Nem te.

Meglepetten nézek rá, és ő gyorsan pislog. Nem vagyok benne biztos, hogy komolyan ezt akarta-e mondani, vagy csak gondolta. De Elena tekintete azt mondja, hogy teljes mértékben helyesli, és hirtelen azon tűnődöm, hogy Alphena talán mentort találhatna egy Elena nevű kedves öregasszonyban.

Elena már eleget hallott.

– Menjünk, beszéljünk most azonnal azzal az emberrel – mondja, és minden szégyenlőség nélkül lesöpri a hátsóját. – Megmondom neki, hogy semmit sem kell tennie, amit mondasz. Annyit sem akarok tőle, hogy hozzon neked egy pohár vizet, ha szomjúságtól haldokolsz. Nem hagyom, hogy ezzel a hülyeséggel stresszeld szegényt!

Elindul a ház felé, mi pedig mindannyian követjük, mint katonák a háborúba.

 

HARMINCADIK

FEJEZET

 

 

Luna

Fordította: Soraya

 

 

– ELENA NÉNI…VÁRJ…ÁLLJ MEG… – Claire üldözőbe veszi Elenát, ami arról árulkodik, hogy milyen sebesen szeli át Elena az oldalsó udvart a ház felé. Az sem segít, hogy Claire magassarkút visel, ami folyamatosan elsüllyed a fűben, de még így is lenyűgöző egy Elena korú nőhöz képest.

Bernard morogva nézi a lyukakat, melyeket Claire hagy maga után, és nincs kétségem afelől, hogy szitkozódik a fejében.

Elena már kiabálva nyitja ki az oldalajtót.

– Stanley! Stanley! Gyere ide, te vén flúgos!

Nelda bukkan fel először, láthatóan meglepődve és aggódva. – Elena?

– Hol van Stanley? – Nelda szemei elkerekednek a döbbenettől Elena dühös hangja hallatán, és megrándulnak a vállai.Elena újra kiált, és Nelda olyan gyorsan tűnik el, mint ahogyan megjelent, Bernarddal a háta mögött.

– Staaan-leeey!

– Asszonyom! – válaszol Stanley, és végig siet a folyosón. Rendetlenebb, mint amikor Carter és én megérkeztünk. A haja az égnek áll, mintha a kezeivel folyamatosan végigszántana rajta, a nyakkendője pedig néhány centivel lejjebb van csúszva a megfelelő helyétől. A szemei Claire-re szegeződnek, de láthatóan arrébb húzódik tőle.

Elena Claire-hez fordul.

– Mi az ördögöt mondtál neki? Retteg tőled!

Claire összerezzent, de Elena nem igazán akart választ kapni a kérdésére. Visszafordul Stanleyhez ujjal mutatva rá.

– Jól figyelj, Stanley Hodgins! Bármit is mondott neked – ujját Claire felé fordítva, hogy kristálytiszta legyen kiről van szó –, az egy nagy halom, gőzölgő kutyaszar és semmi több.

– Elena néni, hisztérikus vagy – kiáltja Claire. – Le kellene ülnöd. Az segítene megnyugodnod.

Claire megpróbálja egy szék felé tessékelni Elenát, de Elena kirántja a karját Claire szorításából.

– Ne beszélj velem úgy, mintha elvesztettem volna az eszemet. Az elmém olyan tiszta, mint még sosem volt, és te ugyanolyan zsarnokoskodó minden lében kanál vagy, mint mindig is voltál.

Claire-ből hitetlenkedő hang bukik ki, és láthatatlan gyöngyöket markolászik. Már kezdem látni, hogy ez a reakció egy erőltetett mozdulat a részéről, amiről úgy gondolja, hogy ártatlannak tűnteti fel őt. Ugyanezt csinálta, amikor Jacob mondott valamit, ami neki nem tetszett, és most is ugyanezt csinálja, amikor Elena teszi ugyanazt.

Elena felnyög. – Ó0, ne drámázz! Nem vagy te Scarlett O’Hara, az átkozottul biztos.

– Asszonyom? – Stanley a két nő közé hajol. – Mi történik itt?

– Mondd meg Te! – ellenkezik Elena. – Mondott neked Claire olyat, hogy bármiféle hűséggel tartozol neki? Megfenyegetett téged?

Stanley oda-vissza néz, bizonytalannak tűnik, hogy mit mondjon, ki ellen beszéljen.

– Én…ööö…én…

– Igazán jól elintézett téged, nem igaz?

Carter oldalához húzódom, nem szeretem a feszültséget, ő pedig megfogja a kezem, és hüvelykujjával végigsimít az érzékeny bőrön. Az érintése és az enyémnek feszülő karja jó figyelemelterelés, megnyugszom, de nem szeretem a vitákat.

– Nem mintha hisztérikus lenne, de nem tűnik rossz ötletnek leülni, míg minden tisztázódik.

Carter ajánlását sokkal jobban fogadják, mint Claire-ét, minden bizonnyal azért, mert a jó szándék vezérli, nem pedig megvetés. Szerintem azért is sugallja ezt, mert úgy gondolja, hogy ez segít nekem abban, hogy megnyugodjak. Elena összeszorítja az ajkait, és Claire-re bámul.

– Rendben, tegyük azt. Először azonban, Carter, hívd fel édesapádat, hogy jöjjön el ide vacsorázni.

Carter bólint. – Rendben. Mikor?

– Ma este. Komolyan gondoltad, amit mondtál? – Elena kérdően felvonja a szemöldökét.

Támogatóan megszorítom Carter kezét. Beszéltünk erről tegnap este, Carter érzéseiről a családi vállalkozásról, az ott betöltött szerepéről, a jövőbeli álmairól. Hallgattam, ahogy Carter minden szögből kielemezte, érzelmileg mélyen belemerült abba, hogy mit is jelent az ő családjához tartozni,0 és ha nem lenne a Blue Lake-nél, ez mennyiben változna. Nem könnyelműen jöttünk ide ma este, és Carter sem véletlenül adta ki magát Elenának. Carter előveszi a telefonját a zsebéből és tárcsáz, miközben Elena az előszobába tereli Claire-t és Stanley-t.

– Helló, Apa, ez egy hosszú történet, de szeretném, ha eljönnél Elena Cartwrighthoz vacsorára. Indulj azonnal! Mindent elmagyarázok, amint ideérsz. – Csendben marad, hallgat egy pillanatig. – Nem. Ma este. Fontos. Kérlek.

Carter Megkönnyebbülten sóhajt. – Köszönöm. Hamarosan találkozunk. – Bontja a vonalat és visszateszi a telefont a zsebébe. – Eljön.

– Biztos vagy ebben? – kérdezem. – Ez az utolsó esély, hogy elfussunk. – Mosolyogva a bejárati ajtó felé döntöm a fejem, már ismerve a válaszát. Visszamosolyog rám, a totálisan csábító változattal.

– Nézzük meg Claire-t. – Felvonom a szemöldököm a meglepetéstől, mikor hozzáteszi: – Hogy lássuk Elena befejezte-e már Claire szidalmazását. Gonosz dolog, ha látni akarom?

Visszasúgom:

– Remélem nem, mert én is látni akarom.

Az előszobában találjuk Elenát a széken trónolva, Claire és Stanley a kanapén ülnek, a két szélét markolva, olyan távolságot tartva, amennyit csak lehet. Claire arca ki van pirulva, szemei kemények, csillognak a visszafogott haragtól. Stanley mozdulatlan, a szemei kivételével, amelyek ide-oda cikáznak a két nő között. Olyan szomorúnak néz ki, mint egy kivert kutya, aki épp lepisilte a szőnyeget és azon morfondírozik, hogy mi lesz a büntetése?

– Carter? – Elena szünetet tart, bármilyen kirohanás közben is volt. Carter igenlően felemeli az állát.– Jó. Hol is tartottunk?

Carter csendesen a kétüléses kanapéhoz vezet, majd mellém ül, kezében tartva az enyémet. Hálás vagyok a figyelemelterelésért, amint újra elkezdődik a beszélgetés, Stanley felemeli egy ujját.

– Thomas végakaratáról beszélt.

– Igaz. Köszönöm – mutat Stanleyre.– Magától értetődően, Thomas mindent rám hagyott a végrendeletében. Mr. Oleana évtizedek óta kezeli a családi vagyont, és csak nemrég döntött úgy, hogy nyugdíjba szeretne vonulni. Pénzügyi beállítottságú vagyok, de a saját vagyon kezelése, főleg, ha ilyen nagy, nem ideális. Túl személyes. Olyan valakire van szükség, aki elfogulatlan, mint Carter.

Claire felnyög.

– Csak a halott testemen keresztül.

– Ezt meg lehet oldani. – válaszol Elena, fenyegetően felhúzva a szemöldökét a homloka közepéig. Claire mérgesen tekint rá vékonyra összehúzott szemei mögül.

– Ahogy említettem, Carter egyeztetni fog Pattel, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen. És ha azt gondolod, hogy csak meg kell várnod, hogy feldobjam a talpamat, tudd, hogy nem hagyok mindent rád a végrendeletemben. – Elena ezúttal Claire-re mutat. – 0Semmilyen körülmények között nem kapsz többet, mint amennyit Thomas akart volna adni neked – egy ésszerű havi illetményt.

– Tessék? – csattan fel Claire.

Elena Stanleyre fókuszál. – Pontosan annyit, mint a többiek.

– Nekem? – kérdezi Stanley a homlokát zavartan rá0ncolva.

– Természetesen. Te, Nelda, Bernard. Ti mindannyian családtagok vagytok.

Elena szemei ellágyulnak, mikor elmondja Stanleynek, mennyit jelent neki, mennyit jelentett Thomasnak. Ugyanannyit, ha nem többet, mint más emberek.

– Ezt nem mondhatod komolyan! – kiáltja Claire, miközben feláll és csípőre teszi a kezét. – 0Ez az én pénzem. Én vagyok a család…a vér. Nem a felbérelt személyzet. Megérdemlem. Az enyém. Thomas bácsi azt akarta, hogy én kapjam meg.

Minden kimondott szava után áll egy felkiáltójel, egyre hangosabb és magasabb lesz a hangja, ahogy dühöng. Megborzongok a zajtól, összezsugorodok a kanapéban, és kukkolónak érzem magam. Ez családi ügy, és nem vagyok benne biztos, hogy Carternek és nekem itt kellene lennünk.

Elena lassan feláll, szemei megkeményednek.

– Tévedsz, Claire. Ez a pénz nem a tiéd és soha nem is lesz. Thomas pedig egy zseniális, szerető, csodálatos ember volt, aki sokat törődött veled. De ő és én, beszélgettünk erről. A vagyonról és rólad. Őszintén nem tudom, hogy honnan jött neked ez az ötlet. Sose volt a szándékunkban, és ez csak megszilárdítja azt az gondolatot.

A hidegség elolvadt, Elenát mindennél jobban bántották Claire cselekedetei és elvárásai. Claire megpróbálja megfélemlíteni Elenát és megfenyegeti.

– Keresek egy ügyvédet.

Elena vidáman felkuncog.

– És milyen pénzből, drágám? Gondolod, hogy finanszírozni fogok egy pert magam ellen?

Megdönti a fejét.

– Hálásnak kellene lenned azért, amid van, Madsért, Jacobért, és a juttatásért, amivel kényelmesen élhetsz.

Claire összeszorítja az ajkait, látom, ahogy forognak a fogaskerekek a fejében.

– Emeld meg a juttatásomat 20 százalékkal, különben sosem látod Jacobot többé.

Hűha. Claire gonoszabb, mint gondoltam. Tényleg távol tartaná Elena unokáját a pénz miatt? Elena szomorúan sóhajt.

– Milyen anya használná fel a gyerekét ilyen módon?

De Claire nem adja fel. Összefonja a karját, és a sarkára áll. Elena odasétál egy képhez a kandallón, kedvesen megérinti a keretet Jacob arcánál.

– Értem. Tudod, hogy tiszta szívemből szeretem Jacobot, és természetesem szeretném látni.

Claire győzedelmesen mosolyog, és felvillannak a szemei. Mintha megízlelné a sikerét. Teljesen megundorodva Carterre pillantok, akinek kővé dermedt az arca és a fogait csikorgatja.

– Nem szeretem a zsarolást, de ha te így akarsz játszani.

Elena a válla fölött Claire-re tekint, hogy még egyszer ellenőrizze, hogy Claire valóban ezt az utat akarja-e járni. Claire vállat von, nem zavarja a vád. Elena mélyeket lélegzik, kíváncsi pillantást vetve Claire-re.

– Értem. Rendben. Legyen így. Emlékezz rá, hogy a te választásod volt a keményebb út. Továbbra is találkozni fogok Jacobbal, ha te továbbra is szeretnél juttatásban részesülni. Egyáltalán.

– Tessék? – kiáltja Claire. – Ezt nem teheted.

Ökölbe szorítja a kezeit maga mellett, mérges, de nem hiszem, hogy fizikailag bántalmazná Elenát. Nem úgy tűnik, hogy híve a vakmerő összetűzéseknek, tekintve, hogy évek óta Thomas és Elena üzleteinek árnyékában lapul.

– Bizonyára megtehetem. Még mindig az én aláírásom szükséges minden pénzügyi ügyletnél. Gondolom, még mindig megvan hozzá az eszem0– mondja Elena.

Ez kárörvendés, de valójában szomorúnak és elkeseredettnek tűnik ettől az egész beszélgetéstől.

Úgy tűnik, hogy Claire elvesztette a lelkesedését, mert összezárja a száját, gyűlölettel teli szemével átkokat szór Elenára, majd az ajtó felé indul. Ahogy elhalad Carter mellett, gúnyosan megjegyzi:

– Ez az egész a te hibád.

Carter felvillantja a beképzelt vigyorát, azt amelyik miatt én is sokáig utáltam, Claire pedig felmordul, majd kirohan a szobából. Néhány másodperc múlva becsapódik a bejárati ajtó. Irányt változtatva Elena megrázza a fejét, és tekintete találkozik Stanleyével.

– Neked, kedves barátom, nincs miért aggódnod. Az egész életedet ennek a családnak szentelted, és mi gondoskodni fogunk rólad az életed további részében. Soha nem tennélek ki ennek. – Elena az ajtó felé biccenti a fejét, ahol Claire eltűnt.

– Mikor készen állsz nyugdíjba vonulni, barátom, csak mondd ki a szót.

– Hála az égnek – mondja Stanley nyilvánvaló megkönnyebbüléssel, majd megtörli a szemét.

– Sajnálom, Elena. Az a nő kikészített. Meséld el nekem ezt, csináld meg azt. Volt értelme azoknak, amiket mondott, és bár hűséges vagyok hozzád, nem akartam elszigetelődni a családodtól.

Elena odasétál Stanleyhez, aki feláll.

– Te családtag vagy. Én és Thomas mindig így éreztük és sajnálom, hogy ezt nem hoztuk hamarabb a tudatodra. – Megöleli Stanleyt, aki egy pillanatra kővé dermed, majd kezeit a nő köré fonja. Egy pillanattal később visszahúzódik.

– Asszonyom! Tisztelettel megemeli az állát. Szólnom kellene Neldának, hogy vendégeket várunk vacsorára?

Elena mosolyog. – Igen. Kérlek.

Stanley kisurran, úgy tűnik, hogy örül, hogy távol kerülhet a drámától és kiabálástól, Elena pedig Carterhez és hozzám fordul.

– Első munkamegbízás: Minden egyes aktát négyszer is ellenőriznünk kell, ami Claire hozzáférését és juttatásait említi. Már ha…még mindig szeretnél a Cartwright birtoknak dolgozni mindezek után?

Carter kinyújtja a kezét. – Megtiszteltetés lenne.

– Jó. Azt gondoltam, hogy ez talán elriaszt téged, és most pedig az apáddal töltöm a vacsorát, miközben elmondom neki, hogy kiszakítalak az oltalmából.

Carter felkacag. – Nem. Önnel vagyok. De figyelmeztetem, hogy Apa valószínűleg gyerekes játéknak fogja feltüntetni a Claire-0rel való kis csínytevését.